Világsztárból apáca

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. május 31. vasárnap

Minden korszaknak megvoltak a maga női sztárjai a filmiparban, az '50-es és '60-as években a gyönyörű Dolores Hart nagy népszerűségnek örvendett. Mindenkit meglepett azzal a döntésével, amikor 1963-ban abbahagyta a színészetet, szakított a vőlegényével, és apáca lett belőle.

Nem katolikusként nevelték, ám gyerekkorában ő maga döntött úgy, hogy ezen vallás tanai alapján éli az életét, és meg is keresztelkedett. Fiatal lány korában kipróbálta a színészetet, hiszen édesapja, Bert Hicks is a filmiparban dolgozott. Az 1957-ben megjelent Szeretni téged című musicalben debütált színésznőként Elvis Presley oldalán. Egy évvel később szintén a legendával együtt játszott a Creole királyban. Olyan alkotásokban láthatták őt rajongói, mint az Ahol a fiúk vannak, az Assisi Szent Ferenc vagy a Repülj velem. Utóbbi volt a legutolsó mozija, amiben játszott.
Az Assisi Szent Ferencben Klárát alakította, a forgatás során találkozott a pápával is, akivel érdekes volt a bemutatkozása. Hiába mondta a színésznő a nevét, a pápa így reagált rá: "Nem, te Klára vagy!" Ez az élmény nagyon mély nyomot hagyott benne.
Vőlegénye is volt, egy kaliforniai építésszel, Don Robinsonnal járt jegyben, végül 1963-ban felbontotta vele a jegyességet, hogy apáca lehessen, ekkor 25 éves volt. Memoárjában, a The Ear of the Heartban vallott őszintén a döntéséről.
- Azért hagytam ott azt a világot, amit már ismertem, hogy egy magasabb szinten térhessek vissza - magyarázta.
Sokan nem támogatták őt a döntésében, legjobb barátja, aki egy pap volt, ő maga is azt mondta neki, hogy megőrült.
- Annyi mindenki sértésnek vette, hogy én azt mertem mondani az akkori életemre, hogy az hiábavaló és értelmetlen, vannak ezerszerte fontosabb dolgok a világban. Ez azért volt így, mert a legtöbb ember számára a siker, a pénz és a hírnév adják az élet értelmét. Még a szeretett nagynénim, aki Szent József Nővér volt, is dühös volt rám, mert élvezte, hogy az unokahúga híres ember.
Egy Connecticutban található kolostorba vonult, ahol a szerzetesi közösséget szolgálja a mai napig. Érdekesség, hogy évekkel ezelőtt az Oscar-díjakról döntő bizottság, az Amerikai Filmakadémia kiválasztotta őt hivatalos szavazójuknak.
(femina.hu)