Szeretet

• 

Bocsa József atya a 2010. szeptember 18-i Szeretet Földje Találkozón nagysikerű előadást tartott a szeretetről. Ennek vázlatát kérésünkre elküldte a honlapunknak, így most itt közzétehetjük:

El kell távolítani a szeretetlenséget

• gondolatainkból

• a másokkal való kapcsolatainkból

• beszédünkből és cselekedeteinkből

Kempis 1,15, 1,16

• Cselekvési szabályok a szeretet alapján

  • Rosszat nem szabad tenni semmiért a világon, senki emberfia kedvéért sem.

  • De ha valaki segítségünkre szorul, szabad némelykor valami jót elhagynunk, vagy jobbra váltanunk.

  • Szeretet nélkül a külső cselekedet semmit sem ér, viszont mindaz, ami szeretetből történik, bármily csekélység, bármily jelentéktelen dolog: mindenestül termékenynek fog bizonyulni. Isten ui. elsősorban azt veti latra, ki milyen indulattal cselekszik, nem azt, hogy mekkora tettet visz végbe.

    • Szalézi: Munkánknak csak abban a mértékben lehet értéke és eredménye, amennyiben azt Istennel egyesülve végeztük.

  • Sokat tesz, akiben nagy szeretet lakik. Sokat tesz, aki amit tesz, jól teszi. Jól pedig azt tesz valamit, aki inkább a közösség javát keresi, nem a magáét.

    • az önakarat, a viszontszolgálat reménye, saját kényelmünk keresése ritkán marad ki dolgainkból

  • Ami hibát az ember magában vagy másban képtelen kiigazítani, azt türelmesen el kell viselnie, amíg Isten másként nem rendelkezik.

  • Ha valakit egyszer vagy kétszer figyelmeztettél, de csak nem nyugszik, ne pörölj vele, hanem az egész ügyet bízd Istenre.

    • Igyekezz türelmes lenni mások hibáinak és mindenféle gyarlóságának elviselésében, mert sok van benned is, amit másoknak kell elviselniük

    • Ha magadat képtelen vagy olyanná tenni, amilyenné akarod, mást hogyan formálhatnál tetszésed szerint?

    • Ritkán mérünk felebarátunknak ugyanazzal a mértékkel, mint önmagunknak.

  • Isten úgy intézte, hogy tanuljuk meg egymás terhét hordozni

    • mert senki sincs hiba nélkül

    • senki se olyan, hogy terhet ne jelentene másnak

    • senki se elég önmagának

    • senki sem elég okos saját ügyeinek az intézésére

    • hanem szükséges egymás terhét hordoznunk, egymást vigasztalnunk és segítenünk tanítanunk és intenünk

  • A tökéletes szeretet egyéb jellemzői

    • sohasem önmagát keresi, hanem csak azt óhajtja, hogy minden Isten dicsőségére legyen

    • senkire se irigykedik, mert a saját javának örül

    • és nem akar magában örülni, hanem minden örömön túl Istenben keresi boldogságát.

    • Senkinek semmi jót nem tulajdonít, hanem mindent Istenre vezet vissza, aki ősforrása mindennek

KEK 1827

• Valamennyi erény gyakorlását a szeretet élteti és indítja; ő a tökéletesség köteléke (Kol 3,14); az erények formája; összekapcsolja és egymás között elrendezi őket

Boldog Ruppert Mayer

• Rupert atya rendszeresen látogatta a betegeket, különösen a súlyos betegeket. Mintha külön adománya lett volna ahhoz, hogy a megátalkodottakat kibékítse Istennel. Egyszer egy haldokló asszonyhoz hívták, aki azonban minden kísérletet visszautasított, hogy a szentségeket fölvegye. Az atya szomorúan ment el, de hamarosan visszajött egy nagy csokor virággal: ,,Annyira sajnálom, hogy így akar Isten színe elé kerülni, legalább most szeretnék még magának egy kis örömet szerezni.” Az asszony annyira meghatódott, hogy kérte a szentségeket.

• A második világháború alatt, amikor már maga nem segíthetett, mert száműzetésben volt, buzdította rendtársait, hogy küldjenek a kommunistáknak is csomagokat a koncentrációs táborba. ,,Ez a legjobb előkészítése a missziónak, amelyet köztük még teljesíteni fogunk. Ha érzik szeretetünket, szavunknak is fognak hinni.”

János apostol

• Ki Isten? Éppen János apostol megfogalmazásából tudjuk, hogy Isten szeretet. A szeretet Isten legnyilvánvalóbb, leg-kiemelkedőbb tulajdonsága. Isten azonos minden tulajdonságával. Ha Isten szeretet, ahogy János apostol írja, akkor a szeretetből célszerű levezetni Isten többi tulajdonságait is. Isten összes többi tulajdonsága mintegy a szeretetből nő ki. Szoktuk azt is mondani, hogy Isten maga a hatalom, maga a bölcsesség, maga az irgalom. Ha a szeretetből vezetjük le Istennek ezeket a tulajdonságait, akkor azt kell, hogy mondjuk: a hatalom a működő szeretet, a bölcsesség a tanító szeretet, az irgalmasság a megbocsátó szeretet. Mindebből következik, hogy a hatalom Istenben nem önkényes uralmat jelent, hanem a szeretet érvényesülését szolgálja. A bölcsesség nem önmaga csodáltatását, és nem az igazság elrejtését jelenti, hanem a szeretet megmutatását és kifejtését az élet minden megnyilvánulásában. Az irgalom pedig nem gyengeség, hanem ugyancsak a szeretet megnyilvánulása, amely figyelembe veszi az emberi gyengeséget, esendőséget is. És Isten egyéb tulajdonságai is levezethetők az ő szeretetéből. Benne minden a szeretetet szolgálja.

• Jézus keményebben megdorgálja őket: „Nem tudjátok, milyen lelkületűek vagytok. Az Emberfia nem azért jött, hogy elveszítse a lelkeket, hanem hogy üdvözítse őket.” Jézus nem áll bosszút azokon, akik fájdalmat okoznak neki. János minden bizonnyal megtanulta a leckét, hogy ki kell tépnie a lelkéből minden rendezetlenséget a szeretettel kapcsolatban. Az ilyen rendezetlenség ma azt sugallja, hogy büntethessen. Holnap büntet, kérés nélkül. Holnapután büntet ok nélkül is. A lesüllyedés könnyű... János megtanulta a leckét, hogy a szeretet Istenével való azonosulás megköveteli az embertől, hogy megfossza magát minden durvaságtól embertársaival való kapcsolatában.

• 1 Jn 3,10-18; 23-24

  • Mindaz, aki nem igazat cselekszik, és aki nem szereti testvérét, nem Istentől van

  • Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre, mert szeretjük testvéreinket

  • Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal

Szt. Hildegárd

• Az Irigység rút és formátlan. Medvemancsai mutatják, hogy mindent széttép, falábai, hogy holt utakon jár, és szeretetet senki iránt sem érez. Tűz lobog feje körül, lángok csapnak ki szájából, mert minden emberre rosszat hoz. Vele szemben a Szeretet így szól. Én vagyok a lég, mely minden zöldet táplál, és érett gyümölcsöt hordó virágot hajt. Mert a tanítást Isten leheletéből kaptam. Köpenyemet az éjszaka és a nappal fölött kiterítem. Minden, ami Istené, az enyém is. Ahol Isten Fia az emberek bűneit köntösével letörölte, én ott a legpuhább gyolccsal kötözöm be a sebeket.

Keresztes Szt. Jn.

• a vértanúhalál sem ér semmit, ha nem jár együtt a szeretettel

Avilai Szt. Teréz

• Az alázatra tud csak a szeretet ráépülni. És min múlik Teréz szerint szeretetünk? ,,Nem a szellemi örömökön fordul meg a szeretet nagysága, hanem azon a szilárd elhatározáson, hogy mindent, amit teszünk, Isten kedvéért tesszük, s óvatosan kerülünk mindent, ami Őt megbánthatná.

