Pál Feri atya az okostelefonok használatáról
"Végül a harmadik téma. Ez pedig az, amit nagyon szeretnék hangsúlyozni. Ez a gyerekek okoseszköz használata. Akármilyen furcsán is hangzik ez, de tulajdonképpen ha azt kérdezném tőletek, ha a gyerekeinknek maradandó, visszafordíthatatlan károkat okozunk, és közben el is hanyagoljuk őket, azt ti hogy hívjátok? A szakirodalom azt úgy hívja, hogy bántalmazás.
Két hónappal ezelőtt kereszteltem egy pici fiút, 2 éves volt a fiú, itt ültek a szülei. Aranyos család volt, figyeltek egymásra, klasszul, aranyosan, rendesen. Az történt, hogy amikor leöntöttem a keresztvízzel a kisfiút, aki mondom, 2 éves, akkor ő ösztönösen fölsírt, és az apa ugyanolyan ösztönösen benyúlt a zsebébe, és elővette az okostelefonját, és odaadta a fiának. A fia a legtermészetesebb módon bekapcsolta a telefont, és kezdte lehúzni a menüsort. Az Amerikai Pszichológiai Társaság ajánlása a következő, pedig ott nem járnak élen ebben a kérdésben. „3 éves korig a gyerekeknek okos eszköz: nulla perc! Nulla perc. 6 éves korig: nagyjából nulla perc.” Mégpedig azért, mert az okos eszközök, főleg azok az úgynevezett gyerekprogramok, amelyek embertelenek, mert pszichológusok fejlesztik ki pontosan úgy, hogy az agyunknak azokat a területeit stimulálja, amelyek élvezeteket okoznak majd nekünk és függővé tesznek. Ezért a gyerekek okoseszköz használata nem szükséglet, hanem előbb-utóbb függőség.
Ezért az okoseszközöket ne pedagógiai eszközként használjuk. Mert persze szülőként azt látom, hogy amikor odaadtam neki az okoseszközt 5 évesen, 3 óráig csöndben volt. Ezt úgy hívják, hogy relatív elhanyagolás. Azért, mert a gyerekeink hozzászoknak ahhoz, hogy amikor valami szükségletük van, és emberre vágynak, tárgyakhoz forduljanak. Most tanítjuk meg nekik, hogy ne embereket keressenek, hanem tárgyakat, és magukat folyton-folyvást stimulálják. Ezért az alfa nemzedék, ha nem vigyázunk rájuk – elnézést a kifejezésért – félzombiként fognak élni. Társas intelligenciára, érzelmi intelligenciára, az idegrendszerre, az agyműködésre és az immunrendszerre az okoseszközök oktalan használata súlyos csapást mér.
De még a látásunk is tönkre megy, és nem az éleslátásunk. A kutatások szerint ma már kevesebb, mint a fele színárnyalatot vagyunk képesek fölismerni, mint 20-30 évvel ezelőtt. Tulajdonképpen ez ma egy olyan égető kérdés, amiről egyszerűen nem tudok nem beszélni. Mert van bennünk egy jó szándékú naivitás, ahogyan látjuk, hogy az okos eszközökkel magunkat tehermentesíteni tudjuk. Így visszakapcsolnék az első témához. Nem kritikus akartam veletek lenni, hanem miután nincs időnk és energiánk, fogjuk az okoseszközöket, és azt látjuk, hogy a gyerekeink egész békében vannak. Ez valójában egy relatív elhanyagolás, és a következménye visszafordíthatatlan súlyos károsodás, amit aztán már a gimnáziumban, és még később a felnőtt korban, és az egész felnőtt korra súlyos kihatással lesz. Nem tudom kedvesebben mondani.
Ezért az okoseszközöket nagyon okosan érdemes használni, és ez nagyjából azt jelenti, hogy természetesen, mikor egy gyereknek az tetszik, és átéli, hogy nem kap belőle, akkor sírni fog, vagy hisztizni fog, és mindegy… Rendben van, ez egészen természetes, át fog élni egy stresszhelyzetet. De a realitás az, hogy az a függőség, az az ingerültség – ami létrejön az okoseszközök oktalan használata miatt a gyerekeinknél – viszont egy krónikus stresszhelyzetet idéz elé. Ezért a gyerekeink alkalmatlanná válnak arra például, hogy amikor egy kicsit is elkezdenek unatkozni, képesek legyenek kreatívan kitalálni, hogy mit lehetne csinálni, mert azonnal egy tárgyhoz fognak nyúlni. Még csak nem is egy embert fognak keresni, vagy nem a saját képességeiket dolgozzák ki.
Arról nem is beszélve, hogy ma már a gyerekeknek nem az a büntetés, ami nekünk volt, hogy otthon kell maradnod, hanem az a büntetés, hogy ki kell menned az életbe. Amikor ez megtörténik, akkor az azt fogja jelenteni, hogy szinte kapcsolatképtelenné válik egy következő nemzedék. És mi szülők a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek, ezért szükségünk lesz időre, és energiára, mert nem a múlthoz kell visszatérnünk, hanem a gyerekeinkhez.
Így befejezném ezt a beszédet. Semmi kritikusság nem akart bennem lenni. Aggódok értetek, kifejezetten, és a gyerekekért meg nagyon, és erről pedig muszáj volt beszélni. De nagy dolog, hogy van egy olyan ünnepünk, amikor nem egy szál magukban ünneplünk személyeket, külön Máriát, külön Jézust, külön Józsefet, hanem egy családot. Ahhoz, hogy az a család család lehessen, olyan föltételekre is szükség van, amiket mi tudunk biztosítani."
Pál Feri atya beszéde, elhangzott 2017. december 31-én.
(levélben kaptam)