A kereszténység harmadik évezrede a szeretet korszaka”
I. Athenagorasz konstantinápolyi ortodox pátriárka 1972. július 7-én, 86 éves korában hunyt el. Halálával a XX. századi ökumenikus párbeszéd egyik legnagyobb alakja távozott el. XXIII. János és VI. Pál mellett meggy?z?déssel pártfogolta, hogy minden keresztény kiengesztel?djön egymással. „Három f?szerepl?: merész kezdeményezéseket indítottak el, amelyek megnyitották az utat az Ökumenikus Patriarkátus és a Katolikus Egyház közötti megújult kapcsolatokhoz – emlékeztetett XVI. Benedek június 28-án, amikor a hagyománynak megfelel?en fogadta az isztambuli ortodox egyház küldöttségét.
Nagyon emlékezetesek Athenagorasz és Montini pápa találkozásai. Az első ilyen történelmi alkalomra 1964. január 5-én került sor Jeruzsálemben, az apostoli delegáció székhelyén, VI. Pál – pápaságának első – szentföldi útja során. Másodszor 1967. július 25-én a fanari Szent György ortodox székesegyházban találkoztak VI. Pál törökországi útja alkalmával. A harmadik alkalommal, ugyanebben az évben október 26. és 28. között Athenagorasz Rómába látogatott. Találkozásuk során az ortodox egyházfő és a pápa megölelték egymást, és együtt imádkoztak a Szent Péter-bazilikában, a szinódusi atyák jelenlétében, akik a Püspöki Szinódus első közgyűlésén vettek részt.
Ez volt az első alkalom, amikor egy konstantinápoly pátriárka hivatalosan és ünnepélyesen ellátogatott Róma püspökéhez. Három, eseményekben sűrű nap volt. Athenagorasz elment a másik három római patriarkális bazilikába, megtekintette a Priscilla katakombát és a vatikáni grottákat, ahol XXIII. János sírja előtt imádkozott. Megbeszéléseket is folytatott a Vatikánban többek között Agostino Bea bíborossal, a keresztények egységéért dolgozó titkárság elnökével. Három, kegyelemben gazdag nap volt; amihez nem is kicsit a Rómában élők lelkesedése is hozzájárult, akiket lenyűgözött a pátriárka személyisége. Lelkesedésüket többször határozott és véget nem érő tapssal fejezték ki, még a Szent Péter-bazilikában is, ahol az ilyenfajta „túláradó” akkoriban csak a pápával szemben volt megengedett, azaz inkább megtűrt.
E három találkozásról a pátriárka így ír: „Meglepő és dicsőséges jelei ezek Krisztus szeretete győzelmének és a pápa nagyságának. Véglegesen, szilárd hittel és reménnyel arra az áldott útra helyeztek minket, amely Krisztus akaratának megvalósulásához vezet, azaz hogy újra találkozzunk Testének és Vérének egyetlen kelyhében.”
Athenagoraszt 1948-ban nevezték ki konstantinápolyi pátriárkává. 1886. március 25-én Isztambulban született, egy görög orvos fiaként. Görögországban végezte teológiai tanulmányait, szerzetesként kapta az Athenagorasz nevet. Diakónus, majd pap és segédpüspök lett, 1923-ban Korfu metropolitája, 1931-től Észak- és Dél-Amerika görög-ortodoxainak exarchája. Konstantinápolyi pátriárkaként elvben az akkor közel 200 millió keresztény ortodox feje, a gyakorlatban azonban hatósága emberi és földrajzi szempontból is kisebb területre terjedt ki. A többi ortodox egyház hívei pedig, bár megvolt saját, nemzeti pátriárkájuk, tiszteletbeli primátussal a legfontosabb egyházfőként tisztelték azok között, akik közel ezer éve elszakadtak Rómától.
Egyszer megkérdezték tőle, mi választja még el az Ortodox Egyházat a Római Katolikus Egyháztól, mire ő mély, bár látszólag magától értetődő válasszal felelt: „Ami még elválasztja két egyházunkat, az a 900 évnyi elválasztottság.” Azért fáradozott, hogy a két egyház egyre inkább „testvérré” váljon.
XXIII. János pápa megválasztását az evangélistát idézve kommentálta: „Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve.” 1959. január 25-én a zsinat meghirdetése kedvező visszhangra talált a pátriárkánál. Abban az évben március 17-én elküldte Jakovosz metropolitát, hogy látogasson el és mondjon köszönetet XXIII. Jánosnak, és fejezze ki e nagy, ökumenikus kezdeményezésbe vetett reményét.
A zsinatot előkészítő időszakban is volt kapcsolat Róma és Konstantinápoly között, főleg azután, hogy 1960-ban létrejött a Keresztények Egységének Titkársága, bár a patriarkátus csak a harmadik és negyedik ülésszakra küldhetett megfigyelőket.
A párbeszéd útjának fontos pontja volt 1965. december 7-én a kölcsönös kiátkozások egyidejű visszavonása. 1967. június 29-én, a VI. Pál által meghirdetett hit évének első napján, a konstantinápolyi patriarkátus küldöttsége részt vett a Szent Péter és Szent Pál székesegyházakban tartott szertartásokon.
Az Athenagorasz és VI. Pál közötti közeledésben Chiara Lubichnak is szerepe volt. „Athenagorasz Istambulba hívott, miután megtudta, hogy a Fokoláre Mozgalommal az ökumenizmusért dolgozom” – írta a Mozgalom alapítója 1972-ben az Avvenirében megjelent írásában.
Valamivel később Chiara Lubich elmondta: „Nagyon mély kapcsolatban álltam a pátriárkával, azért is, mert nagyon jól ismertem VI. Pált. Mivel személyes kapcsolatban állhattam a Szentatyával, akaratlanul is eszköz lettem, amelyen keresztül a pátriárka félhivatalosan komunikálhatott a pápával. A Szentatyáról beszélve egyszer bizalmasan ezt mondta: „Hihetetlen, mennyire egységben érzem magam a pápával. Misztérium ez önmagam számára is!”
A későbbi jeruzsálemi, isztambuli és római találkozások egyre jobban megerősítették a testvéri kapcsolatot a két egyház között, olyannyira, hogy Athenagorasz úgy köszöntötte Rómában VI. Pált, mint „szent testvérét Krisztusban”. „Ami egyesít, sokkal több, mint ami elválaszt”.
Magyar Kurír
(lt)