A Szentatya Jézus gyógyító tevékenységéről tartotta katekézisét

• 

XVI. Benedek pápa december 14-én, délelőtt a vatikáni VI. Pál-teremben találkozott a világ zarándokaival, akiknek ezúttal Jézus két jól ismert fohászáról elmélkedett. Az egyik a süketnéma meggyógyításához, a másik pedig Lázár feltámasztásához kapcsolódik. Mindkét ima Jézus és az Atya egyedülálló szeretetközösségéről tanúskodik, ugyanakkor érezhető Jézus emberi részvétele is barátai szenvedésében – kezdte tanítását Benedek pápa.

A Szentatya a süketnémáról szóló történetről elmondta, hogy Jézus gyógyító tevékenysége szoros kapcsolatban áll mind a szükséget szenvedővel, vagyis a beteggel, mind pedig az Atyával. A süketnéma esetében Jézus azt kívánja, hogy a gyógyulás a tömegtől távol, egy félreeső helyen történjen meg, ahol csak ők ketten vannak jelen. Az Úr megérintette a süketnéma fülét és nyelvét, amely jól mutatja részvételét a gyógyító cselekedetben, majd így szólt: „Effeta, vagyis nyílj meg!” (Mk 7, 34).

A történet középpontja mégis az, hogy Jézus gyógyító tevékenysége közben Atyjával keresi a kapcsolatot: feltekintett az égre és fohászkodott. Jézus figyelme a beteg iránt szoros kötelékben van Istennek szóló imájával, vagyis Jézus a beteg iránti részvéte által imába kezd – magyarázta a Szentatya. Jézus által mutatkozik meg, válik jelenvalóvá Isten gyógyító és jótékony cselekedete. A süketnéma gyógyulása az Atyához való folyamodás eredménye – mondta a zarándokoknak Benedek pápa.

Ezt követően Lázár feltámasztásának történetéről elmélkedett. Ebben a történetben benne van Jézus alakjának és küldetésének, megdicsőülésének eseménye is. Jézus, miután értesült Lázár helyzetéről, így szólt: „a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy ezáltal megdicsőüljön az Isten Fia” (Jn 11,4). A történetből világosan kiderül, hogy Jézus folyamatos imát intézett az Atyához, amely tovább erősítette kapcsolatát barátjával és rávilágított arra is, hogy teljes szeretetközösségben van az Atya akaratával.

Benedek pápa elmélkedését követően arra hívta fel a zarándokok figyelmét, hogy imáikban ne várják kéréseik azonnali beteljesülését, hanem bizalommal hagyatkozzanak az Atya akaratára, és az eseményeket az Ő megdicsőülésének fényében éljék meg. Isten szeretetére hagyatkozni, amely mindig elkísér bennünket, a Vele való párbeszédünk egyik alapvető jellegzetessége – magyarázta a Szentatya, majd idézte a Katolikus Egyház Katekizmusának szavait: „A másik imádságot, mely Lázár föltámasztása előtt hangzott el, Szent János jegyezte föl. A hálaadás megelőzi az eseményt: 'Atyám, hálát adok neked, mert meghallgattál', ami magában foglalja, hogy az Atya mindig meghallgatja kérését; és Jézus azonnal hozzáfűzi: 'Én ugyan tudtam, hogy mindig meghallgatsz engem', ami magában foglalja, hogy Jézus a maga részéről folyamatosan kér. Így Jézus hálaadástól vezérelt imádsága kinyilatkoztatja nekünk, hogyan kell kérnünk: még mielőtt az ajándékot megkapná, Jézus azonosul Istennel, aki ajándékoz, és aki adományaiban Önmagát ajándékozza. Az Adományozó értékesebb, mint az ígért adomány. Ő a „Kincs”, és Fiának szíve Benne van. Az ajándék „hozzá” adatik” (KEK 2604).

Az adományozó tehát fontosabb az adománynál – hangsúlyozta a Szentatya, ezért tudnunk kell, hogy Isten legnagyobb adománya szeretete, jelenléte és barátsága. A hívő ember bizalommal teli imája Isten jelenlétének tanúbizonysága a világban. Az embertársainkkal való kapcsolatunk által juthatunk el Istenhez, és a Vele való kötelék újra elvezet minket az emberekhez – mondta a Szentatya. Tanítása végén azért fohászkodott az Úrhoz, hogy mindannyian képesek legyünk az imára, amellyel megerősíthetjük személyes kapcsolatunkat Istennel, és képessé válunk arra, hogy megnyissuk szívünket mindazok számára, akik szükséget szenvednek.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír