"Szeretném, hogy ez az eset mindig eszembe jusson"

• 

Nagy öröm volt részt venni a legutóbbi Szeretetláng lelki naponon és gyógyító összejövetelen. Az otthoni kötelezettségek miatt a találkozó végére, azaz az imaórára és a imaszolgálatra érkeztem meg. Néhány ismerős testvért is láttam, és nagy elismeréssel hallgattam a többieket, akik hosszabb utazást vállaltak aznap az összejövetelért. A rövid ott töltött időm ellenére túlcsorduló módon áradt a kegyelem, mivel az Úrnak semmi sem lehetetlen! 

Sokat adott az, amikor a testvérek ügyeiben hívtuk a Szentlelket és az ügyeikben kértük az Úr segítségét. Hála érte, hogy a saját témámban is támaszt kaphattam egy találó kérdéssel, ami azóta továbbment bennem, előrébb vitt.
A legnagyobb csodát azonban abban a rövid történésben éltem meg, amikor az imádságos idő közepén a kápolna ajtajába lépett egy hölgy, és támadni kezdte a szavaival a papjainkat, a vallásunkat. Kézenfekvő reakció volt mindannyiunk részéről, hogy tovább imádkozunk: történetesen ezért az érdemtelen helyzetért és a hölgyért. Így jöhetett létre a  csoda, azaz az ima volt a mi vízhordozásunk a kánai menyegző borához: a hölgy támadásai villámgyorsan csillapodni kezdtek, majd pár perc múlva csendben abba is maradtak (!!!), és elindult az utca felé. 
Meghatottság és hála töltötte el a szívem, hogy részesévé válhattam egy olyan történetnek, amit az egyik kortárs szerző könyvében a közelmúltban olvastam: szorongatott helyzetben imádkozva az Úr kegyelme és védelme olyan módon is megmutatkozhat, hogy az addig agresszív - akár fizikai támadással, például rablással, gyilkossággal fenyegetőző - fél visszavonul. 
Szeretném, hogy ez az eset mindig eszembe jusson, ha rám támadnak, bántanak vagy tehetetlen vagyok. Dicsőség az Úrnak a szombati csodáért! 
(Gábor Törökbálintról)