Sürgősségi műtét kellett a szétválasztott ikrek egyikének

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2020. március 20. péntek

A szétválasztott bangladesi ikrek egyikén sürgős műtétet kellett végrehajtani – írja a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csütörtöki közleményére hivatkozva az MTI.

A fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket (Rukiát és Rabiát) 33 órás maratoni műtéttel választotta szét a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata 2019. augusztus 1-jén és 2-án.
Az alapítvány közleménye szerint az ikerpár egyik tagján, Rabián kellett sürgős műtétet végrehajtani márciusban, mert a kislány homlokán kiterjedt seb keletkezett. Az ellátása során az implantátum és a környező szövetek rekonstrukciója is megtörtént. A sikeres műtéti szakaszt követően remélhetőleg biztonsággal elvégezhető lesz Rabia 2020 nyarára tervezett koponyacsontpótlása.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány 2002 óta tevékenykedik a magyar egészségügyi ellátórendszer minőségének javítása érdekében. A koronavírus-járvány idején 38 kórházi ágy biztosításával és egészségügyi önkéntesek szervezésével segíti a megfertőződött betegek hazai ellátását az alapítvány.
(index.hu)