• Tőlünk az Úr csak két dolgot kíván: azt, hogy szeressük Őt és szeressük embertársunkat. Ezt a kettőt kell megvalósítanunk, s ha e két parancsot tökéletesen teljesítjük, akkor egyesülve vagyunk vele... Arra vonatkozóan, vajon megtartjuk-e ezt a két parancsot... a legbiztosabb jel az, ha teljesítjük a felebaráti szeretet kötelmeit. Mert hogy szeretjük-e Istent vagy sem, azt nehéz megmondani..., ellenben azt nem kell soká kutatnunk, hogy szeretjük-e embertársunkat. Legyetek meggyőződve, hogy minél jobban haladtok előre ez utóbbiban, annál inkább fogtok haladni az Isten iránti szeretetben is. Ő Szent Felsége ugyanis annyira szeret bennünket, hogy jutalmul felebaráti szeretetünkért ezerféle úton-módon fogja megnövelni azt a szeretetet, amellyel neki tartozunk. Ez iránt nincs semmi kétségem. Nagyon fontos tehát szemmel tartanunk magunkat, hogy miképpen állunk e tekintetben... Mivel ugyanis a mi természetünk meg van romolva, nem lehet meg bennünk a felebaráti szeretet, ha nem gyökereznék Isten iránti szeretetünkben.''

• Hogyan volna képzelhető alázatosság szeretet nélkül és szeretet alázatosság nélkül? S ez a két erény viszont nem lehet meg nagyon tökéletes fokban az ember lelkében, hacsak nem szakított igen alaposan az összes teremtményekkel.

Kalazancius

• Másoknak javára lenni, saját magának kárára lenni ostobaság, nem szeretet.

Szent Ambrus

• A vegyes házasságtól ezekkel a szavakkal óv. Hogyan lehet összhangzó a szeretet, ha a hit nem az? Épp ezért óvakodjál, ó keresztény, leányodat más vallásúhoz feleségül adni, és óvakodjál máshitűt feleségül venni!

• A Józsefről szóló művében kitér a nevelés kérdésére is. Így ír: Szeretni a gyermekeket édes, bensőségesebben szeretni őket még édesebb. De sokszor a szülői szeretet árt a gyermekeknek, ha nem tart kellő mértéket, vagy ha túlságos elnézéssel becézi kedvencét, vagy (a többiek rovására való) megkülönböztetéssel, megfosztja őt testvéreinek a szeretetétől. Többet ad gyermekének a szülő, ha testvérei szeretetét is megszerzi számára. Mit csodálkoztok, ha birtok vagy ház miatt pör támad testvérek között, mikor egy ruhadarab miatt irigység támadt Jákob fiai között?

• „Egyszerű főzelék – írja – szíves vendégszeretettel felszolgálva, többet ér, mint válogatott ételekben bővelkedő lakoma, melyet nem igaz szeretet tálal fel.”

Loyolai

• A szeretet a kölcsönös közlésben áll, vagyis hogy az, aki szeret, adja és közli azt, amije van azzal, akit szeret vagy ad neki abból, amije van vagy amije lehet és viszont az, akit így szeretnek, adjon annak, aki őt szereti. Így ha egyik tudománnyal rendelkezik, adjon belőle annak, akinek nincs, éppúgy ha méltósággal vagy gazdagsággal, adjanak egymásnak kölcsönösen.

Szalézi

• Nem a munkával szerzünk érdemeket, hanem a szeretettel, mellyel azt végezzük – írja. Nagy munkára nem mindig nyílik alkalmunk; a kicsinyeket azonban mindig kiválóan, vagyis szeretettel végezhetjük.

• A cselekedetek a valóságban különbözők, de a szeretet, amivel azokat végezzük egy és ugyanaz. Gyakorlataink értékét egyedül a szeretet milyensége teszi különbözővé.

