+ 1 mese: Sziromka és a hallgatag manócska
(Szöveg: Sípos (S) Gyula, kép: Vihart Anna)
A manók igencsak szeleburdi lények. Mindig készen állnak egy kis csínytevésre. Hol a nyuszik sárgarépáit dugják el, hol a beszélő almákat ijesztgetik az egyébként nemlétező nagy almaevő szörnnyel, akit a dombon túl láttak közeledni, de még a sárkányok bajszát is megcibálják, amíg azok alszanak!
Él azonban közöttük egy kis manó, aki különbözik tőlük. Ő is vidám, együtt kuncog a többiekkel a fa mögött amikor a nagy sárkány álmosan forgolódva keresi, ki ébreszthette fel legszebb álmából – de azért mégse olyan cserfes, hetvenkedő, ugráló, tapsoló, mint a többiek. Szeret csak úgy üldögélni, nézelődni, töprengeni – márpedig a gondolkodás nem erőssége a manóknak! Ők inkább először cselekednek, aztán majdcsak lesz valahogy!
Nem is értették ezt a kis társukat! Időnként cukkolták, viccelték, de mivel szerették és valóban eszesebbnek tartották maguknál, tisztelték is és általában békén hagyták, ha félre vonult elmélkedni.
Egyik délelőtt a mező szélén üldögélt a manócska egy vakondtúráson és a feje fölé hajló vékony ágacskán üldögélő kicsi kék madárkát nézte. Olyan kicsi madárka volt, hogy ti talán észre se vennétek, ha arra járnátok! Sziromkának hívják ezt a fajtát, mert épp csak akkorka, mint egy kis virágszirom! Ha elrepülne felettetek, talán azt hinnétek, hogy egy szúnyog zümmögött el a fületek mellett, s ha direkt nem keresnétek, soha sem látnátok meg!
A manócska azonban maga is kicsi volt, nagy szemekkel, hát könnyebben meglátta a nálánál kisebbet is. Csendben ült a vakondtúráson, meg se mozdult, úgy figyelte a sziromkát, ami fel-le hintázott az ágacskán, ahogy süttette magát a felkelő nappal.
-Vajon tényleg egy kis kék sziromkát látok? – töprengett a manócska. - Vagy talán nem is kismadár ez, hanem egy angyal? Ha az embereknek van angyal-segítőjük, és ennek a szigetnek is van egy kis kék angyala, akkor lehet, hogy a manóknak is van? Talán a kis kék sziromka a manók kis kék angyala? De hogyan bizonyosodhatnék meg erről?
Ahogy így gondolkodott, töprenkedett, a sziromka megunta a hintázást és odébb repült egy másik fára. A manócska nem akarta elveszíteni a szeme elől, hát ő is felpattant, hogy kövesse. Ahogy a kismadár után indult, még egyet se lépett, és még kettőt se gondolt, amikor puffanást hallott a háta mögül. Visszanézett – és mit látott? Egy óriási makk pottyant épp arra a helyre, ahol ő az előbb ült. Ha ott marad, rettenetesen megütötte volna a fejét, s talán még nagyobb baj is történt volna! A kis manó szinte megdermedt a rémülettől, s talán még most is ott állna, ha a kis kék sziromka el nem csippantja magát néhányszor a faágon.
-A sziromka mentett meg! – gondolta magában a manócska – ő csalt el a vakondtúrásról, nehogy bajom essék! Most már tudom, hogy a manóknak is van őrangyaluk!
Újra ránézett a kis kék sziromkára, s valahogy úgy látta, mintha a kismadár is visszamosolyogna rá, közben azonban a fejét is rázná jobbra-balra, azt üzenve neki: ezt nem árulhatod el senkinek!
Nos, el kell mondanom nektek, a manók népe nem a titoktartásáról híres. Hangosak, cserfesek és mindig mindent kibeszélnek! Bizony, a mi kis manócskánknak is nagy erőfeszítésébe került, hogy szét ne kürtölje rögtön fantasztikus felfedezését!
Csakhogy ez a kis manó nemcsak okosabb volt a többinél, de fegyelmezettebb is, így végül csukva tudta tartani a száját. Azt azonban nem állhatta meg, hogy napról napra ne vigyen valami kis ajándékot a sziromkáknak: hol néhány fenyőmagot, hol egy maréknyi virágport, hol egy csészényi friss forrásvizet. A félénk sziromkák pedig egészen megszokták a jelenlétét. Megbarátkoztak vele és később már követték is, körülötte repkedtek, fülébe csicseregtek, s néha, ha nagyon nyugodtan ült, még a vállára is leszálltak!
A többi manócska csak ámult és bámult! Társukat hamarosan nagyon türelmesnek és olyan bölcsnek tartották, hogy hozzá fordultak kérdéseikkel. Ő pedig alaposan, kapkodás nélkül végig gondolt mindent és ezért nagyon jó válaszokat adott, mindenki megelégedésére. Utána aztán hol együtt játszott a többiekkel, hol csak feküdt a fűben és hallgatta a körülötte repkedő kis kék sziromkák csivitelését - és csak mosolygott, mosolygott a világra.
Mese az Ármányos sárkányos sorozatból. A Sárkányszelídítők hősei mellett új szereplők is megjelennek új meséskönyvben, mint a fenti mesében is. A könyvet szeretnénk megjelentetni, ami sajnos nagyon drága mulatság, ezért ehhez adományokat, előrendelőket kell gyűjtenünk. Ha úgy érzed, hogy tudsz ebben segíteni, kérlek jelezd nekünk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen. Támogatóink nevét feltüntetjük a könyvben és tiszteletpéldányokat is kapnak!
A teljes sorozat a facebookon itt olvasható: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok/
Hálás köszönettel: a szerzők