A Mária Rádió felhívása

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2020. október 14. szerda

Októberben ismét Mariathont rendezünk, melyet a Mária Rádió működési költségeinek fedezéséért tartunk. Ezúttal rendhagyó módon 4 adománygyűjtő napot fogunk tartani október 7-én, 14-én, 22-én és 29-én, hogy a rádió  működési költségeit és tartozásait fedezni tudjuk. 

Nemrég keszthelyi adónk beindítását is a Gondviselésre és a Hallgatói Család segítségére bíztuk és egy igazi csodának lehettünk szemtanúi. Valóban, mint egy igazi család, mint szülők a gyermekükre, úgy vigyáznak hallgatóink és a Szűzanya az Ő rádiójára

Most ismét erre az összefogásra van szükségünk. Szeptember végén a Szűzanya rádiójának egyenlege mínusz 12,8 millió forint volt. Sajnos nem minden hónapban jött be annyi adomány, amennyi a Rádió működési költségeit fedezni tudta volna, így hónapok alatt gyűlt össze ez a negatív egyenleg. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy ismét a Gondviselésre bízzuk magunkat és októberben megpróbálunk egy újabb csodát megvalósítani. 15 millió forint összegyűjtésére vállalkoztunk, melyből az első napon - vagyis október 7-én - már sikerült összegyűjteni 1 millió 591 ezer forintot! Ahhoz azonban, hogy a teljes összeget el tudjuk érni szükségünk van a Hallgatói Család - köztük az Ön - segítségére is!

Ha szeretne részese lenni az újabb csodának akkor az alábbi módokon tud csatlakozni:

Októberi Mariathon napokon (7-én, 14-én, 22-én és 29-én) hívható adományvonalunk telefonszáma:
06 1 999 44 30
Kérjük háttérimáikat is az adománygyűjtés sikeréért!

Adományokat az alábbi módokon lehet befizetni: (A közlemény rovatba minden esetben beírandó: MARIATHON)

 Banki utalással: Mária Rádió Közhasznú Egyesület, UniCredit Bank 10918001-00000069-12310000

 Postai csekken: csekk igényelhető a 061 373 07 01 telefonon

♥ Személyesen: Budapest (XIII. kerület), Gogol u. 28. (a Mária Rádió szerkesztősége)

Kérjük, hogy szóljon ismerőseinek is, hogy minél többen tudjunk csatlakozni az összefogáshoz, ezzel segítve a Szűzanyának! 

Áldott napot és jó egészséget kívánok!
Imádságos szeretettel:

Lukovits Milán atya
a Mária Rádió műsorigazgatója