Erőszak-kultúra az orosz hadseregben
Bár az anyagi és ideológiai tényezők segítenek megmagyarázni, hogy az oroszok miért vonulnak be a hadseregbe, önmagukban nem adnak választ a beletörődésükre, amikor szembesülnek a húsdaráló taktikával és a feletteseik és társaik által elkövetett szisztematikus erőszakos cselekményekkel.
Az, hogy a katonák beletörődnek az ilyen magas veszteségekbe és brutalitásba, leginkább az orosz hadseregben elterjedt és mélyen gyökerező erőszakkultúra termékeként értelmezhető. Ez a kultúra olyan körforgást tart fenn, amely engedelmességre ösztönöz és megerősíti az erőszakot – mind az áldozatok, mind az elkövetők esetében – a katona identitásának részeként. A brutalitásnak való folyamatos kitettség, amelyet normálisnak tekintenek, és amely már akkor megkezdődik, amikor a katonák belépnek a hadseregbe, egyeseket olyannyira megtör, hogy kérdés nélkül elfogadják parancsnokaik taktikáját. A brutális, rutinszerű bántalmazás, a szélsőséges büntetések és más túlzott erőszakos cselekedetek olyannyira rutinszerűek, hogy sok orosz katonának ez gyakorlatilag második természetévé válik, ami lehetővé teszi számukra, hogy fenntartsák a szélsőséges erőszak körforgását.
A legtöbb hadsereg az erőszak ellenőrzött, szankcionált formáit alkalmazza, hogy felkészítse a katonákat a harci stresszre és elősegítse az egységek összetartását. A brit hadsereg ejtőernyős ezrede például „malmozik”, amelynek során az újoncoknak többször fejbe kell ütniük egymást. Ha a nyugati hadseregekben előfordul engedély nélküli zaklatás, akkor általában erőfeszítéseket tesznek annak leküzdésére. Az orosz hadseregben azonban a dedovscsina néven ismert, különösen brutális zaklatási hagyományt intézményesítették. A laktanyai erőszaknak ez a formája, amely a sorkatonai szolgálat első szakaszában történik, kiemelkedik a maga szigorúságával, és az orosz katonai identitásépítés központi elemévé vált.
Ebben a rendszerben az újoncok megtanulják elviselni, majd később végrehajtani az erőszakot, és egyszerre válnak annak áldozatává és elkövetőjévé.
A katonák beszámolói szerint a rangidős sorkatonák zsarolják és verik őket, valamint nemi erőszakot is elkövetnek ellenük. Néhányan arról számoltak be, hogy a rangidős tisztek prostitúcióra kényszerítették őket. A 2000-es évek közepén egy hírhedt esetben egy katonát olyan mértékben bántalmaztak, hogy a lábát és a nemi szervét is amputálni kellett. Egy másik, 2018-as eset szerint egy sorkatona öngyilkos lett, miután egy megalázó, trágár kifejezést metszettek a homlokába egy borotvapengével.
Emberi jogi aktivisták szerint az orosz hadseregben elkövetett számos gyanús öngyilkosság összefügg a zaklatással és a zsarolással, és egyes halálesetek a gyanú szerint öngyilkosságnak álcázott gyilkosságok. (Az orosz hadsereg nem közöl hivatalos statisztikákat a soraiban bekövetkezett halálesetekről.) 2019-ben egy Szibériában állomásozó sorkatona tüzet nyitott az egységére, megölve nyolc embert. Tettét később az egységétől elszenvedett bántalmazással magyarázta.
Oroszország ukrajnai inváziójában az erőszaknak ez a mélyen gyökerező kultúrája továbbra is fennáll – még akkor is, ha sok katonát szinte azonnal a sorozás vagy behívás után a frontvonalra küldenek harcolni, így kevés idő marad a kiképzésre és a dedovscsina tipikus ciklusának kibontakozására.
Aki nem megy előre, azt saját csapatai lövik hátba
A katonák elleni és a közötti erőszak továbbra is az engedelmesség fenntartásának mechanizmusaként működik. Oroszország állítólag olyan csapatokat vetett be, amelynek célja hogy megölje vagy más módon megakadályozza saját katonáit a visszavonulásban. Azokat, akik panaszkodnak, kilépnek a sorból, vagy eltávozást kérnek, „büntetőgödrökbe” zárják, fogdákba helyezik, vagy kivégzik a parancsnokaik. A harctéren kívül részeg katonák civileket és egymást ölik.
A katonák valóban olyan arányban fordulnak egymás ellen, amit nem várnánk el egy jól szervezett hadseregtől. Egy esetben orosz katonák egy csoportja halálra kínozta egy katonatársukat, miután az megpróbálta megakadályozni, hogy lerészegedjenek. Mindez az erőszak többnyire büntetlenül marad. Amikor katonákat tárgyalás nélkül kivégeztek, halálukat harci veszteségnek vagy dezertálásnak álcázták.
Ez nemzedékeken átívelő, tartós örökség: mind az orosz, mind a szovjet fegyveres erők történelmileg alkalmazták a megfélemlítést és erőszakot saját újoncaik, a civilek és az ellenfél katonái ellen, hogy ezeket a csoportokat engedelmességre, megadásra kényszerítsék.
Az eredmény kettős. Tekintettel arra, hogy szélsőséges erőszaknak vannak kitéve, és képtelenek tömeges ellenállást szervezni, egyes katonák tehetetlennek érzik magukat a hadsereggel szemben, és végül beletörődnek a körülményeikbe – akár háborús bűnök elkövetésére vagy öngyilkos merényletben való bevetésre kapjanak parancsot –, és minimális aktív ellenállást tanúsítanak. Bár néhányan panaszkodnak a helyzetük miatt, a legtöbben nem teszik ezt. Ez nem a katonai erőszakkultúra elfogadásából ered, hanem inkább az általa kikényszerített következményektől való félelemből. Mivel a katonák tudják, hogy bármilyen ellenkezésnek szélsőséges következményei lesznek, inkább engedelmeskednek, és kevés ellenállást tanúsítanak még akkor is, ha olyan parancsokat kapnak, amely szinte a biztos halált jelenti.
A katonák egy másik csoportját azonban az erőszak öröksége és az annak való ismételt kitettség arra tanítja, hogy ne csak beletörődjenek az erőszakba, hanem aktívan részt is vegyenek benne. Azokat, akik ilyen brutális cselekedeteket követnek el, mint például a bucsai háborús bűnökkel vádolt egyik brigádot, az orosz kormány gyakran jutalmazza, ami tovább normalizálja és megerősíti az erőszak kultúráját az orosz hadsereg soraiban.
Szélsőséges brutalitás
A brutális katonai kultúra által kondicionált orosz katonák az erőszak olyan körforgásában rekedtek meg, amelyből valószínűleg nem tudnak kitörni. Ennek mélyreható következményei vannak az ország ukrajnai inváziójára, amely immár negyedik éve tart. Először is, mivel a megdöbbentően magas veszteségek nem akadályozták meg az orosz katonákat a parancsok végrehajtásában, Oroszország valószínűleg folytatja a kimerítő háborút, és az ukrán katonáknak a frontra küldött, feláldozható orosz katonák újabb hullámaival kell szembenézniük. Másodszor, az orosz katonák továbbra is szisztematikusan elnyomják az uralmuk alá került ukránokat – továbbra is emberi jogi visszaéléseket és háborús bűnöket követnek el a civilek és a hadifoglyok ellen.
(index.hu)