István életművének tűzpróbája

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. október 18. kedd

Nem volt könny? István király életének utolsó évtizede. A Henrik halála után trónra kerül? II. Konrád német-római császár több évnyi viszálykodás után megtámadta az országot. Sikerült ?t kiverni és a következ? évben békét kötöttek. Ebben az évben azonban vadászbalesetben meghalt István fia Imre herceg, akit királynak nevelt és aki a seregei f?vezére volt. (Egyes feltevések szerint Imre merénylet áldozata lett. Az biztos, hogy halála nagyon jól jött Konrádnak, mert így kihalt a Konrádot megel?z? bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra.)

Imre halála után a király Orseolo Pétert – lánytestvérének a velencei dózsétól született fiát, aki az 1020-as évektől már itt élt a király udvarban - jelölte meg utódjaként. Döntése Vazul újabb lázadását váltotta ki, amit sikeresen leküzdött az ekkor már sokat betegeskedő idős uralkodó. (Később még egy merényletet kísérelnek meg ellene, mint ezt a legendájában is olvashatjuk.)

1038. augusztus 15-én, Nagyboldog-asszony, azaz Szűz Mária mennybevétele ünnepén elhunyt István király. (Csak érdekességként, az évből még 138 nap volt hátra.) Öt nap múlva eltemették a székesfehérvári királyi bazilikában. Halála után a Magyar Királyságra viharos évtizedek köszöntöttek, amelyek úgy tették próbára az istváni életművet, ahogy a vihar rázza meg az épületet minden eresztékében, keresve, hol akaszkodhatna belé, hogy összerombolja azt.  

(A Kisebbik Legenda így utal erre: „Majd, hogy elszaladt sok esztendő, akár a népben megsokasodott gonoszság, akár az egyházban történt valamely meghasonlás miatt, e szer-fölött gazdag kincs (azaz Szent István teste) a földben lappangott, és a halandók tudomása elől elrejtve, egyedül az Úr szeme előtt mutatkozott.”)

Nézzünk át röviden, mi történt az István halála utáni években:

- Orseolo Péter nem bizonyult sem bölcs, sem erős vagy tisztességes uralkodónak. Már István életében is komoly ellentétek voltak közte és Gizella királyné között, s bár a király megeskette, hogy tiszteletben tartja Gizella jogait és javadalmait, uralomra kerülése után mégis elrekvirálta azokat. Mellőzte a királyi tanácsot, kizárta a magyar főurakat és helyükre német és olasz urakat állított. Szinte minden hibát elkövetett, amitől István király az Intelmekben óvta utódát. A magyar urak hamar fellázadtak ellene és elűzték őt, így az Árpád-rokonságba tartozó Aba Sámuel lett a király (1041-1044).

- Aba Sámuelt uralkodóvá kenték ugyan, de sem magát megkedveltetni, sem uralmát stabilizálni nem tudta. Amikor Henrik császár Orseolo Péterrel együtt rátört az országra, vele szemben Sámuel háborút vesztett és fel kellett adnia az István által megszerzett területeket. Sámuel Henrikkel békét kötött, majd belpolitikai ellenfeleit tanácskozásra hívta és orvul lekaszaboltatta, ami óriási felháborodást keltett (és ürügyet Henriknek az újabb támadásra). Aba Sámuel világossá tette, hogy célja nem a szentistváni mű folytatása, hanem a királyság előtti „szabad magyar” állapotok visszaállítása. Emiatt azonban sorra elveszítette korábbi támogatóit, ellene fordultak a nemesek és az egyház is. Az újabb német támadást nem tudta kivédeni, Ménfőnél csatát vesztett, majd menekülés közben megölték.

- Halála után Henrik német-római császár újra trónra ültette Orseolo Pétert 1044 júliusában. A császár a szentistváni törvények helyett életbe léptette a német jogot. A következő év pünkösdjén újra Magyarországra jött, Péter pedig az országot aranyozott lándzsa formában átadta Henriknek, ezzel jelezve, hogy Magyarország a Német-római Császárság hűbérese lett. Péter második uralkodása mindössze két évig tartott, ez idő alatt két merényletet is megkíséreltek ellene. Gellért püspök hazahívta a Vazul-fiakat, újabb frontot nyitva az Árpádok örökösödési háborújában. Ekkor tört ki a Vata-féle pogány lázadás is, amelyben Gellért püspök is életét vesztette…

Mint látjuk, Szent István életművét szinte minden oldalról össztűz alá vették. Támadás érte területi egységét, az általa felállított törvényes rendet, sőt, a Magyar Királyság átmenetileg elveszítette függetlenségét is – a stabilan megalapozott és negyven éven át épített és erősített „szent épület” azonban kiállta a próbát. S miközben a nemesek és hatalmasok egymással harcoltak a hatalomért, István sírjához „Özönlött minden különb-különbféle kórban senyvedő ember, jámborságának orvosszerétől érintésre meggyógyultak, akik a rontás nyavalyájában majdnem elsorvadtak, talpra állva tértek vissza.”

Hosszú út és több évtized kellett ahhoz, hogy az ország állapota újra stabilizálódjék. A Salamon királlyal először együtt harcoló, majd vele viaskodó Géza és László végül győztek és több lépésben úrrá lettek a belső és külső fenyegetettségeken. Salamon király fogságba kerül, ahol lemond a trónról, így válik László uralma törvényessé. Mint azonban olvasni fogjuk, István koporsójának felnyitásához – azaz László uralmának égi elismertetéséhez – el kell engednie Salamont a fogságból is…

Az 1077-ben bátyja halála után trónra kerülő László király erős kézzel újra megszilárdította a rendet és a törvényt a Királyság területén. Ő volt az is, aki felismerte Szent István életének és művének nagyságát, kezdeményezte szentté avatását és felnyittatta sírját is a nyilvános tiszteletre.

„Mikor a jámbor emlékezetű László király ült a királyság trónján, a püspökök és apátok, s kik a szentegyház élén álltak, szentségét tanújelekből megfigyelvén, közös határozatban háromnapos böjti sanyargatást hirdettek, s maguk imádkozással töltve az időt, várták, hogy az égi kegyelem lelátogat a népre. Majd Istenhez emelve szívüket, himnuszok hangjaival zengték imába nevét, s így érkeztek arra a helyre, ahová a fenséges test volt zárva. Mikor ezt felbontva felnyitották, oly hatalmas illatár szállt fel, amilyen a körülállókat még sohasem lepte meg, s minden betegnek, aki odafutott, meggyógyultak a tagjai. A vakok visszakapták szemük világát, a sánták lábuk szilárdságát, a poklosok tiszta bőrüket, az inaszakadtak épségüket; bármiféle baj lakozott bárkiben, gyógyulást érdemelt. Felemelték a felbecsülhetetlen értékű terhet, hálát adtak a mindenható Istennek, elvitték, s ezüsttartóba zárván, reá pecsétet ütöttek.” (A Kisebbik Legendából).

Hartvik püspök a 12. század elején írott művében bővebben ír Szent István sírjának felnyitásáról – kora nagy eseményéről -, és az ott történt csodákról, valamint az égi kegyelem megjelenésének nagyon is evilági feltételéről. „Így hát a boldog test ugyanazon a helyen negyvenöt évig nyugodott, csodás és titkos rendelkezéséből annak, akit a szent helyén félelmetesnek (vö. Zsolt. 67,36) hirdetnek, hogy aztán – ámbár a föld súlya nyomta, és visszaűzetett a porba – érdeme szerint mind itt az arra elrendelt időben méltóbban nyilvánuljon meg, mind a feltámadás napján dicsőségesebben szólíttassék elő. Jólesik lelki szemünkkel követni, mindez merre tekint, mit jelöl; hisszük, nem is történhetett volna az isteni előre elrendelés kegyelme nélkül. Talán a föld porának valamilyen, az isteni vizsgálat tüzével megtisztítandó ráhintett rétege maradt meg rajta, mely nélkül uralkodók mintegy hatalmi jogukból kifolyólag a jelen életet alig vagy sehogy sem tudják végig élni.

Negyvenöt év múltán tehát, mikor Isten, hogy a halandóknak irgalma jótéteményeit általa tanúsítsa, ki akarta nyilvánítani szentjének érdemeit; a római szék intézkedéséből apostoli levéllel elrendelték, hogy mindazoknak testét felemeljék, kik Pannóniában a keresztény hit magvait igehirdetésükkel vagy intézkedésükkel hintve azt Istenhez térítették. Mikor eljött az ideje, hogy ezt róla is kihirdessék, s hogy elhí-reszteljék a dicséretes kegyelmet, melyet általa a világ színe előtt megérdemelt a magyar nemzet, László király – aki akkoriban igaz-gatta az államot, s mindenben díszes erköl-csökkel jeleskedett, az erények ragyogásával ékeskedett, teljesen átadta magát Isten szolgálatának s dicséretének, és akit megvilá-gosított a vigasztaló Szentlélek – megbeszélést tartva a püspökökkel és a főurakkal és az egész Pannónia bölcseivel, háromnapos böjtöt ren-delt mindenkinek: ez a testi-lelki üdvösségen munkálkodó Szentlélek ajándékából a kato-likusok közösségére hasznos lehet; Krisztustól kell kérni közös böjtre s alamizsnára alapított könyörgéssel, hogy tüntessék fel csodajelek.

De hogy az Úr megmutassa, milyen irgalmas volt a szent király, míg halandó testében élt, aziránt akkor is, mikor már Krisztussal uralkodott, minden egyéb cselekedet fölötti tetszését nyilvánította; bár szent testét három napig teljes erőből próbálták felemelni, semmi módon sem lehetett helyéről kimozdítani. Ebben az időben ugyanis az elkövetett vétségek miatt a mondott László király és unokatestvére, Salamon között súlyos viszálykodás támadt, melynek folytán Salamont fogságba ejtve börtönben tartották. Mikor hát a test felemelésével hiába próbál-koztak, egy Karitas nevű, a bakonysomlyói Szent Üdvözítő egyház mellé zárt apáca, ki az akkori közvélemény szerint igen híres életű volt, égi kinyilatkoztatásban részesülvén érte-sítette a királyt, hogy hiába igyekeznek, a szent király földi maradványait nem vihetik át, míg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s szabadsággal meg nem ajándékozzák. Elővezették hát őt a börtönből, és megis-mételték a háromnapos böjtöt. Mikor har-madnapon a szent maradványok átviteléhez kezdtek, oly könnyedén emelték fel a koporsóra nehezedő hatalmas követ, mintha súlya se lett volna.

Véget ért hát a harmadnapi vecsernye, s mindenki várva várta az isteni irgalom jótéteményeit a boldog férfi érdemeiért; Krisztus nyomban meglátogatta népét, és mennyei csodajelek árasztották el a szent-egyház térségét, de minthogy sokaságuk azon az éjjelen minden számot meghaladt, itt csak azzal az evangéliumi mondással kívánunk előhozakodni, melyet a világ Üdvözítője küldött feleletül Jánosnak, aki követek útján tudakolta, vajon ő-e az, aki eljövendő: „Vakok látnak, sánták járnak, süketek hallanak, leprások megtisztulnak” (vö. Máté 11,5), a csonkák kiegészülnek, az inaszakadtak meggyógyulnak – mindebből mégis valamit; ha már mindent nem tudunk – tudtul adni törekszünk.

Egy béna, tizenkét éve inaszakadt ifjat, aki kezét-lábát nem tudta használni, szüleinek segítségével odaszállítottak. Visszanyerte egész teste épségét, s véle kezdődtek a csodajelek; mikor fürgén odaszaladt az oltárhoz, növelte a Krisztusnak dicséretet zengő sokaság örömét. Egy másik hétéves fiút, aki idegzsugorodás miatt születése óta csak négykézláb csúszkált, szülei teljes hittel a boldog férfiú közbenjárására bíztak; leborultak véle a sír mellett, hogy kegyelmet kérjenek. Ezt csakhamar el is nyerték: ámulatukra az idegzsugorodás fiukban feloldódott, s látva, hogy megszilárdult térde-lába, és jár, mindannyian dicsőítő kiáltásokkal magasztalták Krisztus nevét a boldog férfiú érdemeiben. A fiút az istenfélő király határtalan örömében sírva fakadva, felemelte a földről és az oltárhoz vitte, s ott a dicséret himnuszát zengve a gyermek gyógyulásával kinyilvánított jótéteményért mindazokkal együtt, akik jelen voltak, forró köszönetet mondott. Így az egész éjszakát, megtisztelve szolgáját, Isten sok csodajel csillogásával csodálatosan bevilágította, a nép pedig, virrasztásba és imába merülve el nem mulasztotta, hogy minden egyes csodát dicsérő kiáltással kinyilvánítson. Ezekhez kell hozzáfűzni azt is, hogy nemcsak jelenvalók, hanem távollevők is nevezetes eredményű gyógyulást nyertek érdemeinek közben-járásával. Mert mikor felemelésének híre mindenfelé terjedni kezdett, a különféle kórságban senyvedők tömege Magyarország minden végeiből, ki-ki ahogyan tudott, a szent koporsójához igyekezett. De jóllehet egyesek odaérkeztek, másokat súlyosabb bajuk akadályozott, s nem tudtak egyszerre odaérni, mégis hasonló irgalmat nyerve, nagyon sokan útközben gyógyultak meg. Ezért a szent király jótéteményeinek maradandó emlékéül vala-hányan általa visszakapták egészségüket, útjuknak ugyanazon a helyén, ahol meg-gyógyultak, nagy kőhalmokat raktak, s ezek ott hosszú ideig azután is megvoltak. De egy bizonyos asszony is, mikor ezalatt egyetlen fia kilehelte lelkét, letette szülötte élettelen testét a szent király koporsója mellé, hogy érette Istentől és szentjétől vigasztalást könyörögjön. Csodálatos és a mi korunkban bámulatos dolog: az asszony abba sem hagyta az imádkozást, amíg fiát, akit oda mint halottat fektetett le, élve vissza nem nyerte.

