XIV. Leó pápa: A jubileumi év élessze fel a tüzet bennünk és az egész Egyházban!
November 22-én délelőtt a Szent Péter téren rendezték meg a jubileumi audienciát, amelynek keretében a Szentatya több ezer zarándokkal és hívővel találkozott. Katekézisének témája: Remélni azt jelenti, hogy állást foglalunk – Dorothy Day. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Sokatok számára az, hogy ma Rómában lehettek, egy régi vágy beteljesedése. Aki zarándoklaton vesz részt és célba érkezik, annak fontos felidéznie a döntés pillanatát.
Valami kezdetben megmozdult bennetek – talán valaki másnak a szava vagy biztatása révén. Így fogott benneteket kézen maga az Úr: egy vágy, majd egy döntés.
E nélkül nem lennétek itt. Fontos ezt tudatosítani.
Fontos az is, amit az imént az evangéliumból hallottunk: „Aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak” [Lk 12,48]. Jézus ezt a hozzá legközelebb álló tanítványoknak mondja, azoknak, akik a legtöbb időt töltötték vele. Mi is sokat kaptunk az eddig megtett úton: Jézussal és az Egyházzal voltunk, és bár az Egyház emberi korlátokkal élő közösség, mégis sokat kaptunk. Ezért Jézus sokat vár tőlünk. Ez a bizalom és a barátság jele. Sokat vár tőlünk, mert ismer bennünket, és tudja, hogy képesek vagyunk rá!
Jézus azért jött, hogy tüzet hozzon: Isten szeretetének tüzét a földre és a vágy tüzét a szívünkbe. Bizonyos értelemben Jézus elveszi a békénket, ha a békét tétlen nyugalomként értjük. Ez azonban nem az igazi béke. Néha szeretnénk, ha „békén hagynának” minket: hogy senki ne zavarjon, hogy a többiek ne is létezzenek. Ez nem Isten békéje.
A béke, amelyet Jézus hoz, tűz, amely sokat kíván tőlünk. Mindenekelőtt azt kéri, hogy foglaljunk állást.
Az igazságtalan és egyenlőtlen helyzetek láttán, ahol az emberi méltóságot lábbal tiporják, ahol a kiszolgáltatottakat elhallgattatják: foglaljunk állást!
A remény azt jelenti, hogy állást foglalunk. A remény azt jelenti, hogy a szívünkben megértjük, a tetteinkkel pedig megmutatjuk, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, mint eddig. Ez is az evangélium üdvös tüze!
Szeretnék felidézni egy apró termetű, mégis rendkívüli amerikai asszonyt, a múlt században élt Dorothy Dayt. Tűz égett benne. Dorothy Day állást foglalt.
Látta, hogy hazája fejlődési modellje nem teremti meg mindenkinek ugyanazokat a lehetőségeket; felismerte, hogy nagyon sokak számára az álom inkább rémálom, és hogy keresztényként közösséget kell vállalnia a munkavállalókkal, a migránsokkal, a gyilkos gazdasági rendszer „leselejtezettjeivel”. Írt és szolgált: fontos, hogy összekapcsoljuk az elmét, a szívet és a kezet. Ez az állásfoglalás. Újságíróként írt, vagyis gondolkodott és gondolkodásra késztetett. Írni fontos. És olvasni is – ma még inkább, mint valaha. Azután Dorothy ételt osztott, ruhát adott, úgy öltözött és étkezett, mint azok, akiket szolgált: összekapcsolta az elméjét, a szívét, a kezét. Ily módon a remény állásfoglalás.
Dorothy Day több ezer embert vont be kezdeményezéseibe. Sok városban és lakónegyedben nyitottak házakat: nem nagy szolgáltató központokat, hanem a szeretet és igazságosság otthonait,
ahol néven szólítják egymást, személyesen ismerik egymást, és ahol a felháborodás közösségvállalássá és cselekvéssé válik.
Ilyenek a béketeremtők: állást foglalnak, vállalják ennek következményeit, de mennek tovább. A remény azt jelenti, hogy állást foglalunk – Jézushoz hasonlóan és Jézussal. A benne élő tűz a mi tüzünk. A jubileumi év élessze fel ezt a tüzet bennünk és az egész Egyházban!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír