Magyarországon tavaly 6600 külföldi állampolgár vásárolt lakást összesen 309 milliárd forint értékben, ezzel a teljes forgalom 6,4 százalékát ők generálták – közölte az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közzétett összesítése alapján csütörtökön az OTP Ingatlanpont, amely szerint az idei évet kettősség jellemezheti a külföldi vásárlók szempontjából, hiszen az Otthon Start program a hazai kereslet támogatásával előnybe hozza a magyar vásárlókat, ugyanakkor az új lakásfejlesztések berobbanása a külföldieket is megmozgathatja.
Az ingatlanközvetítő hálózat a KSH adatai alapján rámutatott, 2024-ben a legtöbb vásárló továbbra is a németek közül került ki, 1369-en jelentek meg vevőként a piacon, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúlon. Második helyen a kínaiak állnak 708 megvásárolt lakással, míg a harmadikon a románok és a szlovákok egyaránt 671 ingatlannal. Ezen felül tavaly 329 vietnámi vásárolt lakást Magyarországon, valamint, érezhető keresletet jelentenek az oroszok is, akik 185 lakóingatlant vásároltak meg 2024-ben.
Kiemelték, hogy Budapesten a külföldi lakásvásárlók aránya 7,8 százalék volt, vásárlásaik összértéke a forgalom egytizedét tette ki, így az átlagosnál drágább ingatlanokat vásároltak. A külföldi vevők a pesti belső kerületekben koncentrálódtak, ahol a tranzakciók 19 százalékában vettek részt. Budapesten a kínai és a vietnámi vásárlásokat regisztrálták a legnagyobb számban, vásárlásaik összértéke együttesen az összesített piaci forgalom 3,9 százalékának felelt meg.
A KSH adatai alapján arra is kitértek, hogy a román állampolgárok jellemzően Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, továbbá Budapesten vettek lakást. A hasonló számban megjelenő szlovák állampolgárok 34 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén, további 19 százaléka Győr-Moson-Sopron vármegyében vásárolt, a fővárosi tranzakcióik aránya pedig elérte a 18 százalékot.
Közölték, az átlagos lakásár a szintén főleg Budapesten vásárló oroszoknál volt a legmagasabb, 83,5 millió forint, de alig maradt el tőle a vietnámiak 83,4 milliós összege. A harmadik helyen a kínaiak álltak 76,9 millió forinttal. A másik végletet a főleg vidéken aktív román vásárlók jelentették 16,8 millióval, de a hollandok és a belgák esetében is 30 millió alatt maradt az átlagos összeg. Ugyanez tükröződik az átlagos négyzetméterárban is, miközben az oroszok 1,4 millió forintos áron vásároltak átlagosan, a románoknál és a hollandoknál ez az összeg mindössze 200 ezer forint volt.
A közlemény idézte Valkó Dávidot, az OTP Ingatlanpont vezető elemzőjét, aki elmondta, már évek óta látszik, hogy igen aktívak a külföldi vásárlók a magyar lakáspiacon, főleg a fővárosban. A szakember úgy vélte, a 2025-ös évben kettősség jellemezheti ezt a piacot, hiszen egyrészt az Otthon Start program a hazai vásárlókat támogatja, emellett az idén erősödő forint miatt is elméletileg csökkenhet a külföldiek részaránya, másrészt viszont a kiemelt nemzetgazdasági beruházássá válás lehetőségének és a Lakhatási Tőkeprogramnak köszönhetően érezhetően berobban az új lakások kínálata Budapesten, ez pedig a külföldi vevőket is vonzhatja – ismertette az OTP Ingatlanpont.
(24.hu)