XIV. Leó pápa katekézise: A feltámadt Krisztussal járva mindnyájan testvérek lehetünk
November 12-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren tartotta az általános kihallgatást, amelynek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatát. Mai beszédének témája: Krisztus feltámadása és a mai világ kihívásai – A húsvéti lelkiség élteti a testvériséget. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (vö. Jn 15,12). Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Ha hiszünk Krisztus halálában és feltámadásában, és ha megéljük a húsvéti lelkiséget, az reménnyel tölti meg életünket, és arra bátorít, hogy a jóba fektessünk be. Különösen is segít abban, hogy szeressük és tápláljuk a testvériséget, amely kétségkívül az emberiség egyik legnagyobb kihívása napjainkban, ahogyan azt Ferenc pápa világosan látta.
A testvériség egy mély emberi adottságból fakad. Képesek vagyunk kapcsolódni, és ha akarjuk, valódi, hiteles kötelékeket tudunk létrehozni egymással. Kapcsolatok nélkül – melyek életünk kezdetétől fogva hordoznak és gazdagítanak bennünket – nem tudnánk élni, növekedni, tanulni. Ezek sokfélék, jellegükben és mélységükben különböznek. Bizonyos azonban, hogy embervoltunkat akkor éljük meg legteljesebben, amikor együtt vagyunk és együtt élünk, amikor igazán és nem pusztán formálisan tudunk kapcsolódni a mellettünk élőkhöz. Ha önmagunkba zárkózunk, félő, hogy a magány betegségébe esünk, sőt, narcizmusba, amely csak érdekből törődik másokkal. Ebben az esetben a másik pusztán olyasvalaki lesz, akitől kapni akarunk, anélkül, hogy valaha is igazán készek lennénk adni, önmagunkat odaadni.
Jól tudjuk, hogy a testvériség ma sem magától értődő, és nem is jön létre azonnal. A a világban zajló sok konfliktus és háború, a társadalmi feszültségek és a gyűlölködések inkább az ellenkezőjét látszanak bizonyítani. Mindazonáltal a testvériség nem elérhetetlen szép álom, sem néhány álmodozó ábrándja. A testvériséget fenyegető árnyak legyőzéséhez azonban vissza kell térnünk a forrásokhoz, és mindenekelőtt abból kell világosságot és erőt merítenünk, aki egyedül képes megszabadítani az ellenségeskedés mérgétől.
A testvér jelentésű olasz fratello szó egy nagyon régi gyökből származik, amelynek jelentése: gondoskodni, szívén viselni, támogatni és fenntartani. Ha ezt minden emberre alkalmazzuk, felhívássá, meghívássá válik. Gyakran azt gondoljuk, hogy a testvéri szerep a rokoni kapcsolatra, a vér szerinti kötelékre, az ugyanazon családhoz tartozásra utal. Pedig jól tudjuk, hogy a nézeteltérés, a szakadás, sőt olykor a gyűlölet mennyire le tudja rombolni még a rokonok közötti kapcsolatokat is, nem csupán az idegenekkel való viszonyt.
Ez is mutatja, hogy sosem volt ennyire sürgető újra elgondolkodni azon az üdvözlésen, amellyel Assisi Szent Ferenc mindenkihez fordult – függetlenül attól, hogy milyen földrajzi és kulturális háttérrel rendelkezett, milyen vallást vagy tanítást követett: az „omnes fratres” olyan inkluzív kifejezés volt, amellyel Szent Ferenc minden embert egyenlő szintre helyezett, mert mindannyiukat közös méltóságuk, valamint a párbeszédre, befogadásra és üdvösségre rendelt sorsuk alapján ismerte el.
Ferenc pápa újra ráirányította a figyelmet Isten Szegénykéjének eme szemléletére: a Fratelli tutti [Mindnyájan testvérek] enciklikában rámutatott, mennyire időszerű az még nyolcszáz év elteltével is.
Ez a „tutti”, ez a „mindnyájan”, amely Szent Ferenc számára az egyetemes testvériség befogadó jele volt, a kereszténység lényegi vonását fejezi ki. A kereszténység kezdettől fogva a mindenki üdvösségét szolgáló örömhír hirdetése volt, sosem kizárólagos módon vagy magánjelleggel. Ez a testvériség Jézus parancsán alapul, amely új parancs, mert ő maga valósította meg, az Atya akaratának tökéletes teljesítésével: neki köszönhetően, aki szeretett bennünket és önmagát adta értünk, mi is képesek vagyunk szeretni egymást, és életünket is oda tudjuk adni másokért, mint az egyetlen Atya gyermekei és valódi testvérek Jézus Krisztusban.
Jézus mindvégig szeretett bennünket – mondja János evangéliuma (vö. 13,1). Amikor már közel van kínszenvedésének órája, a Mester jól tudja, hogy földi élete a végéhez ér. Fél attól, ami rá vár: a legborzalmasabb kínokat szenvedi el, és a teljes elhagyatottságot éli át. Harmadnapra történt feltámadása azonban egy új történet kezdete. A tanítványok pedig teljesen testvérekké válnak, hosszú együtt töltött idő után, de nem csupán akkor, amikor fájdalom járja át szívüket Jézus halála miatt, hanem főként akkor, amikor felismerik őt feltámadottként, megkapják a Lélek ajándékát, és tanúivá válnak.
A testvérek támogatják egymást a próbatételekben, nem fordulnak el a szükséget szenvedőktől: együtt sírnak és együtt örülnek a tettekben megélt egység, bizalom és egymásra hagyatkozás távlatában. Ezt a dinamikát hagyta ránk Jézus: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (vö. Jn 15,12). A meghalt és feltámadt Krisztus által nekünk ajándékozott testvériség megszabadít az önzés, a megosztottság és a hatalmaskodás romboló logikáitól, és visszavezet eredeti hivatásunkhoz, a napról napra megújuló szeretet és remény útján. A feltámadt Jézus megmutatta nekünk az utat, amelyen vele együtt járva „mindnyájan testvérek” lehetünk és testvérnek érezhetjük magunkat.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír