Zuppi bíboros megrendítő békefelhívása – 12 ezer Szentföldön meggyilkolt gyermek nevét olvasták fel
Az olaszországi Bologna tartományban található Monte Sole, ahol 1944 szeptemberében mintegy 770 civilt öltek meg a náci SS-csapatok. Itt olvasták fel augusztus 14-én a Szentföldön 2023. október 7. és 2025. július 15. között elhunyt több mint 12 ezer gyermek nevét. Matteo Zuppi bíboros kezdte a felolvasást és mondott beszédet.
Augusztus 14-e nemzeti emléknap Olaszországban, a náci-fasiszta vérengzések civil áldozatainak tiszteletére. Ezen a napon zajlott a casaglai Santa Maria Assunta-templom romjainál az a megrendítő esemény, amelyet Matteo Zuppi bolognai érsek, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke és a Monte Soléban élő Piccola Famiglia dell’Annunziata (Az Angyali Üdvözlet Kis Családja) nevű monasztikus közösség kezdeményezett.
A felolvasás helyszínének megválasztása szimbolikus: 1944. szeptember 29. és október 5. között a Monte Sole dombos vidéke a náci csapatok által Olaszországban elkövetett egyik legkegyetlenebb mészárlás színhelye volt: körülbelül 770 civil esett áldozatul a brutális razziának. A Casaglia nevű településen, ahol az esti órákig tartó felolvasás zajlott, a lakosok a Santa Maria Assunta-templomban kerestek menedéket, és imádkozva bíztak a sorsukban. De a német katonák érkezése a szent helyet a halál színterévé változtatta: a plébánost, Ubaldo Marchionit három idős emberrel együtt géppuskával lelőtték. Kicsivel később a közeli temetőben 197 embert, köztük 52 gyermeket mészároltak le. Az erőszak a szomszédos falvakra is kiterjedt: a 770 meggyilkolt civil mintegy egyharmada gyermek volt, és több pap és szerzetesnővér is ugyanazt a sorsot szenvedte el.
Délután három órakor kezdődött a megemlékezés, hosszú órákon át olvasták fel a neveket, az ártatlan áldozatok, 16 izraeli és 12 211 palesztin 12 év alatti gyermek nevét. Ágyukban vagy játék közben ölték meg őket, óránként egy-egy gyermeket. A lista összeállításához a gázai egészségügyi minisztérium kórházi és halottasházi nyilvántartásokat, családtagok tanúvallomásait és ellenőrzött újságírói forrásokat használt fel. A konfliktus előrehaladtával azonban a halottak azonosítása egyre nehezebbé válik az egészségügyi rendszer összeomlása miatt.
Az UNICEF adatai szerint 18 ezer 18 év alatti áldozat és ugyanennyi sérült van: Bolognában az elmúlt két évben több tucat sérült gyermeket fogadtak a kórházakban, hogy gyógyulhassanak és vigasztalást találhassanak. De azok számára, akik életüket vesztették, az egyetlen lehetséges gesztus az, hogy felsoroljuk őket név szerint, és legalább az emléküket megőrizzük.
*
Az alábbiakban közzétesszük Matteo Zuppi beszédének magyar fordítását:
Az imádság pillanata ez. Az imádság nem kivisz a világból, hanem bevezet minket a világba. A szenvedés közbenjárássá válik, mert a teremtés és a teremtmények életet, jövőt, reményt kérnek. Nem háborút kérnek, hanem békét!
Minden meggyilkolt gyermek neve egy-egy kérés Istenhez, de az emberekhez is, hogy hallgassuk meg őket, engedjük, hogy megérintsen minket az igazságtalanság, amely elsöpörte törékeny létüket. Haláluk, mindannyiuké együtt és egyenként mindegyiküké, fakassza a megrendülés könnyeit és ébresszen végre előremutató, békés és nem tragikusan opportunista döntéseket. A fájdalomban nincs rangsor. Azért vagyunk itt, hogy kérjük: a Szentföldön senki, kezdve a legkisebbekkel, ne veszítse el az életét testvére miatt. Arturo Paoli (olasz katolikus pap volt, aki a szegények mellett állt, zsidókat mentett a világháború alatt, és ezért a Világ Igaza címmel ismerték el – a szerk.) azt mondta, hogy az eredendő bűn a testvérgyilkosság, és csak ha tudatában vagyunk annak, hogy felelősek vagyunk a szegények haláláért vagy megfogyatkozott életéért, ha nincs bennünk büszkeség, a felsőbbrendűség érzése, távolságtartás, mintha nem a mi húsunkból lennének vagy nem a mi fajunkhoz tartoznának, csakis ebben az esetben találunk rá az alázatra ahhoz, hogy „testvérgyilkosokból testvérekké” váljunk.
Jézus figyelmeztet minket, mondván, hogy „már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával” (Mt 5,22). Ezen a helyen, ahol az Isten templomát, ami minden ember, erőszakkal meggyalázták, és Ábel vérét kiontották, ma halljuk testvérünk vérének hangját, amely a föld sok helyéről felkiált (1Móz 4,10), azt a kiáltást, amelyet Isten magáévá tesz, és amelyről az emberek nem vesznek tudomást, figyelmen kívül hagyják. Ez a sötétség és a fény, a halál és az élet helye, az ártatlanok lemészárlása és a világ reményének helye, a sok Ráchelé, aki siratja gyermekeit, akik nincsenek többé, és a soha véget nem érő élet fényének helye. Itt világosan halljuk Isten ítéletét életünkről, ítéletet, amelyre szükségünk van, hogy ne legyünk nyugodtak a biztonságos dolgaink közepette, anélkül, hogy szégyenkeznénk amiatt, ami történik, banálisan foglyul esve a rövidlátó és bűnös egocentrizmusnak. Az ítélet valójában két kérdésből áll, amelyekkel számolnunk kell, és rajtunk múlik, hogy megtaláljuk a választ, amely segít érteni, megváltozni, engedni, hogy szeressenek.
Az első: „Hol van a testvéred, Ábel?” Isten őrzi Ábelt, és mindig megvédi a testvériséget. És mi? A második: „Mit tettél?”, hogyan tehetted ezt, de az is, hogy „mit nem tettél, amikor láttad, hogy éhes, szomjas, ruhátlan, fogoly, beteg voltam?” „Hol vagy te, hol van a szíved?” Testvéreinknek érezzük mindezeket a kicsinyeket.
Isten ítélete nem szelídíthető meg, nem fogadja el semmilyen önigazolásunkat vagy meggyőződésünket, cinikus számításainkat, istenkáromló rögeszméinket,
segít visszatérni önmagunkhoz, a testvérünkről kérdez minket, hogy megértsük, kik vagyunk, hogy megtaláljuk őt. Ez a hely negyven évvel ezelőtt Biffi bíboros szándéka szerint létesült, a Piccola Famiglia dell’Annunziata közösség gondjaira bízta, amely Giuseppe Dossetti atya karizmájából született. Köszönetét, megbecsülését és szeretetét fejezte ki felé, és rábízta „a feladatot, hogy imádkozzanak azokért, akik vérükkel öntözték egész régiónkat; imádkozzanak a népek és a szemben álló felek közötti egyetértésért, valamint a szívek megtéréséért; azt a feladatot, hogy akik idejönnek, azoknak az igazi békét hirdessék, amely a Krisztus által hozott messiási béke”.
Ezért vagyunk ma itt, szívünkben nagy zavarodottsággal, hogy leereszkedjünk ennek a kétségbeesésnek a mélységébe, hogy megértsük a felelősségünket, hogy az idők jeleit a remény jeleivé alakítsuk át, hogy kérjük, ne vesszen el több ártatlan élete. E tágas és spirituális horizont előtt úgy érezzük, hogy meg kell szabadulnunk a hiúsággal és rosszindulatú felszínességgel teli fecsegéstől, a tudatlan, érdekből fakadó és önhitt polarizációktól, a bűnös félelemtől, a gyűlölettől, a haragot és bosszút tápláló szavaktól, az önös és aljas politikai értelmezésektől, amelyek sértik és eltorzítják az igazságot, a nacionalista hangsúlyoktól, amelyek elárulják a testvériség, az egyetemes testvériség és a minden ember iránti szent tisztelet szükségességét.
Itt mindennap imádkoznak minden áldozatért, aki ellen kezet emelt a testvére. Itt nem állunk senki oldalán, hanem keressük, megtaláljuk és kiválasztjuk az egyetlen oldalt, amely Isten oldala, és amely a testvériség újjáépítése, ami megmentheti az embert attól, hogy önmagát elpusztítsa. Isten oldala mindig az együtt, mert Isten minden mindenben, a szeretet, ami egyesít, jelen van minden emberben, akibe életet lehelt.
Ne ölj! Ne ölj! Hallgassuk mi is az angyalait ezeknek a kicsinyeknek, akiknek szenvedéseit Isten elé visszük. Minden gyermek ártatlan.
„A gyilkosok gyermekei nem gyilkosok, hanem gyermekek” – emlékeztetett Wiesel. A Prédikátor könyvéhez írt midrás (7,1,3) azt mondja, hogy minden embernek három neve van. „Az, ahogyan apja és anyja hívja; az, ahogyan mások hívják; és az, amelyen az emberiség emlékezetében nevezik.” Minden ember egy név, az ő és a mi nevünk! Ma rájuk emlékezünk, mert soha senki sem lehet csak egy szám, egy statisztikai adat! Ezért egyenként kimondjuk a nevüket, kezdve azokkal, akiket október 7-én megölt a Hamász gyilkos őrülete, amelytől el kell határolódnunk, mint minden olyan ideológiától vagy számítástól, amely a másikat tárggyá, holmi maradvánnyá, ellenséggé alacsonyítja. Ők arra kérnek minket, hogy mindannyian kötelezzük el magunkat arra, hogy okosabban és nagyobb szenvedéllyel keressük a béke útját, járjunk ezen az úton,
kezdve a tűzszünettel és feltételeinek megteremtésével, a túszok szabadon bocsátásával, egészen addig, hogy nem tartunk túszul ejtve egy egész népet.
A kérdés, amelynek nyugtalanítania kell minket: „Megtettünk-e mindent, amit tudtunk, a béke érdekében?” Dosztojevszkij írta:
Semmilyen haladás, semmilyen forradalom, semmilyen háború nem érhet fel egy gyermek egyetlen kis könnyével. Annak mindig súlya lesz. Egy gyermek egyetlen kicsiny könnyének.”
Az ő sírásuk és szeretteik sírása ébresszen fel mindannyiunkat, ébressze fel a kreatív intelligenciát, amely képes felépíteni a békét, erősítse meg a diplomáciát és a párbeszédet keresőket, védje meg a jogok vitathatatlan tiszteletét, hogy áldozatuk a béke magja és az újra megtalált testvériség kezdete legyen. Isten neve a béke neve. Így legyen.
Forrás és fotó: Avvenire 1.; 2.
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír