Plakátháború helyett
Beszéljünk inkább a hazánkat sújtó háromszoros népvándorlásról és annak okairól. Zajlik ugyanis egy népvándorlás országunkon belül a falvakból a városokba – különösen is sújtva néhány keleti, északi kistérséget -, aztán egy ezzel párhuzamos népvándorlás hazánkból nyugat felé, és végül pedig hazánk felé is keletről és délről – egyik súlyosabb probléma, mint a másik!
Ehhez kapcsolódnak az integrációs problémáink, amit nem szabad lebecsülnünk. Mert hogyan is akarnánk mi teljesen más kultúrájú, vallású, identitású menekülteket sikeresen integrálni hazánkban, amikor a cigányságot sem sikerült, pedig velük egy nyelvet beszélünk, ha vallásosak akkor keresztények, ugyanazokban az iskolákban ugyanazt a tananyagot tanulják… (Volt egy részben sikeres integrációs kísérlet a szocializmus évtizedei alatt, de ez a szocialista nagyipar és mezőgazdaság bedőlésével összeomlott. Ha még egy-két nemzedékig tartott volna… de sajnos nem tartott. Mármint nem a szocializmus...)
Szombaton egy találkozó során nagyszerű mesteremberekkel beszélgettem, s ők azt mondták, hogy égen-földön nem találnak a munkájukhoz embert, aki feljönne velük a tetőre (ács), vagy rakná a téglát (kőműves), ásná a kertet (kertész). Kiürül az ország!
Pedig hazánk a kétszáz ország között a 26. legfejlettebb – milyen szomorú, hogy fiataljaink a még gazdagabb helyek felé ácsingóznak, és szüleik sokszor még biztatják is őket, hogy menjenek tovább, Nyugatra! Ott aztán olyan munkát végeznek, amit itthon bottal se érintenének, közben tragikusan meggyengülnek hazai kapcsolataik, barátságaik, hazaszeretetük. Ők hontalanná válnak – mi pedig szülői, politikai segédlettel tékozoljuk a jövőnket!
Elvándorol tőlünk a népesség egy fiatal, tettre kész rétege, de ez csak az egyik oka bajainknak. Ennél is súlyosabb ok, hogy a másik, nagyobb része meg sem született! A magzatgyilkosságok évtizedeinek hóhérmunkája végzetesen megtizedelte hazánkat. Mennyi nagyszerű mesterember, orvos, kutató, gazdálkodó, családapa és családanya születhetett volna, akikre most múlhatatlan szükség lenne! Ez nem csak nálunk, hanem az Unió minden országában így van és a gazdagabb nemzetek lefölözik a relatíve szegényebbeket. Ahogy városaink a vidéki családokból szívják fel akit lehet – vagy aki a reménytelen helyzet miatt itt reméli boldogulását -, úgy a gazdagabb országok pedig a szegényebbekből. (Ezt tettük mi is éveken keresztül, amikor a határon túli magyar területekről elszívtuk a magyar lakosságot, kétszeres kárt okozva. Ez a folyamat azonban már megállt, innen utánpótlás már nem várható…)
És honnan jönnek az eltávozottak és meg sem születettek helyére? Mert jönnek és jönni fognak! Ha nem lenne háború, akkor is jönnének, a gyomor parancsára, a hirdetéseket látva, jönnének a világi kánaánba, ami itt van, Nyugaton. És nekik mi is Nyugat vagyunk és egyre inkább azok leszünk.
Magyar nyelven kiírni az afgán menekültnek, hogy tartsa be a törvényeinket – ez nem probléma-kezelés (még ha a plakátszövegnek igaza is van!). Elviselhetetlen körülményeket teremteni a menekült-szállásokon, hátha tovább bujdokolnak – nem megoldás, ráadásul erkölcstelen és ízléstelen.
Talán nincs is jó megoldás, vagy legalábbis még nem találtuk meg – ahogy a cigányság integrációjánál sem. De keresni, kutatni – kötelességünk! Kötelességünk azért is, mert amit mi nem teszünk meg most jó szívvel, vezetőként, azt majd ránk kényszerítik úgy, ahogy azt sohase szerettük volna. És itt most nem az EU politikusaira gondolok, hanem a menekültek tömegeire.
Most még letelepíthetünk embereket falvakba, városokba. most még taníthatjuk őket a nyelvünkre, szokásainkra. Most még nyújthatunk nekik gazdálkodási segítséget, művelődést. Most még kevesen vannak, még szocializálhatók, még jó például szolgálhatnak a többieknek. Most még válogathatunk, most még szűrhetünk, tisztességes szempontok és hazánk szükségletei szerint. Ha nem tesszük – ők akkor is jönnek, de akkor már a saját elképzelésük szerint – és az már korántsem lesz békés, nem lesz hálás, mert nem is lesz miért hálásnak lenniük!
Ha nem akarunk szögesdrótokkal szabdalt országban élni, akkor cselekednünk kell. Ez persze sok pénzbe, időbe, emberek képzésébe és imába kerül. De ha nem tesszük, az még drágább lesz!
Ezzel együtt: mindent meg kell tenni, hogy megélhetési kivándorlóink hazataláljanak. Hogy elnéptelenedő falvaink újra éledjenek. Hogy gyerekeink, unokáink megszülessenek. Hogy akik élnek, azok vállalják a hazájukat, az élet, a család felelősségét – mert mi reményt adunk nekik szavainkkal, tetteinkkel…
Hogy a plakátokra azt lehessen felírni: tudjuk miért jöttél, értjük a helyzetedet, és segíteni szeretnénk, amivel és ahogy tudunk, hogy te is emberi életet élhessél…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)