A televíziós valóságshow-k gonoszságából
A spanyol Temptation Island című reality egyik jelenete - amelyben a műsor egyik szereplője teljesen összeomlik, amikor a barátnője élő adásban megcsalja -, az elmúlt napokban teljesen elárasztotta a közösségi médiát. José Carlos Montoya kirohanása eddig 320 millió megtekintést generált különböző platformokon, a jelenet utóélete bejárta a legnagyobb lapokat a BBC-től a Guardianig. A határokon átívelő sikerrel (!) hetek óta büszkén turnéznak a műsor készítői.
A felkapott jelenetben Montoya tehetetlenül nézi végig valós időben, ahogy barátnője, Anita lefekszik egy másik férfival, és a látottak hatására teljesen elveszti az önkontrollt. Montoya egy ponton nem bírja tovább nézni a barátnőjét és a másik férfit mutató képernyőt, és a műsorvezetőt, Sandra Barnedát otthagyva, elszalad a tengerparton a villa felé, ahol a barátnője éppen megcsalja. Barneda „Montoya, por favor!” kiáltásokkal próbálja visszatartani, de a férfi nem áll meg. Eszeveszetten tör előre, hogy szembeszálljon Anitával.
A spanyol Temptation Islandben történteket több cikk is a reality műfajában paradigmaváltó jelenetként írja le, ami még inkább kitolja a formátum eddig ismert határait. Pedig a műsor alapkoncepciója is már önmagában kíméletlen, hiszen párkapcsolatban élő versenyzőket külön villákba zárnak, ahol csupa vonzó szingli veszi őket körül, azzal a céllal, hogy megingassák a hűségüket. A kamerák minden pillanatot rögzítenek, és a kényesebb, félreérthetőbb jeleneteket le is vetítik a másik félnek (az itthoni verzióban is!), hogy a fájdalom és megaláztatás ne csak személyes tragédia, hanem a nézőknek közvetített jelenetsor legyen. Végeredményben így egy ember fájdalma és a megaláztatása válik szórakoztatóipari termékké.
Montoya és a mémekre azonnal ugró hirdetők már meglovagolták a hirtelen jött hírnevet, a férfinak jelenleg több mint 400 ezer követője van, és máris feltűnt a Burger King és a Real Betis reklámjaiban.
A Montoya-jelenség sikerében az is szerepet játszik, hogy a jelenet a spanyol telenovellákat idézi a heves érzelmi reakciókkal. A különbség csak annyi, hogy a telenovellák előre megírt, gondosan felépített történeteket mesélnek el, a realityk ezzel szemben a spontaneitás és a hitelesség illúzióját keltik. A realityk esetében persze nem zárható ki, hogy tudatos szerkesztési technikákkal, feszült helyzetek kialakításával és a versenyhelyzet élezésével érik el, hogy a résztvevők minél szélsőségesebben reagáljanak. Mivel az emberi psziché hajlamos az érzelmileg túlfűtött helyzetekre azonnal reagálni, előfordulhat, hogy minél erősebb a kiváltott érzelem (legyen az együttérzés, megdöbbenés vagy akár káröröm), annál nagyobb eséllyel válik egy jelenet emlékezetessé vagy ebben az esetben akár virálissá.
Guld szerint ezek a műsorok arra törekednek, hogy folyamatosan felülmúlják a korábbi formátumokat. „A televíziózásban és a digitális tartalomfogyasztásban az egyik alapvető szabály, hogy mindig valami újat, merészebbet kell kínálni a nézőknek. Az egyre radikálisabb koncepciók ennek a versenyhelyzetnek a következményei. Az új formátumoknak egyre extrémebb tartalmakkal és formabontó megoldásokkal kell előállniuk, hogy kitűnjenek a folyamatosan bővülő médiakínálatból.”
A szakember szerint az emberek természetüknél fogva vonzódnak a tiltott, sokkoló vagy szokatlan tartalmakhoz, különösen egy olyan médiakörnyezetben, ahol az információáradat miatt egyre nehezebb fenntartani a figyelmet. Ennek hatására a realityk egyre inkább botrányokra, tabutémákra és a társadalmi normák tudatos megsértésére építenek.
„Az ezredforduló környékén egy realityben már az is meghökkentőnek számított, ha egy nő zuhanyzás közben véletlenül megmutatott valamit a kameráknak, most ott tartunk, hogy a résztvevők már az első pillanattól kezdve meztelenül ismerkednek” – fejtette ki Guld.
Guld Ádám egy hazai példával is rávilágított erre a jelenségre: „A Sztárbox sporteseményként hirdették, de valójában agresszióra építő reality volt. A résztvevők profibb felkészülés hiányában komoly sérüléseket szenvedtek el, kockára tették saját testi épségüket, és a nézők egy része kifejezetten azért nézte, mert látni akarta, ahogy egy számára ellenszenves hírességet nyilvánosan szétvernek. Ez jól mutatja, hogy a valóságshow-k hogyan befolyásolják a nézői percepciót és a kulturális normákat.”
A realityk világában a szakértő szerint az egyik legnagyobb tabu eddig az erőszak volt. Úgy véli, a szexualitás különböző formáit, a legkülönfélébb ismerkedési helyzeteket már régóta beépítették ezekbe a műsorokba, az erőszak azonban eddig kifejezetten tiltott és problémás tartalomnak számított. „Ez a tabu mára kezd leomlani. A műsorokban egyre inkább normalizálják az agressziót, hiszen mindig találnak rá egy narratívát, amelyben elfogadhatóvá teszik – például azzal, hogy egy versenyhelyzetben az egyik fél brutálisan megveri a másikat” – tette hozzá Guld.
Az egyik legaggasztóbb probléma ezeknél a műsoroknál, hogyha a néző nem képes megkülönböztetni a fikciót a valóságtól. Egyes műsorok esetében az emberek nem érzékelik, hogy amit látnak, az nem egy megrendezett jelenet, hanem valódi megaláztatás. Ez hosszú távon hozzájárulhat az erőszak és a társadalmi konfliktusok normalizálásához is, még akkor is, ha valósnak álcázott jelenetekről is van szó.
A realityk szerkesztettsége persze mindig is jelen volt, de mára ez a scripted reality műfajban csúcsosodott ki, (ilyen műsor volt például az Éjjel-Nappal Budapest) ahol a valóság illúzióját gondosan megírt és felépített narratívák teremtik meg. Egyre több olyan műsor készül, amely a fikció és a valóság határán mozog, tudatosan összemosva a kettőt, ezzel tovább erősítve a nézőkben azt az érzést, hogy amit látnak, az „igazi”. Az ilyen tartalmak iránti vonzalom nemcsak a morbid kíváncsiságból fakad, hanem abból is, hogy ezek a műsorok lehetőséget adnak a nézőknek arra, hogy távolról, biztonságos távolságból éljenek át erős érzelmeket, legyen az megdöbbenés, felháborodás vagy akár káröröm.
(telex.hu)