Európai kampány az istenkáromlásért bebörtönzött pakisztáni kislány védelmében

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. augusztus 29. szerda

Ezen a héten hoz döntés a pakisztáni bíróság a 11 éves Down-kóros Rimsha Masih, keresztény kislány kaució ellenében való szabadlábra helyezéséről.

Augusztus 16-án zárták börtönbe a Korán meggyalázásának vádjával, mert a szent könyvből kitépett lapokat találtak kezében. Az ázsiai ország keresztényei kampányt indítottak, amelynek részeként az emberi jogi szervezetek és a pakisztáni katolikus egyház szombaton Lahore-ban tüntetést tartott a kislány szabadon bocsátása érdekében. Rufin Anthony iszlámábádi püspök hangsúlyozta: itt az idő, hogy az egész keresztény közösség egységet alkosson és felsorakozzon a kislány köré.

A pakisztáni belügyminiszter felkérte az iszlámábádi rendőrséget, hogy ellenezze a kaució ellenében való szabadlábra helyezést, mert félti a kislányt és a családot az ellenük esetleg megnyilvánuló súlyos veszélyektől. Aggodalomra ad okot a számos muzulmán hívő és vallási vezető által képviselt álláspont is, miszerint életkorától, neveltetésétől, egészségi állapotától függetlenül, ha a kislány valóban bűnös, akkor az ország törvényei szerint meg kell büntetni.

A szombaton véget ért Rimini Meetingen a vallásszabadságról tartott kerekasztal-beszélgetésen Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke a pakisztáni kislány esetével kapcsolatban elmondta: nem tud se írni, se olvasni. A megélhetés érdekében gyűjtötte a szemetet, amikor kezébe került a Korán néhány lapja, amit a szemét között talált. Ellenőrizni kellene a tényeket, mielőtt blaszfémiáról beszélnek – mutatott rá a bíboros.

Az Európában élő pakisztániak is kampányt indítottak a hamis vádakkal bebörtönzött Down-kóros keresztény kislány védelmében. Az Olaszországban élő pakisztáni keresztények felhívással fordultak Ali Zardari államfőhöz, amelyben felteszik a kérdést: Ki a valódi bűnös Rimsha ügyében? Nem az a személy-e, aki a szemétbe dobta azokat a lapokat, amelyek a Koránból származtak? Egyben lelki közelségüket és szolidaritásukat fejezik ki a pakisztáni vallási kisebbségekkel. A vád visszavonását és a kislány azonnali szabadlábra helyezését követelik. Aki hisz az istentiszteleti szabadságban és a vallási meggyőződések tiszteletben tartásában, nem maradhat közömbös az ezekkel való visszaélés láttán.

Londonban a pakisztáni keresztények az elmúlt napokban tüntetést szerveztek a miniszterelnök hivatala előtt a Downing Street-en Rimsha ügyében és on-line petíciót nyújtanak be a brit kormányhoz, az Európai Unióhoz és az ENSZ-hez, hogy gyakoroljanak nyomást a kislány szabadon bocsátása érdekében. A petíciót elküldik a pakisztáni emberi jogi bizottságnak is, amely a helyi kormány szerve.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír