XIV. Leó pápa: Csak a feltámadt Jézus tud válaszolni szívünk legmélyebb kérdéseire
Október 15-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren tartotta az általános kihallgatást, amelynek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatát, és egy új alsorozatot kezdett Krisztus feltámadása és a mai világ kihívásai címmel. Olasz nyelvű mai beszédének témája: a Feltámadott, az emberi remény élő forrása. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A jubileumi év katekéziseiben eddig Jézus életét követtük az evangéliumok alapján, születésétől haláláig és feltámadásáig. Így zarándoklatunk a reményben szilárd alapot és biztos irányt talált. Most, az út utolsó szakaszában engedjük, hogy Krisztus misztériuma, mely a feltámadásban éri el csúcspontját, kiárassza üdvözítő fényét az ember és a történelem mai valóságára, aktuális kérdéseire és kihívásaira!
Életünket számtalan, árnyalatokban és megélésekben gazdag esemény tagolja. Van, amikor örömet érzünk, máskor szomorúságot, megint máskor elégedettséget, vagy éppen stresszt, megbecsülést, esetleg kedvetlenséget. Állandóan elfoglaltak vagyunk, célokat tűzünk ki magunk elé, és olykor kiváló, rendkívüli eredményeket érünk el. Máskor viszont elakadunk, bizonytalanságban maradunk, várjuk a sikereket és elismeréseket, de azok késnek vagy egyáltalán nem jönnek. Egyszóval paradox helyzetben vagyunk: szeretnénk boldogok lenni, mégis nagyon nehéz elérni, hogy folyamatosan, árnyékok nélkül azok legyünk. Szembesülünk korlátainkkal, ugyanakkor elfojthatatlan vágyat érzünk, hogy meghaladjuk őket. Szívünk mélyén érezzük, hogy mindig hiányzik valami.
Valójában nem a hiányra, hanem a teljességre lettünk teremtve, hogy örömteli, bőséges életben legyen részünk
– ahogy Jézus mondja János evangéliumában (vö. Jn 10,10).
Szívünk e mélységes vágya nem a szerepben, nem a hatalomban vagy a birtoklásban talál végső válaszra, hanem abban a bizonyosságban, hogy van valaki, aki kezességet vállal emberlétünk eme belső törekvéséért; abban a tudatban, hogy ez a várakozás nem marad beteljesületlen vagy hiábavaló. Ez a bizonyosság a remény.
Ez nem azt jelenti, hogy egyszerűen optimistán kell gondolkodnunk: az optimizmus gyakran csalódáshoz vezet, várakozásainkat szertefoszlani látja, a remény viszont úgy ígér, hogy megtartja ígéretét.
Testvéreim, a feltámadt Jézus a beteljesedés záloga! Ő az a forrás, amely oltja szomjunkat: a teljesség iránti végtelen szomjúságot, amelyet a Szentlélek kelt a szívünkben. Krisztus feltámadása ugyanis nem pusztán egy mozzanat az emberi történelemben, hanem az az esemény, amely belülről átalakította azt.
Gondoljunk egy forrásra. Mi jellemzi? Oltja a szomjat és felfrissíti az élőlényeket, öntözi a földet és a növényeket, termékennyé és élővé teszi azt, ami különben száraz maradna. Felüdíti a fáradt vándort, a friss oázis örömével megajándékozza. A forrás ingyenes ajándék a természetnek, az élőlényeknek és az embereknek. Víz nélkül nem lehet élni.
A Feltámadott az élő forrás, amely soha el nem apad és meg nem változik. Mindig tiszta marad, kész arra, hogy bárki olthassa szomját belőle.
Minél inkább megízleljük Isten misztériumát, annál erősebben vonz bennünket, anélkül, hogy valaha is teljesen eltelnénk vele. Szent Ágoston a Vallomások tizedik könyvében pontosan ezt a szívünkben élő, kiolthatatlan vágyakozást ragadja meg, és híres szépséghimnuszában így fejezi ki: „Illatoztál, lélegeztem, és sóhajtok utánad, ízleltelek és most éhezek és szomjazok;hozzám értél, és én fölizzottam békédre áhítozva” (X, 27, 38).
Feltámadásával Jézus örök életforrást biztosított számunkra: ő az Élő (vö. Jel 1,18), az életszerető, aki minden halált legyőzött. Ezért képes arra, hogy földi utunk során felüdítsen bennünket, az örökkévalóságban pedig tökéletes nyugalmat biztosítson számunkra. Egyedül a halálon átment és feltámadt Jézus tud válaszolni szívünk legmélyebb kérdéseire: valóban van számunkra végcél? Van értelme életünknek? És miként nyerhet megváltást sok ártatlan ember szenvedése?
A feltámadt Jézus nem „felülről” küld választ, hanem társunkká szegődik ezen a gyakran fáradságos, fájdalmas, titokzatos úton. Csak ő tudja megtölteni üres kulacsunkat, amikor szomjúságunk elviselhetetlenné válik.
És ő a célja is annak az útnak, amelyen haladunk. Az ő szeretete nélkül életutunk céltalan bolyongássá válna, tragikus tévedéssé, amely elhibázza végső rendeltetését. Törékeny lények vagyunk. A tévedés embervoltunk része, bűn okozta seb, amely eleséshez, feladáshoz és kétségbeeséshez vezet. A feltámadás viszont azt jelenti, hogy felkelünk, talpra állunk. A Feltámadott biztosítja a megérkezést: haza vezet, oda, ahol várnak, szeretnek és üdvözítenek bennünket.
Vele együtt járni annak megtapasztalását jelenti, hogy mindenek ellenére hordoznak bennünket,
hogy felüdülést és erőt kapunk a megpróbáltatások és nehézségek közepette is, amelyek súlyos kövekként fenyegetnek azzal, hogy megakasztják vagy eltérítik életünk útját.
Szeretteim,
Krisztus feltámadásából fakad az a remény, amely már most megízlelteti velünk – az élet fáradalmai ellenére is – a mély és örömteli békét: azt a békét, amelyet csak ő tud megadni – a végén, és vég nélkül.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír