„Ahol szentségimádás van, ott minden kivirágzik” – Szeretetláng Fesztivál Máriaremetén (1.)
Budapesten, a máriaremetei kegytemplom kertjében tizedik alkalommal rendezték meg a Szeretetláng Fesztivált augusztus 30-án szombaton, mintegy háromezer hívő jelenlétében. A nap során elhangzottak előadások, tanúságtételek, dicsőítő dalok. Negyven pap gyóntatott és áldoztatott, adott lelki vigaszt a híveknek az örömteli, szentlelkes hangulatú rendezvényen. Az eseményről két részben számolunk be.
A Szeretetláng Mozgalom a Katolikus Egyház egyik fiatal lelkiségi mozgalma, hivatalosan tizenöt éve létezik. Kindelmann Károlyné Erzsébet, egy hatgyermekes özvegyasszony 1961 és 1983 között Jézustól és Szűz Máriától magánkinyilatkoztatásokat kapott, melyeket Jézus Krisztus kérésére lejegyzett. A Szent István Társulat 2010-ben jelentette meg Erzsébet asszony lelki naplóját. A mozgalom mára az egész világon elterjedt, hétmillió követője van, különösen sokan csatlakoztak Brazíliában. Magyarországon 130 imacsoport létezik. Erdő Péter bíboros, prímás 2009. június 6-án, Erzsébet asszony születésnapján a kispesti Jézus Szíve-templomban hirdette ki a Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom jóváhagyását.
Az idei lelkinapon a résztvevőket az esemény moderátora, Kindelmann Győző, Erzsébet asszony unokája és Kemenes Gábor atya, a mozgalom papi vezetője üdvözölte.
A kezdő dicsőítést követően gyermekek és fiatalok szüleikkel együtt imádkozták a rózsafüzért, Kemenes Gábor vezetésével.
A lelki nap csúcspontjaként Simon Dávid, a soproni Szeplőtelen Fogantatás-templom igazgatója főcelebrálásával mutattak be szentmisét. Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el, a befektetett pénzről szóló példabeszéd (25,14–30).
Simon Dávid homíliájának középpontjában az Eucharisztia állt. „Kérlek, kerülj közelebb az Eucharisztiához!” – idézte prédikációjának elején a szónok Kalkuttai Szent Terézt, és leszögezte: Krisztus valóban jelen van az Oltáriszentségben. Jézus naponta megújítja keresztáldozatát az oltáron.
Az áldozás valójában egyesülés Krisztussal.
Vianney Szent János írta: „Amikor Isten táplálékot akart adni lelkünknek, hogy elbírja az élet zarándokútját, végigjáratta tekintetét a világon, de semmit sem talált, ami a lélekhez méltó lett volna, erre önmagára tekintett, és elhatározta, hogy saját magát adja nekünk.” Simon Dávid kifejtette: Isten önmagát nekünk ajándékozó jóság, és ezt a szándékát kifejezi az Eucharisztiában: önmagát adja nekünk. A Katolikus Egyház Katekézise azt írja: „Krisztus jelenléte az eucharisztikus színek alatt egyedülálló. Az Eucharisztia legszentebb szentségében a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére emberi lelkével és istenségével együtt, azaz az egész Krisztus, igazán valóságosan és szubsztanciálisan van jelen.”
A szónok emlékeztetett rá: az Egyház a Szentírás alapján jutott erre az álláspontra, már a kezdeti időktől fogva. Lukács evangéliumában olvassuk: „Ez az én testem, amit értetek adok.” János evangéliuma így ír: „Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem az Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret, mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak… Én vagyok az élet kenyere, felelte Jézus, aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha… Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, és a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.”
A szent hagyomány Eucharisztia-képére rátérve Simon Dávid felidézte, a Kr. u. 110 körül elhunyt Antiochiai Szent Ignác ezt írja: „Az Eucharisztia Megváltónk, Jézus Krisztus bűneinkért szenvedett teste.” A Kr. u. II. században élt Szent Jusztiniusz pedig így fogalmazott: „Mert az Eucharisztiát nem közönséges kenyérként, sem közönséges italként vesszük magunkhoz, hanem úgy, mint az Isten Igéje által megtestesült Jézus Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek a mi üdvösségünkért felvett testét és vérét.”
Simon Dávid szerint mi már nem is csak hisszük ezt, hanem tudjuk is, az eucharisztikus csodák miatt. Az ő Eucharisztiába vetett hitét is az 1996-os Buenos Aires-i csodáról készült videó erősítette meg: akkor az Eucharisztia lényegében átalakult szívizommá.
Az eucharisztikus csodák bizonyítják, hogy a mi hitünk igaz, hogy a mi hitünk helyes.”
Megemlítendők azok is, akiknek megjelent Krisztus arca az Eucharisztiában. Avilai Nagy Szent Teréz például többször ír az önéletrajzában erről. Simon Dávid állítja: négy ismerősének is megjelent az Úr arca az Eucharisztiában.
Nagyon fontosnak mondta, hogy szentségimádásra járjunk, hogy együtt legyünk az Eucharisztiában jelen lévő Krisztussal. Sok szent emeli ki, hogy az ilyenkor elmondott imádságban különösen sok kegyelmet kapunk az Úrtól. Bosco Szent János arra figyelmeztetett: „a szentséglátogatás túlságosan is fontos eszköz az ördög legyőzéséhez, ezért látogassátok meg gyakran Jézust, és az ördög nem fog legyőzni benneteket”. Kalkuttai Szent Teréz azt mondta: „Az idő, amit Jézussal töltesz az Oltáriszentség előtt, a legjobb idő, amit a földön eltölthetsz.” A hamarosan szentté avatandó Boldog Carlo Acutis pedig így fogalmazott: „Azok, akik a Nap elé állnak, lebarnulnak, míg azok, akik az Eucharisztia elé, szentek lesznek.”
A szónok emlékeztetett rá, hogy XVI. Benedek pápa a Sacramentum caritatis apostoli buzdításában írta: a lehetőségekhez képest, főleg a nagyobb településeken jó lenne kijelölni templomokat vagy kápolnákat, a folyamatos szentségimádás helyéül. A szónok szomorúnak nevezte, hogy Horvátországban több mint tíz örökimádó kápolna van, Magyarországon viszont csak három, Győrben, Sopronban és Budapesten Gazdagréten. Olyan jó lenne, ha minden ötezer fő fölötti településen lenne örökimádó kápolna, mert „ahol szentségimádás van, ott minden kivirágzik”. Simon Dávid a hívekhez fordult:
Testvéreim, kérjétek meg az atyákat, hogy teremtsenek lehetőséget, hogy csak csöndben, együtt időzzetek az Úrral. Biztosan örülni fognak ennek a kérésnek.”
A lelkipásztor idézte Keresztes Szent Terézia Benediktát: „Jézus megújítja keresztáldozatát a szentmisében. Jelenvalóvá válik tehát Jézus tökéletes áldozata a szentmisében.” Vianney Szent János így ír: „Minden jó cselekedet együttvéve sem ér föl a szentmiseáldozattal, mert a jó cselekedet az ember műve, a szentmise pedig Isten műve.”
Simon Dávid föltette a kérdést: ha igaz, hogy a szentmise Jézus egyszeri áldozatának a jelenvalóvá tétele, „ha ezt te tényleg elhiszed, akkor hogyan lehetséges, hogy nem iparkodsz a lehető leggyakrabban vasárnapokon és ünnepnapokon túl szentmisére menni?” A misztikus Svéd Szent Brigitta egyszer a szentmisén angyalokat látott leszállni az oltár köré, „az énekük olyan volt, majd meghasadt a szívem a hallatán, a menny is olyannak tűnt, mintha a szent áldozatot hallgatnám. És mi, szerencsétlen, vak teremtmények, mennyire kevés szeretettel, kedvvel és tisztelettel veszünk részt a szentmisén. Ó, ha Isten megnyitná a szívünket, milyen csodákat láthatnánk!” A szónok hozzátette: a híveknek ennek tudatában kell részt venniük a szentmisén, a papoknak pedig ennek tudatában kell bemutatniuk a szertartást, hogy „a legszentebb cselekményben veszünk részt”.
Simon Dávid arról is beszélt, hogy a szentáldozás egyesülés Krisztussal.
Az Isten azt szeretné, hogy befogadjuk a szívünkbe, és egyesüljünk, közösségre lépjünk vele a lelkünkben.
Szír Szent Izsák írja: „A lelki élet kezdete, középpontja és célja fáradozni, hogy Krisztussal egyesüljünk.” Az imádságnak is ez a legfőbb célja. Az, hogy az Eucharisztiában lényegében testileg, lelkileg egyesülhetünk Krisztussal, kifejezi az Úrnak a szándékát, hogy Ő magát akarja adni nekünk. Azt szeretné, hogy Ő uralkodhasson a lelkünkben. Keresztes Szent Terézia Benedikta így ír: „Krisztus a legbensőségesebb módon egyesül velünk a szentáldozásban… Isten mindent előkészített a lakomára, de nekünk is fel kell készülnünk rá. Az Oltáriszentség a kegyelem legnagyobb forrása, mert maga az Úr van benne jelen, és ennek megfelelő kell, hogy legyen a felkészülés, kerüljünk el minden bűnt, és törekedjünk a bűn következményeinek megsemmisítésére, díszítsük fel szívünket olyan szándékokkal, amelyek tetszenek a Megváltónak.”
Simon Dávid idézett a Szeretetláng Naplóból is: „Ha a szentmisére jöttök, ne a megszokás szürke hatalma hozzon szent oltáromhoz, hanem az áldozatos szeretet tüze, mely szeretetemtől tüzet fog, és általam, veletek összefogva, ez a tűz kiégeti lelketekből a bűnt. Szent testem és vérem bemelegíti, mozgásba hozza lelketek fagyos, megbénult erejét. Ó, hogy vágyom erre az önkéntes szeretetre! Mikor jöttök már végre így hozzám? Miért akartok közönséges lelkű emberek maradni? Engedjetek lelketekben működni!”
Homíliájának végén Simon Dávid így fohászkodott: „Testvéreim, adja meg nekünk az Isten, hogy minden egyes szentmisén tudatosítsuk magunkban, hogy testestül-lelkestül, valóságosan jelen van Krisztus a kenyér és a bor színe alatt, nincsen fenségesebb, magasztosabb, csodálatosabb és szentebb dolog a földön, mint a szentmise, és ne feledjük el, hogy amikor Krisztust magunkhoz vesszük a szentáldozásban, akkor Ő egyesülni akar a szívünkkel, és annyi kegyelmet kapunk, amennyi szeretettel és hittel járulunk eléje, vesszük magunkhoz, és amennyire tiszta a szívünk.”
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír