Tanúságtétel okkultizmusból való szabadulásról és gyógyulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2026. január 16. péntek

2010-ben a panelház lift reklámjában olvasható volt a következő hirdetés: „Ami a tankönyvekből kimaradt” – előadás sorozat a Pilisben történtekről. Szeptembertől májusig havi 1 alkalommal ismeretterjesztő előadást tartott, kb. 20-an voltunk jelen. Pilis-kutatónak tartotta magát a guru – táltos – gyógymasszőr – természetgyógyász előadó.

2011-ben szeptembertől mágia tanfolyamot indított az alapoktól kezdve, volt vízér-keresés, kínai arcdiagnosztika, elementálok, elementálok használata, a víz, tűz, föld, széllel való bánásmód. Az agykontrollos 21 lépcsős technikával meditáltunk.
Elvált és szingli nők alkották a csoportot, akik közül 3-4 emberrel is flörtölt. Kíváncsivá váltam, hogy a tanfolyam végén melyik nőt fogja választani barátnőnek, noha élettársa volt. 
Párkereső meditációt is tartott. Ördögi személyt rendelt mellénk. Mezítlábasan, fűzfakoszorúval a fejemen álltam egy kapuban. A meditációból feljőve 1 órán át sírógörcsöm volt. Másik meditációban az „Isten „elé vitt minket, ahol meztelenre vetkőztem, szürke ruhát kaptam, sisakot, kardot és palástot. Azt éreztem, hogy hazugság az egész. A következő hónapban az őrző védő angyal helyett egy úgymond őrző védő démont nyomott ránk. Valószínű, hogy sex vörös démont, aki a lábunk körül, piros fénnyel világítva körözött. 
A Felső Én fölé helyezett egy következő démont, aki nagy kígyó, néha holló, daru volt. Mi résztvevők megbeszéltük a meditáció után a látottakat. Csupa halálszimbólum. Az egyik csoporttag mesélte, hogy ő egy hollóval találkozott, aki átbukfencezett a fajén és táltos-guruvá, az előadóvá változott.
Kiderült, hogy szellemi-lelki gyilkos szándéka van a gurunak velünk. Egymásnak elmondva rémálmokról számoltunk be. Nappal is gonosz, halálos látomásaim voltak, kifordultam önmagamból, eltűnt belőlem a szeretet és a jóság.
Az 5. hónap után a következő előadás címe: gondolat kivét, gondolat bevét. Ekkor döbbentem rá, hogy fekete mágiát tanít nekünk a visegrádi guru. Üzentem mindenkinek, hogy ne menjenek többet, hanem paphoz gyónni és mindenki vegye vissza a hitét. Innét kezdve pánikbeteg lettem, mindenféle fizikai-lelki fájdalmaim lettek. Orvoshoz nem mertem menni, mert 7 év volt hátra a nyugdíjig, szégyelltem a helyzetet, hogy ennyire hiszékeny és kíváncsi voltam. 
Fél év múlva mertem elmenni a református lelkészhez, hogy segítsen. Ő nagyon félt tőlem, az ajtón kívülre imádkozó nőt állított. Elkezdtem vasárnaponként templomba járni és heti egyszer bibliaórára. Biblia olvasás közben elaludtam, a gyülekezetben nem tudtam énekelni, mert „halszálkaérzés” volt a torkomban, köhögési rohammal. A harangszótól a fülem majd szétrepedt. Az úrvacsora-vételhez alig mertem sorba állni, és a kijáratot nézve arra gondoltam, mikor fussak ki.
Tíz éve már álomanalízissel foglalkoztam, így katolizáltam, mert 3 db álmom volt a Szűzanyával. Így kértem a katolikus papot, hogy hadd tartozzam hozzájuk. Barátnőm, aki katolikus, a Szeretetláng lelkiséget ajánlotta. Háromszor végeztem el a Szentlélek szemináriumot is. 15 év eltelte után lett bennem erő és bátorság, hogy meg merjem írni ezt a tanúságtételt, Jézus Krisztus a megváltóm, a megbocsátó és irgalmas Istenem, aki kihozott engem Egyiptom földjéről.
Ennek a leírt tanúságtételnek a történetét 2001-ben álmodtam meg, hogy a visegrádi táltos-feketemágust eltaposom a megvallásommal. 
A szervita harmadrendnek is tagja vagyok. Sok lelki napon és dicsőítésen vettem részt. Azóta 3 életgyónást tettem, mire ki mertem mondani a tanfolyamon történteket. Minden new age anyagot kidobáltam, a lakást felszenteltettem. Ördögűző imádságot is kértem Pécsett. A Bibliát egyes szám első személyben olvasom, így teszem a tudatalattimba. 
Gyula sok jót prófétált nekem, szabadulást, gyomorfájdalomból való gyógyulást, káromkodás elhagyását, többféle fájdalomból való szabadulást. Törökbálinton a kápolnában József atyának is sokat köszönök, aki életgyónásomat és a gyerekemmel való kapcsolatomat segítette. Dicsőség Istennek. Imádott Jézusom, add, hogy lábunk együtt járjon…
Szeretettel, egy megtérő Székesfehérvárról.