• A jót mindenki készségesen elfogadja, de elfogadni a rosszat, csak a tökéletes szeretet sajátossága, mely azt szeretni képes, tiszteletből a kéz iránt, amelyből kapja. A szent közömbösségben élő szív olyan Isten kezében, mint a viaszgolyó, mely egyformán befogadja az örök akarat minden érintését; a választás jogáról lemondott szív egyformán képes mindenre, mert akaratának nincs más tárgya, mint Istenének az akarata; nem a dolgokat szereti, amelyeket Isten akar, hanem Isten akaratát, mely akarja azokat.

• Mindannyian szeretnénk, ha nem volna bennünk semmi tökéletlenség. Tökéletlenségeinkben nem szabad tetszésünket találnunk, hanem azt kell mondanunk az apostollal: “Ó én nyomorult! Ki szabadít meg engem a halálnak e testétől?” De viszont nem is szabad meglepődnünk fölöttük, sem pedig elveszítenünk miattuk bátorságunkat. Mindenesetre alázatosságot és önmagunkkal szemben való bizalmatlanságot kell merítenünk belőlük, de nem csüggedést, sem elkeseredést, és még kevésbé bizalmatlanságot Isten irántunk való szeretetében, mert Isten ugyan nem szereti tökéletlenségeinket és bűneinket, de bennünket azért nagyon szeret, ezek ellenére is.

Vianney

• Még gyermek volt, amikor édesanyja vásárolt neki egy kis Mária szobrot. Hatvan év múlva, röviddel halála előtt ezt mondta róla. Ó mennyire szerettem ezt a szobrot. Sem nappal, sem éjszaka nem tudtam tőle megválni, és nem tudtam nyugodtan aludni, ha nem volt mellettem az ágyban. Az Istenanya számomra a legrégibb szerelem. Szerettem őt, még mielőtt ismertem volna.

• Amíg nem szeretitek Istent, nem lesztek soha boldogok, minden fárasztó, minden unalmas marad... Istent teljes szívvel szeretni az, hogy csak őt szeretjük, és őt tesszük jelenvalóvá mindenben, amit szeretünk. Isten irántunk való szeretetét az anya gyermeke iránti szeretetéhez hasonlítja. Urunk olyan a földön, mint egy anya, aki karjában hordja gyerekét. Ez a gyerek rossz, rugdossa anyját, beléharap, megkarmolja, de az anya ebből nem csinál ügyet. Tudja, ha elengedi, leesik a gyerek, hisz egyedül nem tud járni. Úgy van a mi Urunk is: elvisel tőlünk minden bántalmazást, gorombaságokat, tűri minden butaságunkat, szinte ellenünkre könyörül meg rajtunk...

Don Bosco

• A barátságnak fontos szerepe volt jellemének alakulásában. Gimnáziumi osztálytársáról, Comollo Alajosról írta később, hogy „tőle tanultam meg az igazi keresztény életet”. Olyan barát volt, aki figyelmeztette őt hibáira. Az erőtől, életkedvtől majd kicsattanó Jánost nyugalomra, önmérsékletre szoktatta. Megtanulta ettől a barátjától az igazi engedelmességet, előzékenységet, kis dolgokban való pontosságot és a mély benső áhítatot. Emlékirataiban így foglalja össze kapcsolatuk lényegét. „Nagy szerencsének tekin-tettem, hogy ilyen barátra akadtam. Idejében figyelmeztetett hibáimra, komolyan megintett, ha valamiben vétettem, de olyan szeretettel és megértő szavakkal tette, hogy szinte örültem, ha erre okot adtam. Engem is arra kötelezett, hogy figyelmeztessem tökéletlenségeire, és zokon vette, ha elmulasztottam. Folyton serkentett szenvedélyes természetem megfékezésére és az erényes élet követésére.”

Celestina Donati

• A prátói püspök vallomása a per során nemcsak a nővér személyiségébe enged bepillantást, hanem méltatja tevékenységét is. Celestina Donati nővér, akit Isten arra hívott, hogy kiterjessze Kalazanci Szent József irgalmas jóságát a szegény nép leány-gyermekei javára, és azok közül is a legelhagyatottabbak, a bebörtönzöttek leánygyermekeinek a megsegítésére, szívében nagy állhatatossággal, és az anyai szeretet gyengédségével szerette ezeket a szerencsétlen kis teremtéseket; és ezt az irgalmas szeretetet hagyta örökül Kalazanci Szent József Szegény Leányainak, a piarista nővéreknek. Válaszképpen kedves mosolyára és anyai szeretetének meleg kisugárzására megnyílt, és új erőre kapott a vihartól tépázott és a szerencsétlenség jéghideg markában szorongatott, boldogtalan kisleányok szíve. Istenben bízva nagy dolgokat vitt végbe sokszor az anyagi eszközök hiányának ellenére is, és a Gondviselésben reménykedve derűs maradt akkor is, amikor az általa megindított jótékony tevékenységet komoly nehézségek szorongatták. A világtól való visszavonulása és áldozatvállalása révén tette szentté magát, és csak Istenben és az Ő szeretetében keresett vigaszt a lelkén sebet ejtett fájdalmakra.

Bakhita

• „Szudánban, Darfurban született 1869 körül – a pontos dátumot nem tudta megmondani. Kilencéves volt, amikor rabszolgakereskedők elrabolták, véresre verték és a szudáni rabszolgapiacon öt alkalommal eladták. Utoljára egy tábornok anyjának és feleségének rabszolgája lett, naponta véresre ostorozták, aminek 144 sebhelyét haláláig viselte. Végül 1882-ben egy olasz kereskedő vette meg Callisto Legnani olasz konzul számára, aki a mahdisták előrenyomulása elől Itáliába tért vissza. Bakhita végül a sok rettenetes „patrónus” után, akik eddig urai voltak, egy egészen más „Patrónust” ismert meg – akit a velencei dialektusban „Paronnak” nevezett, és akit úgy ismert meg, mint élő Istent, Jézus Krisztus Istenét. Mindeddig csak olyan patrónusokat ismert, akik megvetették és gyötörték őt, vagy legjobb esetben hasznos rabszolgalánynak tekintették. Most pedig hallotta, hogy az összes patrónus fölött van egy „Paron”, az összes uraknak Ura, és hogy ez az Úr jóságos, maga a jóság. Megtudta, hogy ez az Úr őt is ismeri, őt is teremtette – sőt szereti. Őt is szeretik, mégpedig a legnagyobb „Paron” szereti, aki előtt a többi patrónus is éppen olyan gyarló szolga, mint ő. Ismerik őt, szeretik őt és várnak rá. Igen, ez a Patrónus a megvertek sorsát vállalta magára, és most „az Atya jobbján” vár rá. Most már volt „reménye” – nemcsak az a kicsi remény, hogy kevésbé kegyetlen urakat talál, hanem a nagy reménység: engem véglegesen szeretnek, és bármi történik velem – engem ez a szeretet vár. És így az életem rendben van. A reménynek ez a fölismerése „váltotta meg” őt, többé már nem rabszolgának, hanem Isten szabad gyermekének érezte magát. Megértette, mit mondott Pál, amikor az efezusiakat arra emlékeztette, hogy korábban remény és Isten nélkül éltek a világban – remény nélkül, mert Isten nélkül éltek. Ezért amikor ismét vissza akarták vinni Szudánba, tiltakozott; nem akart újra elszakadni „Paronjától”. 1890. január 9-én a velencei pátriárka megkeresztelte, megbérmálta és először részesítette a szentáldozásban. 1896. december 8-án Veronában a Kanossza Nővéreknél fogadalmat tett, és attól kezdve – sekrestyés és portás szolgálata mellett – járta Itáliát és próbált a misszióra buzdítani: kötelességének érezte továbbadni azt a szabadulást, melyet ő a Jézus Krisztus Istenével való találkozásban kapott, úgy érezte, ezt kell lehetőleg sokaknak továbbajándékoznia. A reményt, amely az övé lett, és amely őt „megváltotta”, nem tartotta meg önmagának; sokakhoz, mindenkihez el akarta juttatni.”

• A keresztségben a Giuseppina, Margherita, Fortunata, Bakhita nevet kapta. Ott maradt továbbra is a Kanossza Nővéreknél, a Katekumenek intézetében. Ezt a másként a Szeretet Leányainak nevezett szerzetesrendet az 1988-ban boldoggá avatott Maddalena Gabriella di Canossa nővér alapította.

• A későbbi X Pius pápa, Sarto kardinális vizsgáztatta őt, aki abban az időben Velence pátriárkája volt, és azt mondta neki: „Félelem nélkül tedd le a szent fogadalmat. Jézus akar téged, Jézus szeret téged. Szeresd és szolgálj neki így mindörökre!” Hozzátartozóinak lelki üdvösségével kapcsolatban biztosította őt: „Istent végtelenül sokféle módon lehet megismerni és találkozni Vele, és ha egy teremtményt menyasszonyának kiválaszt, akkor gondol annak hozzátartozóira is”.

• Annyira megérintette Jézus szeretete, aki érte a kereszten meghalt, hogy az ő rabszolgája akart lenni, de már nem kényszerből, ahogyan eddig volt rabszolga, hanem a szeret rabszolgájaként.

• Amikor megérkeztünk úti célunkhoz egy jó ideig még nem tudtunk kiszállni az autóból, annyira esett, sőt a jég is esni kezdett. Abbahagytuk Bakhita életének a felolvasását, és imádkozni kezdtünk. Amint elkezdtük a Szeretetláng rózsafüzért, rögtön abbamaradt a jégeső, és mire a rózsafüzér végére értünk, az eső is elállt. Szimbolikus jelentése lett ennek az eseménynek számunkra. Bakhita a Szeretet Leányai nevű szerzetesrend tagja volt. Jézus iránta való szeretete ragadta meg, és ennek a szeretetnek lett önkéntes rabszolgája. Még találkozhatott Bakhitával az a férfi, Renato Baron, akinek a Szűzanya Schioban éveken át megjelent, és akinek úgy mutatkozott be, hogy ő a „Regina del’ Amore”, a „Szeretet Királynője”. Azt kérte rajta keresztül, hogy szenteljük magunkat az ő szeretettől lángoló Szeplőtelen Szívének. Megerősödött bennünk a vágy, hogy azt tegyük, amit ott tanultunk. Ajánljuk magunkat, szenteljük magunkat a Szeretet Királynőjének, hogy Ő Szentfiához a Szeretet Királyához vezethessen minket, hogy Ő kiformálódhasson bennünk, ahogyan édesanyja méhében kiformálódott, és a szeretet életét élhesse bennünk, és megmeneküljünk azoktól a viharoktól, amelyek ebben a zavaros mai világban minket fenyegetnek.

Kis Szt. Teréz

• Doctor viae parvulae amoris”, vagyis „a kis szeretet útjának a doktora” elnevezést kapta.

