Az elmúlt 50 évben közel 60 százalékos zuhanást mértek a férfi termékenységben. New York-i szakértők szerint ennek okai a műanyag adalékanyagok: a ftalátok csökkentik a tesztoszteron, a biszfenolok növelik az ösztrogén szintjét. A legveszélyesebb, hogy a károsodás már a méhben elkezdődik – a „ftalát szindróma" kisebb nemi szerveket és meddőséget okoz. A férfi termékenység világszerte tapasztalható csökkenése már nem csupán orvosi kuriózum, hanem globális válság, amely az emberiség jövőjét fenyegeti.
Shanna Swan, a New York-i Mount Sinai Icahn Orvostudományi Iskola környezet-egészségügyi és közegészségügyi professzora szerint a helyzet sokkal súlyosabb, mint azt korábban gondolták.
Swan és kutatócsoportja 2017-ben publikált metaanalízise már akkor sokkoló eredményeket hozott: Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában 1973 és 2011 között mintegy 60 százalékkal csökkentek a spermiumszámok, de a 2023-ban megismételt, kibővített kutatás még rosszabb eredményt hozott.
Analitikai célból külön vizsgáltuk a nyugati és nem nyugati országokat, és mindkettőben szignifikáns csökkenést találtunk. A másik, legalább ennyire riasztó felfedezés az volt, hogy míg az 1973 óta tartó tanulmányok évi 1 százalékos csökkenést mutatnak, a 2000 után publikáltak már 2 százalék feletti zuhanást jeleznek − közölte a professzor. Ez azt jelenti, hogy a hanyatlás üteme nemhogy lassulna, hanem drámai módon felgyorsult az elmúlt évtizedekben.
Ftalátok, biszfenolok
A spermiumszámok csökkenése és a műanyaghasználat robbanásszerű növekedése között fordított arányosság figyelhető meg. Swan szerint már jól dokumentált kapcsolat létezik a műanyag adalékanyagok és a férfi termékenység romlása között.
„A ftalátok olyan vegyi anyagok, amelyeket azért kevernek a műanyagba, hogy rugalmassá és puhává tegyék. Bármikor, amikor vizes palackot, orvosi csövet vagy rugalmas ételtartót fogunk kézbe, ftalátokkal érintkezünk” − mondta a szakember.
Ennek ellenpontjai a biszfenolok, amelyek előbbiekkel szemben a műanyagokat keménnyé és merevvé teszik, ezért a professzor ezeket a ftalátok gonosz ikreinek nevezte. Hatásuk azonban egyformán káros: a biszfenolok növelik az ösztrogén, a ftalátok pedig csökkentik a tesztoszteron szintjét.
A legveszélyesebb hatást ezek a hormonháztartást befolyásoló vegyi anyagok a fejlődő magzatokra gyakorolják. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a ftalátok méhen belüli hatása súlyos következményekkel jár a fiú magzatok számára. Az úgynevezett „ftalát szindróma” magában foglalja a nemi szervek és a végbélnyílás közötti távolság csökkenését, valamint az alacsonyabb spermiumszámot.
Politikai akarat nélkül nincs változás
A professzor elmondta, hogy bár az egyéni óvintézkedések fontosak, mint az újrahasznosítás, üvegpalackok használata, más csomagolás alkalmazása az ételeknél, azonban ezek nem oldják meg a nagyobb problémát. A helyzet különösen aggasztó, mivel a műanyagszennyezésről szóló genfi tárgyalások kudarcba fulladtak. Csaknem száz ország írta alá azt a nyilatkozatot, amely jogi kötelezettséget követelt „a legkártékonyabb műanyag termékek és aggodalomra okot adó vegyi anyagok fokozatos megszüntetésére”. Azonban az olaj- és földgáztermelő országok ellenállása miatt a vegyi anyagok szabályozására vonatkozó hivatkozások kimaradtak a tárgyalások szövegéből.
A Deep Science Ventures jelentése szerint a vegyi szennyezés a klímaváltozáshoz hasonló nagyságrendű fenyegetés, mégis jóval kisebb figyelmet kap. Shanna Swan kutatásai rávilágítanak arra, hogy a műanyag adalékanyagok nemcsak környezeti, hanem biológiai hatással is vannak a Föld jövőjére, ezért egyéni és politikai szinten is sürgős cselekvésre van szükség.
(index.hu)