Egy nagyon jó tanúságtétel: Életrendezés Isten segítségével
Kedves Gyula!
A szombati napon a Szeretetláng fesztiválon találkoztunk a könyvsátornál, ahova azért léptem oda, mert egy korábbi előadásod mélyen szíven talált, amiben említetted, hogy mennyire fontos az, hogy legyenek tanúságtételek, amelyek segíthetnek buzdítani egymást. Ennek okán, szeretném megosztani az én tanúságtételemet.
2010-ben, több, mint 16 évvel ezelőtt voltam Köveskálon, egy gyógyító, imaalkalmon, ahol a ti közösségetek szolgált és ahol kaptam egy üzenetet – ma már tudom, hogy az ismeret szavát -, ami végérvényesen segített nekem egy nehéz helyzetben való döntésben.
Az előzményekről röviden: 2009-ben, 28 éves voltam. Akkor már közel egy évtizede tartó, nehéz párkapcsolatban éltem. Abban a kapcsolatban sajnos sok sebet okoztunk egymásnak, mégis kialakult egy érzelmi-kapcsolati függőség. Az idő alatt megtöredezett az önbecsülésem, a félelmeim uraltak, amelyek olyannyira megkötöztek, hogy egyfajta bénultságot is megéltem, ami miatt nem tudtam ebből a kapcsolatból kilépni. Abban az évben, 2009 nyarán ismerkedtem meg egy másik fiúval Mátéval, aki nálam jóval fiatalabb volt. Ez a találkozás lelkestül felforgatott, közel 1 éven keresztül tartottuk a kapcsolatot, mély barátság, erősödő szeretettel voltunk egymás iránt. Azonban a távolság, a korkülönbség, a változástól való félelem, a kapcsolatfüggőségből fakadó bénító kötelékek miatt nem tudtam változtatni a helyzetemen. Tudni kell azt is, hogy sajnos a tízes, húszas éveimben eltávolodtam az Istentől, nem volt személyes Istenkapcsolatom, a hitrendszerem megrekedt egy gyermeki szinten. Mégis ebben a kétségbeeesett helyzetben kezdtem Isten felé fordulni, imádkozni és a magam tehetetlensége miatt Tőle vártam, hogy mondja meg mit kell tennem, mi a helyes… többször is így kértem: mondd meg Uram…
Aztán jött egy egészen bizarr helyzet. 2010 nyár elején, egy pénteki napon Tapolcára mentünk a volt barátommal egy születésnapi buliba, viszont másnapra, szombatra egy találkozót beszéltem meg Mátéval Füreden. Ugyanis azt találtuk ki, hogy a környéken fogunk kerékpározni. Tehát emiatt magammal vittem a kerékpáromat Tapolcára. Természetesen, az akkori páromnak nem mondhattam, hogy Mátéval találkozom, így a fedősztori az volt, hogy a barátnőimmel fogok Füreden találkozni és velük bringázni.
Nóra a nővérem, ismerte a helyzetemet. Neki mindig őszintén feltártam a küzdelmeimet, a nehézségeimet. Ő gyakorló katolikusként, tájékozott volt az éppen aktuális lelki programokról és tudta, hogy szombati napon Köveskálon lesz egy közösségi alkalom és gyógyító imaszolgálat. Látva a furcsa, kavarodott helyzetemet, felismerte a gyógyulás lehetőségét és hívott. Bár akkor én még mit sem tudtam arról, hogy mit jelent ez a szolgálat, meg úgy általában véve semmit…, de mivel útba esett, még egy jó apropónak is tűnt.. így hát Tapolcáról áttekertem Köveskálra. Ebben a hazugságokkal, elhallgatásokkal, tehetetlen és mégis cselekedni vágyó állapotban kicsit megkésve ugyan, de megérkeztem a Köveskálra, a szentmisére.
Nővéremék már ott voltak, leültem mellé a hátsó padba. Hát őszintén, először nagyon furcsán éreztem magam. De ha visszaidézem, inkább volt bennem egy megnyugvás, hogy itt vagyok és megérkeztem, és valahogy jól is esett kicsit megpihennem. József atya mutatta be a szentmisét, majd azt követően kezdődött az imaszolgálat. Először nem értettem, hogy miért mondanak az első sorban ülő emberek, mindenféle vesebajokban és egyéb betegségekben szenvedőknek azt, hogy gyógyítja őket az Isten… magam sem tudom mennyi idő telt el, de kezdett tetszeni a dolog.
Aztán az első sorban ülő férfi egyszer csak ilyet mondott: ,Itt van egy fiatal lány, akinek Isten azt mondja, hogy hagyd el azt, ahonnan jöttél, és menj ahhoz, aki téged vár!”
Na itt ebben a pillanatban, elárasztott valami forróság, remegés, könnyeim patakzottak. Lehet csak udvariasságból, vagy ki tudja miért, még egyet körbenéztem, lehet e más a címzett, de valójában teljes bizonyossággal tudtam, hogy ez nekem szól. Ott, abban a pillanatban mintha minden kivilágosodott volna, feltárult az út, az irány, az amiért esedeztem. Az Úr meghallgatott és kimondta – hiszen ezt kértem..- a szolgáló által – kimondta azt, amire szívem mélyén én is vágytam.
Innentől hihetetlen módon felgyorsultak az események, a tétlenségem, a bénultságom megszűnt, azok a döntések amiket hónapokig, sőt igazából évekig elodáztam napokon belül rendeztem. Erőst hívást éreztem, ezért elmentem sok sok év után gyónni.
És ezt követően elindult a Mátéval való kapcsolatunk, aki akkor még nem volt megkeresztelve, de életünket összekötöttük, aztán megszülettek lányaink is. A Jóisten lassan, apránként kezdte formálni az életünket. A hitben való növekedésünk, a valódi megtérésünk azonban jóval később történt meg, egy Medjugorjei zarándoklat után. Azt követő évben Máté kérte a keresztséget, majd kértük a házasság szentségét is, Szentlélek szemináriumba mentünk és azóta kisközösségeink vannak. Szóval a Jóisten nagyon sok mindennel megajándékozott, az ő finom, szelíd átformáló erejével, ezekről is nagyon sokat tudnánk mesélni, de most úgy gondoltam, hogy erről a csodás köveskáli üzenetről írok neked.
Felfoghatatlanul csodálatos a mi Istenünk, aki annyira szeret minket, hogy ha kell ennyire konkrét módon a fülünkbe mondja, hogy mi a helyes.
Kedves Gyula, sok hálával gondolok rád és a közösségetekre, szoktam is mondani, hogy nekem te vagy a Jóisten magyar hangja. Imádkozom érted és Isten áldását kérem családodra a szolgáló testvéreidre és a közösségetekre valamint azért is, hogy a szolgálatotok sok sok gyümölcsöt teremjen az Isten dicsőségére!
Imával és szeretettel
Veronika