• Hivatását keresvén gyermekkorában sok mindenről álmodott. Szeretett volna próféta, apostol, doktor, vértanú, misszionárius, pap is lenni. Maga így írt erről: Jézus, Jézus, ha le akarnám írni minden vágyamat, tőled kellene kölcsön vennem az élet könyvét, az számol be minden szentnek a cselekedeteiről, és ezeket a cselekedeteket én mind valóra szeretném váltani érted… Ima alatt, miközben vágyaim valósággal kínpadra vontak, felütöttem Szent Pál leveleit, hogy valamilyen választ keressek rájuk. Pillantásom a Korintusiakhoz írt első levél 12. és 13. fejezetére esett… Az elsőben azt olvastam, hogy mindnyájan nem lehetünk apostolok, próféták, doktorok, stb… hogy az egyház különféle tagokból áll, s hogy a szem ugyanakkor nem lehet kéz is… A felelet világos volt, de nem elégítette ki vágyaimat, nem teremtett bennem békét…anélkül, hogy bátorságomat vesztettem volna, folytattam az olvasást, és ez a mondat könnyebbülésemre szolgált: „Törekedjetek a legtökéletesebb adományokra, én azonban egy még fenségesebb utat mutatok nektek”. És az apostol elmagyarázta, hogy a legtökéletesebb adományok is mennyire semmisek szeretet nélkül… Végre megtaláltam a nyugalmamat… Az Egyház misztikus testét szemlélve, egyik Szent Pál-leírta tagban sem ismertem magamra, jobban mondva mindegyikben magamra akartam ismerni… A szeretet kezembe adta hivatásom kulcsát… Megértettem, hogy csupán a szeretet tartja mozgásban az Egyház tagjait, hogy ha a Szeretet véletlenül kihalna, az apostolok nem hirdetnék tovább az evangéliumot, a mártírok nem akarnák már vérüket ontani… Megértettem, hogy a szeretet magában foglalja az összes hivatásokat, hogy a szeretet a minden, hogy átfog minden időt és minden teret… egyszóval, hogy örökkévaló. És akkor túláradó, észvesztő örömömben felkiáltottam: Ó Jézusom, én Szerelmem… végre megtaláltam a hivatásomat… Az én hivatásom a szeretet!... Igen, megtaláltam helyemet az Egyházban, és ezt a helyet Te adtad nekem, Istenem… Az én Édesanyámnak, az Egyháznak a szívében, én leszek a Szeretet… így minden leszek… így meg fog valósulni az álmom!!!...”

• Hogy nem mindennapos lélek lakik benne, az már három éves korában megmutatkozott. Ennyi idős volt, amikor megfogalmazta jelmondatát: Semmit meg nem tagadni Jézustól! Volt egy rózsafüzér-szerű lánca, amelyen a kisgyermek számlálta napi kis áldozatait, és esténként édesanyja elé vitte, hogy vizsgálja felül. A szeretet megnyilvánulásai közé sorolta már ekkor, hogy nem panaszkodik, ha elvesznek tőle valamit.

• Egyik nővértársa megkérdezte tőle, hogy mit ért azon, hogy „kisgyermeknek kell maradni a jó Isten előtt”. Ezt válaszolta: Azt jelenti, hogy elismerjük semmiségünket, mindent a jó Istentől várunk, mint a kicsi gyermek is, mindent apjától vár. Azt jelenti, hogy semmiért sem nyugtalankodunk, nem gyűjtünk vagyont. Még a szegények is megadják gyermeküknek azt, amire szüksége van. De amint megnő, apja nem akarja tovább eltartani és azt mondja neki: Most már dolgozz, megállsz a saját lábadon is. Hogy ezt ne halljam, nem akartam megnőni. Tudtam, képtelen vagyok biztosítani életszükségletem, a Mennyei örök életet. Tehát mindig kicsi maradtam, és így nem volt más foglalkozásom, mint az, hogy virágot szedjek, a szeretet és áldozat virágait, és hogy felajánljam azokat a jó Isten tetszésére.

• Most értem meg: a tökéletes szeretet abban áll, hogy elviseljük mások hibáit, soha nem csodálkozunk gyengeségeiken, épülünk az általuk gyakorolt erény legkisebb megnyilatkozásain, mindenek felett azonban azt értettem meg: nem szabad hagynunk, hogy a szeretetünk a szívünk mélyén maradjon bezárva

• szeptember 30-án ezekkel a szavakkal az ajkán halt meg: „Istenem, szeretlek!”

Kolbe

• Azok a belátások, amelyekre az imában jutunk, az egyedüli szilárd belátások. Ennek az okát megmondja Charles de Foucauld: imádkozni azt jelenti, hogy Istenre gondolunk és szeretjük őt. Döntéseink csak az igazság fényében, és a szeretet tüzében szilárdulnak meg. De csak akkor, ha állandóan Istenhez menekülünk. Különben visszaesel ismét a sötétbe. Egy nap ima nélkül, amely minden cselekedetünket kíséri, csak olyan, mint egy hosszú ködös nap.

(Bocsa József)