Hogy megvirradt Isten szentséges szülő-anyja, Mária mennybevitele után az ötödik nap, összegyűlt a templomban a király a főemberekkel, a papság a főpapokkal; először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig, s annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlevőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. (…)

Közben Isten, aki a szent hely félelmetes bőkezűségének jótéteményeit árasztotta azok-ra, akik mind a bazilikán kívül, mind belül gyógyulást kértek, s csodajelekkel olyannyira tudtul adta jelenlétét, hogy úgy tetszett, ismét elkövetkezett az Úr földi életének amaz ideje, melyről olvasható: „mindenki, akiknek különféle kórságtól megszállott betegeik voltak, vitték azokat” (Lukács 4,40) Jézushoz és meggyógyultak. Mindez az isteni jóság nemcsak azon a napon, hanem sok idő múltán is kegyesen munkálkodott szolgája érdemeiért, úgyhogy más vidékről is, hallván Isten jótéteményeinek hírét, egészségük vissza-nyerése végett a különb-különb betegségekben szenvedők a boldog férfi közbenjárásához vágyton vágyva sereglettek. Egy bizonyos ispánné, Matild nevű, fényes nemességű úrnő, akit három éve szüntelen bélbántalmak gyötörtek, már közel állt a halálhoz. Gyászpadon hozták el övéi, s mindjárt azon a napon, melyen a boldog férfiú koporsójához ért, jobban kezdte érezni magát, és rövidesen visszanyervén korábbi élete épségét, hirdette Isten nagy tetteit (vö. ApCsel 2,11), melyekkel szolgája érdemeiért őt jutalmazta meg. Isten csodáinak többi bizonyságát, amely az égből szolgája kedvéért mutatkozott, nem azért nem örökítem meg írásban, mert megcsömörlöttem, hanem mert nemcsak engem öntöz az Úr esője, aki napját a jók és gonoszok fölött is ragyogtatja (vö. Máté 5,45); mindenkinek üdvéről gondoskodik jótéteményeinek sokasá-gával; hirdesse hát mindezt tollával – nekik hagyom – a számtalan bölcs, kit Magyar-ország melenget és felkarol.”

*

Végül említsük meg a magyar Szent Koronát, amely a szentistváni életmű szimbóluma és összefoglalója.

Példaként: Ahogy az Ószövetség idején a választott népnek a „Kánaán”, az „Ígéret földje” egyszerre volt Istentől jövő ígéret, elérendő cél és napi küzdelem, úgy mond-hatjuk, hogy a „Szent Korona” is szimbólum-szerűen összefoglalja mindezt. És ahogy a Kánaán ideája egyszerre foglalja magában a történelmi múltat, a jelent és az Isten által ígért jövőt, ugyanúgy foglalja azt össze a Szent Korona ideája is. Mivel azonban erről bőven lehet olvasni a „Látó – a teljes könyv” című kiadványunkban, ennek részletezésétől most itt eltekintek. Azt azonban megemlítem, hogy ha a küldetésünk tartalma a Szent Korona víziójában nyert megfogalmazást – és ez a megfogalmazás Istentől sugalmazott -, akkor annak kibontása és megvalósítása is csak az Isten által tanácsolt módon mehet végbe.

Részlet a "Legnagyobb magyar próféta és szent - István király és életműve" című könyvből. Megtekinthető a Könyveink menüpont alatt itt: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/egyeb-kiadvanyok/992-a-legnagyobb-magyar-profeta-es-szent-szent-istvan-es-eletmve

Ugyanitt a "Látó - a teljes könyv" című kiadványunk: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/egyeb-kiadvanyok/265--lato-a-teljes-koenyv-2010

Kiadványaink megrendelhetők az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen.