A Szeretetláng kápolnában jártunk

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2020. november 06. péntek

Október végén Etyekről zarándoktársaimmal ellátogattunk Törökbálintra a Szeretetláng kápolnába, lelki napra. Imaórával kezdtünk, mely lehetőség arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokról és ráhangolódjunk Isten dicséretére, „hullámhosszára”.

Énekeltünk, litániát mondtunk, fohászkodtunk Istenhez. Egy óra Jézus előtt! Fel se tudjuk fogni, mekkora ajándék ez nekünk! Imaórát követően Sipos Gyula bemutatta nekünk a Szeretetláng lelkiséget és a kápolnát, elmondta keletkezésének történetét. Az előadás után szünetet tartottuk – a testvérek süteménnyel vendégelték meg egymást kávé-tea kíséretében.
Közben megérkezett Baladincz József atya, lehetőség volt gyónni és ezzel is felkészülni a szentmisére. Délben volt szentmise, de előtte még rózsafüzért imádkoztunk a szeretetláng-betéttel, hogy így is ráhangolódjunk lelkünkkel a nap fénypontjára. (Ebben a kis kápolnában a mise alatt úgy érzi magát az ember, hogy Jézus lábainál van.) Mise – megélni Isten legnagyobb kegyelmi forrását!
Ezt a szombati napot odaajándékoztuk Jézusnak és a Szűzanyának. Hiszem, tudom, hogy ők is megajándékoztak minket olyan kegyelmi ajándékokkal, amiket, ha akkor nem is „észleltünk”, de megkaptuk, amik végig velünk lesznek földi zarándok utunkon és a számonkérés órájában mécsesként világítanak.
Így zárva zarándoklatunkat elköszöntünk, megköszönve Istennek, Szűzanyánknak és a testvéreknek ezt a napot.

Szeretettel: Nagy Anikó