November 29-én délután az isztambuli Ökumenikus Patriarchátus palotájában XIV. Leó pápa és I. Bartholomaiosz pátriárka közös nyilatkozatot írtak alá találkozójuk és az első nikaiai egyetemes zsinat ezerhétszázadik évfordulója alkalmából. Az alábbiakban közzétesszük a közös nyilatkozat magyar fordítását.
KÖZÖS NYILATKOZAT
„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó,
mert szeretete örökké megmarad”
(Zsolt 106 [105],1)
Szent András apostol ünnepének előestéjén – aki az apostolok közül elsőként kapott meghívást, Péter apostol testvére és az Ökumenikus Patriarchátus védőszentje – mi, XIV. Leó pápa és Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka, szívből hálát adunk Istennek, a mi irgalmas Atyánknak e testvéri találkozó ajándékáért. Tisztelt elődeink példáját követve és Urunk, Jézus Krisztus akaratára figyelve továbbra is rendíthetetlen elszántsággal járjuk a párbeszéd útját, szeretetben és igazságban (vö. Ef 4,15), az áhított, nővéregyházaink közötti teljes közösség helyreállítása felé.
Tudatában annak, hogy a keresztények egysége nem pusztán emberi erőfeszítések eredménye, hanem felülről kapott ajándék, kérjük egyházaink valamennyi tagját – a papságot, a szerzeteseket és a világi hívőket –, hogy buzgón keressék a Jézus Krisztus által az Atyához intézett ima beteljesedését: „Legyenek mindnyájan egyek;
amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).
A megemlékezés a nikaiai első egyetemes zsinat ezerhétszázadik évfordulójáról – melyre találkozónk előestéjén került sor – rendkívüli kegyelmi esemény volt. A Nikaiai Zsinat, amelyet Kr. u. 325-ben tartottak, az egység gondviselésszerű eseménye volt.
E megemlékezés célja azonban nem pusztán a zsinat történelmi jelentőségének felidézése, hanem annak ösztönzése, hogy állandóan nyitottak legyünk ugyanarra a Szentlélekre, aki Nikaián keresztül szólt, miközben szembenézünk korunk számos kihívásával.
Mély hálával tartozunk minden más egyház és egyházi közösség vezetőjének és küldöttének, akik részt vettek ezen az eseményen. Amellett, hogy elismerjük mindazokat az akadályokat, amelyek gátolják a keresztények közötti teljes közösség helyreállítását, és amelyekkel a teológiai párbeszéd útján igyekszünk elhárítani, el kell ismernünk azt is, hogy
ami összeköt bennünket, az a niceai hitvallásban megfogalmazott hit.
Ez az a hit, amely üdvözít Isten Fiának személyében, aki valóságos Isten a valóságos Istentől, az Atyával egylényegű; aki értünk és üdvösségünkért megtestesült, közöttünk élt, keresztre feszítették, meghalt és eltemették, harmadnapon feltámadt, fölment a mennybe, és újra eljön ítélni élőket és holtakat. Isten Fiának eljövetele által beavatást kaptunk a Szentháromságnak – az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek – a misztériumába, és meghívást kaptunk arra, hogy Krisztus személyében és általa az Atya gyermekei és Krisztus társörökösei legyünk a Szentlélek kegyelme által. E közös hitvallással felvértezve kölcsönös tisztelettel nézhetünk szembe a közös kihívásokkal, miközben tanúságot teszünk a Nikaiában megfogalmazott hitről, és őszinte reménnyel dolgozhatunk együtt konkrét megoldásokon.
Meg vagyunk győződve arról, hogy a megemlékezés erről a jelentős évfordulóról új és bátrabb lépésekre ösztönözhet bennünket az egység felé vezető úton. Az első Nikaiai Zsinat döntései között szerepeltek azok a szempontok is, amelyek meghatározták a húsvét dátumának kiszámítását, közösen valamennyi keresztény számára. Hálát adunk az isteni Gondviselésnek, hogy idén az egész keresztény világ ugyanazon a napon ünnepelte a húsvétot.
Közös szándékunk, hogy továbbra is keressük annak lehetőségét, miként ünnepelhetnénk minden évben együtt „az ünnepek ünnepét”.
Reméljük azt, és imádkozunk azért, hogy minden keresztény – „nagy bölcsességgel és lelki megértéssel” (Kol 1,9) – elkötelezetten részt vegyen abban a folyamatban, amely a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőséges feltámadásának közös megünnepléséhez vezet.
Ebben az évben ünnepeljük továbbá tisztelt elődeink, VI. Pál pápa és Athenagorasz ökumenikus pátriárka történelmi közös nyilatkozatának hatvanadik évfordulóját is. Ez a nyilatkozat eltörölte az 1054-es kölcsönös kiközösítéseket. Hálát adunk Istennek, mert ez a prófétai gesztus arra indította egyházainkat, hogy „a bizalom, megbecsülés és kölcsönös szeretet szellemében folytassák a párbeszédet, amely Isten segítségével elvezeti őket arra, hogy – mindannyiunk lelki javára és Isten országának eljövetele érdekében újra a hitnek, a testvéri egyetértésnek és a szentségeknek abban a teljes közösségében éljenek, amely fennállt közöttük az első évezred során” (VI. Pál pápa és I. Athenagorasz pátriárka közös nyilatkozata az 1054-es kiközösítéseknek az emlékezetből és az Egyház közösségéből való eltörléséről, 1965. december 7.). Egyúttal buzdítjuk mindazokat, akik még tétovázva szemlélik a párbeszéd minden formáját, hogy hallgassanak arra, amit a Lélek mond az egyházaknak (vö. Jel 2,29),
a Lélek ugyanis arra ösztönöz bennünket, hogy a történelem jelen körülményei között újra a béke, a kiengesztelődés és az egység tanúságtételét nyújtsuk a világnak.
A párbeszéd fontosságáról meggyőződve folyamatos támogatásunkról biztosítjuk a Katolikus Egyház és az Ortodox Egyház közötti teológiai párbeszéd érdekében létrejött nemzetközi vegyes bizottság munkáját, amely jelenleg olyan kérdéseket vizsgál, amelyeket a történelem során a megosztottság forrásainak tekintettek. A teológiai párbeszéd nélkülözhetetlen szerepet tölt be egyházaink közeledésének folyamatában, de ajánljuk azokat a további elemeket is, amelyek ehhez a folyamathoz szükségesek: a testvéri kapcsolatokat, az imádságot és az együtt végzett munkát mindazon területeken, ahol a közös cselekvés már lehetséges. Kérjük és buzdítjuk egyházaink valamennyi hívét – különösen a papságot és a teológusokat –, hogy fogadják örömmel az eddig elért eredményeket, és elkötelezetten dolgozzanak azok további gyarapításán.
A keresztények egységének célja magában foglalja azt a szándékot is, hogy lényegi és éltető módon hozzájáruljunk valamennyi nép békéjéhez.
Együtt emeljük fel esdeklő hangunkat, és a béke isteni ajándékát kérjük világunk számára.
Tragikus módon a világ számos régiójában ma is konfliktus és erőszak teszi tönkre sok ember életét. Felhívással fordulunk mindazokhoz, akik vezető polgári és politikai beosztásban vannak, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a háború tragédiája nyomban véget érjen, és kérünk minden jóakaratú embert, hogy támogassa kérésünket.
Kivált elutasítjuk a vallásnak vagy Isten nevének bármiféle felhasználását az erőszak igazolására. Hiszünk abban, hogy a hiteles vallásközi párbeszéd – tartózkodva attól, hogy a szinkretizmus és a zűrzavar forrása legyen – alapvető fontosságú a különböző hagyományokat követő és eltérő kultúrákhoz tartozó népek együttéléséhez. Megemlékezve a Nostra aetate nyilatkozat hatvanadik évfordulójáról
buzdítunk minden jóakaratú embert, hogy dolgozzon együtt másokkal egy igazságosabb és szolidárisabb világ építésén, és vegye gondjába a teremtett világot, amelyet Isten ránk bízott.
Az emberi család csak így képes legyőzni a közönyt, az idegengyűlöletet, a hatalom- és nyereségvágyat.
Bár mélyen nyugtalanít bennünket a jelenlegi nemzetközi helyzet, reményünket nem veszítjük el. Isten nem hagyja el az emberiséget!
Az Atya elküldte egyszülött Fiát, hogy megmentsen bennünket, és Isten Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus nekünk adta a Szentlelket, hogy részesévé tegyen az ő isteni életének, s így őrizze és védelmezze az emberi személy szentségét. A Szentlélek által tudjuk és megtapasztaljuk, hogy Isten velünk van. Ezért imádságunkban Istenre bízunk minden embert, különösen azokat, akik szükséget szenvednek, éheznek, magánytól vagy betegségtől szenvednek. Isten bőséges áldását és kegyelmét kérjük az emberi család minden tagjára, hogy „szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának a megismerésére” (Kol 2,2), aki a mi Urunk, Jézus Krisztus.
Kelt Fenerben, 2025. november 29-én.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír