Hitgyülis pásztor pénzügyi botránya

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2026. február 04. szerda

Tavaly nyár óta keringenek hírek a Hit Gyülekezetéhez lazán kapcsolódó közösségi médiás csoportokban arról, hogy az egyik népszerű pásztor, Nagy József korábbi egri lelkész eltüntette egyes hívek pénzét, amit befektetési céllal adtak át neki. A Facebookon 38 ezer követővel rendelkező evangelista információink szerint először bitcoinos, majd dubaji ingatlanos befektetéseket ígért a megtévesztett híveknek, de szó volt napelemparkos beruházásról is, hogy az azzal termelt villanyáramot majd kriptobányászatra használják. 

Konkrét eseteket is meséltek: egy idős lelkésztársától 20 millió forintot vett át befektetési céllal, de volt szó ennél nagyobb összegről is. 40-50 főre tehető a megkárosított emberek száma. A panaszosok helyzete nem könnyű: mivel a törvényesség határán mozgó üzleti tevékenységben vettek részt, maguk is véthettek a törvény ellen, így jellemzően nem mernek rendőrséghez fordulni. A közismert lelkész több száz millió forinttal (egyes becslések szerint az egymilliárdot megközelítő összeggel) tartozott a gyülekezet különböző tagjainak.
Nagy József egyébként néhány napja törölte magát a közösségi oldalakról, de előtte közzétett egy búcsúposztot a Facebookon, melyben azt írta: „az elmúlt időszak eseményei arra indítottak, hogy több időt töltsek a családommal, feleségemmel, gyermekeimmel, unokáimmal és több időt fordítsak az Úrban való személyes épülésemre, fejlődésemre! A Szentírás arra tanít minket, hogy megvan az ideje a szólásnak, és megvan az ideje a hallgatásnak is. Számomra most a hallgatás és a befelé figyelés ideje jött el.”
Az ügyet hosszú hónapokig szőnyeg alá söpörték: ugyan már október elején felfüggesztették a lelkészt, de csak négy hónappal ezután, 2026. január 30-án, pénteken jelent meg egy közlemény a Hit Gyülekezete hivatalos honlapján a következő szöveggel:
Közlemény Nagy József lelkészi szolgálatának szüneteltetése tárgyában
Az utóbbi időben egyre több pletyka és téves információ látott napvilágot arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy Nagy József lelkész 2025. ősze óta nem lát el lelkészi szolgálatot Egyházunkban. Az okokról még ősszel részletes tájékoztatást adott az Országos Vezetőség Egyházunk legszélesebb országos testülete, az Országos Értekezlet többszáz fő részvételével lezajlott kibővített ülésén, amelyen Nagy József is jelen volt és felszólalt. Tekintettel azonban az időközben lábra kelt híresztelésekre, a tisztánlátás végett fontosnak látjuk Egyházunk legszélesebb nyilvánosságát is tájékoztatni a történtekről.
Nagy József lelkészt a Hit Gyülekezete Fegyelmi Bizottsága a vele összefüggő pénzügyi, anyagi tevékenységgel kapcsolatos panaszügyben lefolytatott vizsgálat alapján még ősszel, 2025. október 1-ei hatállyal felfüggesztette a lelkészi szolgálat végzése alól.
A Fegyelmi Bizottság megállapította, hogy Nagy József magánjellegű pénzügyi, befektetési tevékenysége, ami a Hit Gyülekezete vezetősége tudtán kívül jött létre és zajlott, és amiben a Gyülekezet semmilyen formában nem vett részt és belőle semmilyen formában nem profitált, sokakat megkárosított, és hozott hátrányos helyzetbe. Nagy József a károsultak és a megütközöttek felé személyes felelősséggel tartozik.
Több forrásból származó információ és panasz szerint Nagy József saját elhatározásából az utóbbi időszakban olyan magánjellegű üzleti tevékenységet kezdett, ami rendkívül problémás befektetési lehetőséget kínált. Nagy József ezt a tevékenységet az egyház vezetőségének tudtán kívül kezdte és végezte. Egy idő után a tevékenysége kapcsán panaszok láttak napvilágot, amelyek miatt belső visszaélési vizsgálat indult.
A vizsgálat során Nagy József elismerte az információk hitelességét és kifejezte, hogy belátta a kérdéses tevékenység morális helytelenségét, a Hit Gyülekezete Alapszabályába ütköző voltát és rendkívüli anyagi kockázatát. Elismerte ezekért a személyes felelősségét. Kifejezte, hogy a tettét mélységesen bánja és kész mindent megtenni az anyagi és erkölcsi károk megtérítése, mérséklése, elhárítása érdekében, továbbá együttműködni evégett a Gyülekezet vezetésével. Kijelentette, hogy elfogadja a lelkészi szolgálatával kapcsolatos egyházi döntést.
A belső visszaélési vizsgálat és a személyes meghallgatás alapján a Fegyelmi Bizottság megállapította, hogy Nagy József tárgybeli tevékenysége önmagában is összeférhetetlen a lelkészi szolgálattal szemben támasztott erkölcsi követelményekkel. Lelkészi hivatással való visszaélést jelent, hogy mint egyházi személy az egyházi pozícióját és az ezzel járó bizalmi tőkét használta fel arra, hogy gyülekezeti tagokat egy magánjellegű, üzleti ügyeibe vonjon be. Ez alkalmas a lelkészi hivatásba vetett bizalom aláásására és a Gyülekezet jó hírnevének súlyos rombolására. Beleütközik továbbá a lelkészekkel szemben támasztott bibliai (az ún. presbiteri) alkalmassági követelményekbe (1.Tim. 3:1-7; Tit. 1:5-9; 1.Pét. 5:1-3.), és ennek mentén a lelkészi fogadalomba, valamint a Hit Gyülekezete Alapszabálynak a fegyelemről szóló 43.§ (2) bekezdésébe, miszerint „a gyülekezeti fegyelembe ütközik (fegyelmi vétség) minden olyan cselekedet és magatartás, amely ellentétben áll a Szentírás tanításaival, vagy sérti az Egyház rendjét, illetve rontja annak hitelét.”
A felfüggesztés határozatlan időre szól. Annak függvényében, hogy a tárgybeli cselekmény kapcsán az érintett felek között létrejött jogi- és személyi viszonyok, illetve viták miként rendeződnek, további eljárásra és határozathozatalra kerülhet sor.” A közleményt Németh Sándor vezető lelkész és két társa írta alá.
(Lukács Csaba, hang.hu)