Ferenc pápa: Tanuljuk meg Zakeustól, hogy ne veszítsük el a reményt!
Lábadozása miatt április 2-án délelőtt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézisének szövegét. Ez folytatása a Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló jubileumi katekézissorozatnak. Ezekben a hetekben a katekézisek Jézus találkozásait veszik sorra. A mai beszéd témája: Zakeus – „Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5). Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Folytatjuk Jézus néhány evangéliumi szereplővel való találkozásának szemlélését. Ezúttal Zakeus alakjánál szeretnék elidőzni: ez az epizód különösen közel áll a szívemhez, mert kivételes szerepet játszott lelki életem útján.
Lukács evangéliuma reménytelenül elveszettnek tűnő emberként mutatja be Zakeust. Talán mi is így érezzük magunkat néha: reménytelennek. Zakeus azonban felfedezi, hogy az Úr már keresi őt.
Jézus ugyanis lement Jerikóba, egy tengerszint alatt fekvő városba, melyet az alvilág jelképének tartottak. Jézus ide akar lemenni, hogy megkeresse azokat, akik elveszettnek érzik magukat. És valóban,
a feltámadt Úr továbbra is leereszkedik korunk alvilágaiba, a háborúk színhelyeire, az ártatlanok fájdalmába, a gyermeküket meghalni látó anyák szívébe, a szegények éhezésébe.
Zakeus bizonyos értelemben elveszett, talán rossz döntéseket hozott, vagy talán az élet olyan helyzetekbe sodorta, amelyekből nehezen tud kikecmeregni. Lukács ugyanis kimondottan hangsúlyozza ennek a férfinak a tulajdonságait: nem elég, hogy vámos, vagyis aki honfitársai adóját szedi be a római megszállók számára, hanem ráadásul a vámosok főnöke, mintegy azt mondva, hogy bűne sokszoros.
Lukács ezután hozzáteszi, hogy Zakeus gazdag, ami arra utal, hogy másokon élősködve, társadalmi helyzetével visszaélve gazdagodott meg. Mindennek azonban következményei vannak: Zakeus vélhetően kirekesztettnek, mindenki által megvetettnek érzi magát.
Amikor megtudja, hogy Jézus átmegy a városon, Zakeusban felébred a vágy arra, hogy láthassa. Találkozásra gondolni sem mer, neki elég lenne, ha csak egyszerűen messziről láthatná. Vágyaink azonban nemegyszer akadályba ütköznek, és nem valósulnak meg automatikusan: Zakeus alacsony termetű! Ilyen a mi valóságunk, korlátaink vannak, melyekkel meg kell küzdenünk. Aztán ott vannak a többiek, akik sok esetben nem segítenek nekünk: a tömeg megakadályozza, hogy Zakeus láthassa Jézust. Talán ez egy kicsit bosszú is részükről.
De ha erős benned a vágy, nem veszíted el a bátorságodat. Találsz megoldást. De bátornak kell lenned, nem szabad szégyenkezned, egy kicsit a gyerekek egyszerűségére van szükséged, és nem szabad túlságosan aggódnod a megítélésed miatt.
Zakeus, akárcsak egy kisgyerek, fára mászik. A fa kiváló megfigyelőhely lehetett, különösen azért, mert így észrevétlenül, a levelek mögé bújva kukucskálhatott.
De amikor az Úrral van dolgunk, mindig valami váratlan történik: Jézus, amikor a közelébe érkezik, feltekint. Zakeus úgy érzi, leleplezték, és valószínűleg nyilvános dorgálásra számít. Az emberek talán reménykedtek is ebben, de csalódniuk kell: Jézus megkéri Zakeust, hogy azonnal jöjjön le, szinte meglepődik azon, hogy a fán látja, és azt mondja neki: „Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5). Isten nem haladhat el úgy, hogy ne keresné az elveszetteket.
Lukács kiemeli Zakeus szívének örömét. Ez annak az embernek az öröme, aki úgy érzi, hogy számításba veszik, elismerik és mindenekelőtt megbocsátanak neki.
Jézus tekintete nem szemrehányó, hanem irgalmas tekintet. Ez az az irgalmasság, amelyet időnként nehezen tudunk elfogadni, különösen akkor, amikor Isten olyanoknak bocsát meg, akik szerintünk nem érdemlik meg.
Zúgolódunk, mert korlátokat szeretnénk szabni Isten szeretetének.
A házban játszódó jelenetben Zakeus, miután meghallgatta Jézus megbocsátó szavait, talpra áll, mintha halott állapotából támadna fel. Azért áll fel, hogy kötelezettséget vállaljon: négyszeresen visszaadja azt, amit ellopott. Nem kifizetendő árról van szó, mert Isten megbocsátása ingyenes, hanem arról a vágyról, hogy utánozza azt, akiről azt érzi, hogy szereti őt. Zakeus olyan kötelezettséget vállal, amelyre nem volt kötelezve, de megteszi, mert felismeri, hogy ez az ő szeretetnyelve. És ezt úgy teszi, hogy összekapcsolja a lopásra vonatkozó római törvényeket és a vezeklésre vonatkozó rabbinikus előírásokat.
Zakeus tehát nemcsak a vágyakozás embere, hanem konkrét lépéseket tenni képes ember is.
Célkitűzése nem általános vagy elvont, hanem saját élettörténetéből indul ki: ránézett az életére, és megtalálta azt a pontot, ahol a változtatást meg kell kezdenie.
Kedves testvéreim, tanuljuk meg Zakeustól, hogy ne veszítsük el a reményt, akkor sem, ha úgy érezzük, hogy félreállítottak bennünket, vagy képtelenek vagyunk a változásra! Ápoljuk magunkban annak vágyát, hogy láthassuk Jézust, és mindenekelőtt engedjük, hogy ránk találjon Istennek az irgalmassága, aki szüntelenül keres bennünket, bármilyen módon legyünk is elveszve!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír