Ferenc pápa: A másik ember az út, hogy megmentsük önmagunkat

• 

Ferenc pápa homíliája az ökumenikus imádságon, Márk evangéliumának a keresztre feszítést elbeszélő szakasza (Mk 15,25–32) alapján. Beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Ajándék együtt imádkozni.

Köszönetet mondok, és szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, különösen is Őszentségét, az ökumenikus pátriárkát, Bartholomaiosz testvéremet és a kedves Heinrich püspököt, a németországi Evangélikus Egyház tanácsának elnökét. Sajnos Főtisztelendő Justin [Welby] canterburyi érsek a járvány miatt nem tudott eljönni.

Az Úr kínszenvedéséről szóló szentírási szakasz [Mk 15,25–32], melyet hallottunk, közvetlenül Jézus halála előtt olvasható, és az őt érő kísértésről szól, amikor elgyötörten függ a kereszten. Miközben a fájdalom és a szeretet csúcspontját éli át, sokan könyörtelenül ritmusra kiáltják feléje:

„Mentsd meg magad!” (Mk 15,30). Döntő jelentőségű kísértés, mely mindenkit fenyeget, minket, keresztényeket is:

az a kísértés, hogy csak arra gondoljunk, hogy magunkat vagy saját csoportunkat mentsük, hogy csak a saját problémáinkat és érdekeinket tartsuk szem előtt, és semmi más ne számítson. Ez mélységesen emberi ösztön, de rossz, és ezzel a végső kihívással kell szembenéznie a megfeszített Istennek.

Mentsd meg magad! Az „arra járók” mondják először (Mk 15,29). Átlagos emberek, akik hallották Jézust beszélni és csodákat tenni. Most azt mondják neki: „Mentsd meg magad, szállj le a keresztről!” Nem volt bennük együttérzés, csak csodákra vágytak, látni akarták, ahogy leszáll a keresztről. Lehet, hogy olykor mi is inkább egy látványos, mint együttérző istent szeretnénk, a világ szemében hatalmas istent, aki erőszakkal lép fel, és szétveri a nekünk rosszat akarókat. De ez nem isten, ez a mi énünk.

Hányszor akarunk egy mértékünkre szabott istent, ahelyett, hogy mi igazodnánk Isten mértékéhez; olyan istent, mint mi vagyunk, ahelyett, hogy olyanná válnánk, mint ő!

Így Isten imádása helyett egónk kultuszát választjuk. Ez a kultusz a mások iránti közönnyel növekszik és táplálkozik. Ezeket a járókelőket ugyanis csak saját vágyaik kielégítése érdekelte. De Jézus, kereszten függő selejtté válva, már nem érdekelte őket. A szemük előtt volt, de a szívüktől távol. A közöny távol tartotta őket Isten igazi arcától.

Mentsd meg magad! Másodjára a főpapok és írástudók lépnek előre. Ők ítélték el Jézust, mivel veszélyt jelentett rájuk. De mindannyian szakértők vagyunk abban, hogy másokat keresztre feszítsünk, csak hogy mentsük magunkat. Jézus viszont hagyja keresztre szegezni magát, s ezzel megtanítja nekünk, hogy ne terheljük a rosszat másokra. Ezek a vallási vezetők épp mások miatt vádolják: „Másokat megmentett, és magát nem tudja megmenteni!” (Mk 15,31). Ismerték Jézust, emlékeztek az általa végbevitt gyógyításokra és szabadításokra, és rosszindulatú összekapcsolást végeznek: azt sejtetik, hogy mások megmentése, segítése semmi jóval nem jár; ő, aki annyi jót tett másokért, most elveszíti önmagát! A vád gúnyos, és vallási kifejezésekbe van csomagolva, kétszer is használja a megmentés igét. De

a mentsd meg magad „evangéliuma” nem az üdvösség evangéliuma. Ez a leghamisabb apokrif evangélium, mely a kereszteket másokra teszi. Ezzel szemben az igazi evangélium felveszi mások keresztjeit.

Mentsd meg magad! Végül a Jézussal együtt keresztre feszítettek is csatlakoznak a vele ellenséges légkörhöz. Mennyire könnyű kritizálni, ellene szólni, meglátni a rosszat másokban és nem önmagunkban, egészen odáig menve, hogy a vétkeket a leggyengébbekre és a leginkább kirekesztettekre hárítjuk! De azok a keresztre feszítettek miért haragszanak Jézusra? Mert nem veszi le őket a keresztről. Azt mondják neki: „Mentsd meg magad, és minket is!” (Lk 23,39). Csak azért keresik Jézust, hogy megoldja problémáikat. De

Isten nem annyira azért jön, hogy megszabadítson a mindig visszatérő problémáktól, hanem azért, hogy megmentsen az igazi problémától, a szeretet hiányától.

Ez a kiváltó oka személyes, társadalmi, nemzetközi és környezeti bajainknak. A csak önmagunkra gondolás minden rossz atyja. De az egyik gonosztevő megfigyeli Jézust, és meglátja benne a szelíd szeretetet. És egyetlen dolog révén elnyeri a mennyországot: figyelmét önmagáról Jézusra, önmagáról a mellette lévőre fordítja (vö. Lk 23,42).

Kedves testvérek! A Kálvárián lezajlott a nagy párbaj a bennünket megmenteni jött Isten és az önmagát megmenteni akaró ember között; az Istenbe vetett hit és az önimádat között; a vádló ember és a megbocsátó Isten között. És elérkezett Isten győzelme, az ő irgalma leszállt a világra. A keresztből bocsánat fakadt, a testvériség újjászületett: „A kereszt testvérré tesz bennünket” (XVI. Benedek: Beszéd a keresztút végén, 2008. március 21.).

Jézusnak a kereszten kitárt karjai jelzik a fordulópontot, mert Isten senkire sem mutogat ujjal, hanem mindenkit magához ölel.

Mivel csak a szeretet oltja ki a gyűlöletet, csak a szeretet győzi le teljesen az igazságtalanságot. Csak a szeretet ad helyet a másiknak. Csak a szeretet az út a teljes közösség felé közöttünk.

Nézzünk a keresztre feszített Istenre, és kérjük a keresztre feszített Istentől annak kegyelmét, hogy nagyobb legyen közöttünk az egység és a testvériesség! És amikor megkísért bennünket, hogy a világ logikáját kövessük, emlékezzünk Jézus szavaira: „Aki meg akarja menteni életét, az elveszíti, de aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti” (Mk 8,35). Ami az ember szemében veszteség, az számunkra megmenekülés. Tanuljunk az Úrtól, aki azáltal mentett meg bennünket, hogy kiüresítette önmagát (vö. Fil 2,7), azzal, hogy mássá tette önmagát: Istenből emberré, szellemből testté, királyból szolgává lett. Minket is meghív, hogy „mássá legyünk”, hogy mások felé menjünk. Minél szorosabban kötődünk az Úr Jézushoz, annál nyitottabbak és „egyetemesebbek” leszünk, mert felelősséget fogunk érezni mások iránt. És

a másik ember lesz az út ahhoz, hogy megmentsük önmagunkat: minden másik ember, minden emberi lény, bármilyen legyen is a története és a hite.

A szegényektől, a Krisztusra legjobban hasonlítóktól kezdve. Aranyszájú Szent János, a nagy konstantinápolyi érsek írta, hogy „ha nem lennének szegények, akkor üdvösségünk nagyrészt romokban heverne” (A Korintusiaknak írt második levélről, XVII., 2.). Segítsen az Úr, hogy együtt járjunk a testvériség útján, hogy hiteles tanúi lehessünk az élő Istennek!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Santegidio.org

Magyar Kurír