Keresztény Gólyatábor

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2020. július 11. szombat

"Egy hasznos és jó programot szeretnék ajánlani most elsősorban a plébánia tagjai közötti hívő, végzős diákoknak.
A HEGY (Hittel az Egyetemen) egy keresztény gólyatábor, ahol - a szórakozás mellett - helye van az értékeknek és a hitéletnek. Mivel ez összegyetemi gólyatábor, bárki jelentkezhet, mindegy hogy melyik egyetemre fog majd járni.

Ezért ezúton szeretnénk kérni  közösségeiteket, hogy továbbítsátok levelünket az illetékes ifjúsági kapcsolattartóknak vagy ifjúságpasztorációs személyeknek, és ha megoldható, akkor ők a végzős diákokhoz juttassák el levelünket, hiszen ennek a gólyatábornak a során sok értékes kapcsolatot, ismeretséget szerezhetnek jó légkörben, keresztény értékekkel, és tartalmas programokon vehetnek részt. Illetve, amennyiben módotokban áll, kérünk Titeket, hogy a közösségi média felületén, Facebook oldalatokon is hirdessetek minket.
Nagyon hálásak vagyunk, hogy számíthatunk a segítségetekre, és így minél több keresztény fiatal találhat befogadó, hívő közösségre, amelyben épülhet, fejlődhet, és ezzel együtt sok vidám élménnyel gazdagodhat.
Hivatalos levél az igazgatóknak, vezetőknek:
https://drive.google.com/file/d/1ZMQCZdvVWleAtiVC5qvtSHODHW-4j0qL/view?usp=sharing
Hivatalos levél az osztályfőnököknek, kapcsolattartóknak : https://drive.google.com/file/d/1xtxoEaDfVLZ-309kpvRbbcI9BFxRlbEM/view?usp=sharing
Meghívó levél a diákoknak: https://drive.google.com/file/d/15lDoAKNEZ_9GUT15s45vxHgLy6pJxouW/view?usp=sharing
Az eseményről minden további információt ebben a füzetben találhatnak a diákok: https://drive.google.com/file/d/1pLQmUW84eA3YKQlcwWX_jysqoEkCdFfg/view?usp=sharing
Honlapunkon továbbá szintén sok információ megtalálható, itt van a jelentkezési lap is: https://hegygolyatabor.wordpress.com/jelentkezes/
Szép napot, köszönöm szépen a segítségeteket előre is!
A szervezők nevében: Péhm Julianna"