Április 22. Föld Napja: óriási napelemes keresztet emelt egy lengyel pap

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. április 22. szerda

Éjszaka a 12 méteres kereszt neonfénye kékben, vörösben vagy lilában játszik a közép-lengyelországi templomon, Pleszewben. Nappal a kereszt biztosítja az elektromosságot a templom világításához, fűtéséhez és a légkondicionálásához.

A kereszt, ami 18 napelem modulból áll, a częstochowai Miasszonyunk templom ökotudatos papjának, Krzysztof Guziałeknek az agyszüleménye. Azt mondta, amikor 2018 nyarán megérkezett a plébániára, azon töprengett, hogyan tud majd megbirkózni az óriási villanyszámlával.
Úgy döntött, hogy napelemeket szerel fel, és hirtelen ötlettől vezérelve kereszt alakba rendezte azokat.
Ha játékosan akarom leírni, akkor Isten embereként és plébánosként sikerült kettőt az egyben megoldanom: egy kis gazdasági haszon és egy kis megváltás magamnak és a többi embernek – mondta az 57 éves Guziałek atya, aki tavaly ősszel saját pénzből fizette ki a 32 ezer złotys számlát.
A pap azt állítja, hogy Ferenc pápa öt évvel ezelőtt kiadott enciklikája késztette cselekvésre. Abban a katolikus egyházfő arra kérte híveit, hogy dolgozzanak együtt a bolygó megmentésén. Azt mondta, a Földanya hozzánk kiált az általunk okozott kár miatt: felelőtlenül használjuk és visszaélünk azokkal a javakkal, melyeket Isten adott.
A klímaváltozás kérdése eléggé szembeállította a szénfüggő és hithű katolikus Lengyelországot az Európai Unióval és a Vatikánnal. „Az ökológia nagyon veszélyes jelenség” – mondta a krakkói érsek egy tavalyi tévéinterjúban.
Guziałek atya hisz benne, hogy az embereknek gondját kell viselniük a bolygónak. „Nincs végtelen mennyiségű szenünk. Nincs elég nyersanyagunk a mélyben, hogy sok generációt kiszolgáljon. Muszáj használnunk, amit Isten adott nekünk: a szelet, a napot.”
A pap másokat is inspirált arra, hogy kövessék. Miután a templomra felkerült a kereszt, a templomi kórust vezető 37 éves doktornő, Matylda Sczepaniak is úgy döntött, hogy napelemeket szereltet a magánklinikája tetejére.
„Ez az ötlet, a napelemes kereszt csodálatos kombinációja a gazdaságosságnak, az ökológiának és a hitnek. Ráadásul fantasztikusan néz ki, főleg éjszaka, amikor világít."
Guziałek atya azt reméli, hogy tudatosabb cselekvésre ösztönöz másokat is környezeti ügyekben.
„Mindannyiunknak el kell gondolkodnunk azon, hogy mit tehetünk, nemcsak magunkért, hanem a következő generációért is. Mentsünk meg a Földet, mentsük meg a világot!”
(Reuters, index.hu)

*

Nyolc méterrel emelte meg a tengerek vízszintjét az eurázsiai jéglemez mintegy 14 ezer évvel ezelőtti leszakadása egy új kutatás szerint, amely a jégsapka mai gyors olvadásának veszélyeire hívja fel a figyelmet – írja az MTI.