„Pénz, sör, sport. Ennyi az egész?” – Sigitas Tamkevičius bíboros a kultúra ellaposodásáról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. május 04. kedd

A litván egyház legendás szovjetkritikus alakja, Sigitas Tamkevičius jezsuita bíboros a napokban adott egyik interjújában élesen bírálata az ellaposodóban lévő és a kritikus vélemények elnémítására hajló mai kultúrát:

„Amikor néhány évtizede a marxista filozófiát kellett követnünk, az ember tudhatta, mire számíthat, ha arról beszélt, hogy meg szeretné változtatni a dolgokat – az én esetemben tíz évnyi munkatábor volt a jutalom. Ma viszont másféle ideológia van eluralkodóban, amely szabadságot ígér, valójában viszont nyomban bűncselekménnyel vádolja azokat, akik szavaiban tiszteletlenséget vél felfedezni.”

A 82 éves bíboros arról beszélt, hogy sok minden nagyon megváltozott, mióta Európa keleti országai visszanyerték a szabadságukat. Olyan szellemi irányzatok törtek előre, amelyek „nehezen egyeztethetők össze a kereszténységgel”, többek között a különbségek elmosására törekednek, például az azonos nemű párok egyházi elismerését követelik.

„Mindannyian törekedhetünk arra, hogy megváltoztassuk a világot, s megpróbálhatjuk jobbá tenni azáltal, hogy toleránsabbá alakítjuk, de ha azon vagyunk, hogy átalakítsuk az emberi természetet, akkor Isten helyét foglaljuk el” – fogalmazott az 1962-ben pappá szentelt Tamkevičius, aki 1968-ban lépett be az akkor illegalitásban működő jezsuita rendbe.

„Attól tartok, tíz-tizenöt év múlva az Egyház lesz az egyetlen intézmény, amely védelmezni fogja a demokráciát, mert mindenki más vissza fog riadni attól, hogy olyasmit mondjon, amire rá lehet nyomni a gyűlöletbeszéd pecsétjét. A mai kultúra, amelyet a felelőtlen média is támogat, tele van ócskaságokkal, s azt a látszatot kelti az emberekben, hogy az egész élet a pénzről, a szórakozásról, a sportról és a sörről szól” – véli Tamkevičius, aki 1996-ban lett kaunasi érsek, 2005-ben nyugállományba vonult, s 2019 óta bíboros.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír