A közhiedelemmel ellentétben nincs egyetlen univerzális szabály arra, milyen gyakran kell zuhanyozni. Ez nagyban függ az életmódtól, a bőrtípustól és az időjárástól is. Nem véletlen, hogy egyre több szakértő beszél a bőrápolási rutinok túlzásba viteléről és arról, hogy sokan többet ártanak a bőrüknek, mint használnak.
A Real Simple nevű amerikai életmódportálnak nyilatkozó bőrgyógyászok tanácsai alapján általánosságban elmondható, hogy aki nem izzad sokat, és nem végez fizikai munkát, annak nem feltétlenül szükséges mindennap zuhanyoznia. Illetve azt is jó lehet tudni, hogy az életkor előrehaladtával megváltozik az ember bőre, ezért 65 év felett más rendszert igényel a test, mint a korábbi életszakaszokban.
„A zuhanyozás gyakorisága számos, személyenként eltérő tényezőtől függ: a faggyútermeléstől, az izzadástól és a fizikai aktivitás mértékétől, a baktériumoknak való kitettségtől, az alapvető bőrproblémáktól stb. Általánosságban azt ajánlom, hogy naponta vagy legalább hetente 2-3 alkalommal zuhanyozzunk” – mondta Rachel Nazarian bőrgyógyász.
„Bár a személyes higiénia fontosságát nem lehet alábecsülni, mindenkinek más a bőre. Az évszaktól, a bőrtípustól és az egyéni preferenciáktól függően a zuhanyozás gyakorisága az év során változhat” – fogalmazott egy másik bőrgyógyász, Michele Green.
A túlzásba vitt zuhanyzás is problémás lehet
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a túlzásba vitt tisztálkodás problémákat okozhat, hiszen a túl sok zuhanyzás eltávolíthatja a bőr természetes olajait, ami szárazsághoz és irritációhoz vezethet. Éppen ezért azt javasolják, hogy a zuhanyzás legyen rövid, és inkább langyos vízzel történjen.
„A megfelelő tisztálkodáshoz nincs szükség hideg zuhanyra, a forró víz pedig túlzott mértékben eltávolítja a bőr természetes nedvességtartó anyagait, ami a bőr kiszáradásához vezet” – emelte ki Nazarian. „Bár a hosszú, forró zuhanyzás kellemes érzés lehet, tönkreteheti a bőr természetes védőrétegét, és a bőr kiszáradásához, valamint irritációjához vezethet” – tette hozzá a cikkben nyilatkozó harmadik bőrgyógyász, Lisa Chipps.
Nazarian szerint egyáltalán nem baj, ha naponta zuhanyozunk, feltéve, hogy megfelelő tisztálkodási szokásokkal tesszük ezt. „Sok ember számára elengedhetetlen a napi zuhanyozás” – mondta a bőrgyógyász.
„Vannak, akiknek naponta egyszer vagy kétszer kell zuhanyozniuk, miután megizzadtak, míg másoknak, akik nem annyira aktívak, hetente csak párszor kell zuhanyozniuk” – tette hozzá Green. A szakértők szerint a mindennapi tisztálkodás során sem szükséges az egész testet alaposan, szappannal kezelni. A cikk kiemeli, hogy elegendő a kulcsfontosságú területekre koncentrálni, például a hónaljra, az ágyékra és a lábakra.
Mikor fontos a zuhanyzás?
Természetesen vannak helyzetek, amikor elengedhetetlen a tisztálkodás, például
sportolás után,
erős izzadás esetén,
ha szennyeződés érte a bőrt.
Ilyenkor a zuhanyzás nemcsak komfortérzetet ad, hanem egészségügyi szempontból is fontos.
Azoknak, akik rendszeresen edzenek, valószínűleg zuhanyozniuk kellene edzés után, ami – ha megfelelően végzik – nem káros a bőrre, de a szokások megváltoztatását igényelheti - tette hozzá Chipps.
Sokan vannak, akik inkább a reggeli zuhanyzás hívei, azonban egy tavaly megjelent kutatás szerint a lefekvés előtti tisztálkodás sokkal higiénikusabbnak számít.
(24.hu)