Az olasz filmsztár, aki Szűz Máriára bízta életét

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. március 09. vasárnap
Claudia Koll színésznő vallomása megtéréséről, a Szűz Máriával való kapcsolatáról és arról, hogyan tanította meg őt a Szűzanya az igazi nőiességre. November 21-én ért véget az Umbiai nemzetközi filmfesztivál. A zárónap témája a Mária-tisztelet volt, levetítették Jessica Hausnel Lourdes című filmjét. A vetítés előtt Klaudia Koll olasz színésznő tett tanúságot hitéről.

Elmondta, hogy tíz évvel ezelőtti megtérése Szűz Mária közbenjárására történt. Beszélt gyerekkoráról: édesanyja betegsége miatt kora gyermekkorában buzgó katolikus nagymamája nevelte, aki naponta többször imádkozta a rózsafüzért és beszélgetett Istennel – ez kitörölhetetlen nyomot hagyott a szívében. Nemrégiben gyermekkori fotói között ott találta Jézus, az Isteni Irgalmasság képét – úgy gondolja, hogy Jézus már akkor beszélt hozzá, de ő nem hallgatta meg, más irányba indult el.

Vágyott a szabadságra és az önállóságra, lázadt a családi hagyományok ellen, és színészi pályára lépett. Híres lett, és saját bevallása szerint nem vette észre, hogy ez a fajta szabadság nem az igazi szabadság. 1992-ben nagy sikert aratott a Così fan tutte című, erotikus filmben nyújtott alakításával és attól kezdve a „szexi” szerepbe skatulyázták be. Így vall erről: „Ez nem az volt, amit igazán akartam. Identitásválságba kerültem. Ha már akkor lett volna hitem, jobban szembe tudtam volna nézni magammal.”

A kilencvenes évek közepén karrierjének íve hanyatlani kezdett, ezért arra gondolt, abbahagyja a színészkedést és tanulni kezd. 1995-ben azonban pályája ismét fellendült: ő vezette a Sanremói dalfesztivált, és Nino Manfredi híres televíziós filmsorozata, a Linda és főtörzs női főszereplője lett.

Sokoldalú, tehetséges színésznővé érett, de a magánélete boldogtalan volt: „rövid, nem elég fontos kapcsolatok, sok megcsalás, kevés bizonyosság”. Az egyik forgatáson, miután nem tudott valódi könnyekkel sírni, asszisztense figyelmeztette: hogyan lehet hiteles a színpadon, ha nem hiteles az életben? Ezt követően egy másik jel is érkezett hozzá: 2000-ben egy amerikai barátnője megkérte, hogy menjenek be együtt a jubileumi kapun át a Szent Péter-bazilikába. Ezt követően változás kezdődött benne. „Az Úr szétmorzsolta minden tervemet, személyes ambícióimat. Valódi mélységeket éltem meg” – fogalmaz.

A Medjugorjei Rádió munkatársának így vallott: „Az Úr nem vette el a szenvedésemet, de velem járt és segített, hogy lassan-lassan megoldjam a szenvedés problémáját. Azt kell mondanom, hogy a szenvedés volt számomra az út, mely Istenhez vezetett, és így lassan szükségét éreztem annak is, hogy visszatérjek az egyházba. Arra vágytam, hogy egyházhoz tartozzam, hisz ott tapasztaltam meg a csendet és Isten békéjét. Elkezdtem szentmisére járni, s az Úr elkezdett gyógyítani a szentségek által."

Az elmúlt tíz évben a lelki növekedés útjára lépett, megtapasztalta a konkrét, kitartó szeretetet, a szegényekhez és a betegekhez való közelséget. Elment Etiópiába, ahol nagy nyomorúsággal találkozott, kisgyermekek haltak meg az éhségtől. A betegekről így vallott: „Megtérésem útjának kezdetén Isten AIDS-betegeket helyezett utamba. Egy fiatal AIDS-beteg fiú szenvedésén keresztül ismertem fel Krisztust. Ekkor kezdtem elgondolkodni, elmélkedni Jézusról, aki vérrel verejtékezett a Getszemáni kertben, és félt a haláltól…. Amikor megfogtam a kezét, a szívemben nagy szeretetet éreztem. Olyan szeretetet, mint addig soha… A szenvedőkben Krisztus van jelen."

Megtérésének egész útján a Szűzanya közelségében élt. Különösen mélyen élte meg Medjugorjét és a Szűzanya látnokoknak való megjelenését. Medjugorje és Lourdes olyan állomások voltak lelki életében, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak benne: „Már gyermekként megdöbbentett a fatimai Szűzanya története, hogyan tudott a Szent Szűz három ilyen kicsiny gyermekre bízni ilyen nagy dolgokat.” Mária megtanította, hogy felfedezze a női mivoltában rejlő szépséget. Megtanította, hogyan élheti meg szépen nőies vonásait: a kedvességet, az anyai lelkületet. Máriának köszönheti, hogy alábbhagyott erőszakossága. „Bizonyos értelemben az Úr helyreigazította nőiségemet.” Megélte, hogy Isten hűséges és megtartja ígéreteit, köztük is a legnagyobbat: hogy szeret minket – ezzel a szép tanúságtétellel zárta gondolatait a híres színésznő az Umbriai Filmfesztivál záró rendezvényén.

Claudia Koll ma egy egyesületet vezet, melynek neve: Az Atya műve, és az afrikai misszóval foglalkozik. Házat tartanak fenn, melyet Kis Lourdes-nak hívnak, és a mozgáskorlátozottak befogadására szolgál. Igazgatója A Művészvilág Akadémiájának is, mely II. János Pál pápa művészekhez írt levele alapján jött létre. Ezzel az akadémiával a fiataloknak szeretne segíteni abban, hogy egészséges módon kerüljenek be a hírnév világába.

(metropolita.hu)