Ha a Látóra gondolok...
"Ha a Látóra gondolok, az első, ami eszembe jut, az egyszerűsége. Gondolkodásmódja, nézetei is oly egyszerűek és világosak, hogy néha már szinte „fájdalmas” – azon kapom magam, hogy arra gondolok: ennyire egyszerű azért mégsem lehet! Pedig igen. Valószínűleg igaza van abban, hogy a mi elhomályosodott értelmünk és megromlott akaratunk bonyolítja túl a dolgokat. „Isten nagyon egyszerű és világos: igen, igen, és nem, nem, a többi az ördögtől van.” – mondta nekem, Krisztus szavaira utalva.
Tanításait nem úgy kell érteni, hogy most valami tekintéllyel felállva előadott valamit, mint tanár. Nem, inkább csak beszélgettünk, forgattuk a szavakat és állításokat. Beszéde mellőzi a sallangokat, meggyőző ereje nem stílusában van. Tulajdonképpen azt is mondhatnám – maga az ember meggyőző.
Egyszerű – ez azonban nem a tudás hiányát jelzi. Olvasó és gondolkodó ember (és imádkozó, ami legalább annyit tesz). Művelt, ha nem is abban az értelemben, ahogy egy egyetemet végzett ember tornyozza magasra magában az információk halmazát, hanem kiművelt, aki az egyes kérdéseket végigköveti elejétől a végéig, nem kihagyva semmilyen lehetséges választ, de nagy biztonsággal megragadva az egyedül igaz és valódi megoldást.
Egyszerűségét mutatja a létezőkről való gondolkodása is. Azt mondja, a világ gyermekei és a hamis vallások követői ott vétik el a létezőkről való gondolkodást, hogy az egyetlen szilárd alapot mellőzik. Ez az egyetlen szilárd alap pedig, amire a következetes gondolkodás épülhet, a következő (mindjárt két részből is áll): Isten van, és szeret minket.
Megtehetjük, hogy tagadjuk Isten, a személyes teremtő létét – de hová jutunk? A kétségbeesés filozófiájáig és a valóság tagadásáig. Ide jutottak a keleti gondolkodók, akik az Egy Létező Személy tagadásától eljutottak minden létező személy és a létezés tagadásáig. A reinkarnáció tana a végső kétségbeesés és a megsemmisülés vágyának tana, a maga eredeti tisztaságában. Nincs személy, csak a karmák együttállása, ezért nincs is aki szeressen és nincs, akit szeressen. A világ is csak illúzió, a Maya fátyla. Egyetlen jó kikerülni az örök körforgásból, és feloldódni a semmiben. (Az más kérdés, hogy a keleti guruk által a nyugati fül számára felvizezett reinkarnáció tana épp a felelősség nélküli életet és az újraszületés reményét adja. A nyugati ember így abban reménykedik, hogy bárhogy él, majdcsak újrareinkarnálódik. S közben nem érti, hogy a reinkarnációban nincs lélek, nincs személy, és ő, mint személy semmiképpen sem születhet újra…)
A természettudományok teóriáikban és gyakorlati kutatásaikban is eljutottak Istenig – állítja a Látó – anélkül, hogy ezt ki mernék mondani. Egyik kedvenc példája az ősrobbanás tana. Eszerint kezdetben volt az „egy pontban” összesűrűsödött anyag, ami az ősrobbanáskor, a Nagy Bumm pillanatában szétrobbant, létrehozva a ma ismert világegyetemet. A „pont” pedig mértanilag és tudományosan meghatározva: „kiterjedés nélküli”. Érthető köznyelven szólva, valami, aminek nincs kiterjedése, az nincs – azaz a „semmi”. A Nagy Bumm elmélete szerint ez a semmi válik valamivé - pedig a nyugalomban lévő „test”, „anyag” (?) a természettudomány törvényei szerint külső hatás nélkül nem változik, hanem nyugalomban marad. Mi volt akkor a változás oka, ami a semmit valamivé tette, a nyugalmat mozgássá, és elindította a változást?
A kutatók itt elhallgatnak, de mi bátran mondjuk ki: hiszen erre ad választ a Kinyilatkoztatás! Isten teremtett a semmiből valamit. Ő mondta, hogy „legyen”, és lett. Ő az „Első mozgató” (hogy filozófiai szakszavakat használjak érdemtelenül, ámde hasznosan), Ő a Teremtő, az Ősok. A tudomány eljutott odáig, hogy igazolja, amit a Kinyilatkoztatás tanít: Isten a szavával a semmiből hozta létre a valamit. A tudomány emberei azonban nem merik hangosan is kimondani ezt az egyszerű következtetést, mert attól félnek, hogy kollégáik kiátkozzák őket – s közben éppen így maradnak „átkozottak” – azaz Isten világosságát fel nem ismerő tévelygők.
(A Látó olykor nagyon kemény szavakat használ, de nagyon lágyan ejti őket. Soha nem éreztem belőlük elítélést, de még csak szenvtelen tárgyilagosságot sem, vagy épp felszínes sajnálkozást. Inkább azt mondanám, hogy részvéttel beszél, de tudom, ez a szó sem fejezi ki teljesen azt, amit és ahogy ő mond.)
Ha Istent tagadjuk, akkor legelőször nem az ateizmushoz, hanem a háromezer hindu istenhez jutunk, a babona világának rettenetes börtönéhez. (Aki járt már Indiában, tudhatja, mit jelent az állandó félelem és rettegés. Ott nem lehet úgy útra kelni, bármit elindítani, hogy előtte ne jósoltatnánk, ne kérnénk valami szellemecske jóindulatát, ne mutatnánk be áldozatot halott köveknek és élő állatoknak.) Ha Isten van, akkor Ő Úr és Győztes a hamis istenek és démonok világa felett is. Ez a hatalmas lelki felszabadulás az elemek nyomasztó hatalma alól az egyik alapja annak a hatalmas megújulásnak, amit ma európai tudománynak és művészetnek hívunk.
Isten azonban nem csak van, hanem szeret is minket. Fontos ezt hozzátenni, hiszen enélkül Isten kényúr, mint a mohamedánok istene, aki teljes alávetettségben tartja követőit, kiszá-míthatatlanul és eleve determináltan. (Hogy pedig mi következik ebből, láthatjuk a muszlim társadalmak belső hierarchiáján és a nők, gyerekek, gyengék és elesettek teljes alávetettségén.) Isten szeret – ez a párbeszéd és az autonómia világa.
Keleten nincs Isten és nincs szeretet – ezért haldokolhatnak az utcán az emberek, hiszen előző életük bűnei miatt történik mindez. Ez a közöny világa és a kasztrendszeré. Az arab világban van isten, de nem szeret – ezért bármit meg lehet tenni az emberrel és bármit lehet kérni tőle, akár azt is, hogy robbantsa fel magát, meg még ezer embert. Hiszen minden Isten dicsőségét szolgálja, akinek természete bármi és bárminek az ellentéte is lehet.
Mi azonban tudjuk, hogy Isten van és szeret minket. Az Ő természete Szeretet. Ezért lehetséges, hogy szabad akaratunk legyen, ezért lehetséges kutatni a teremtett világot (ami nélkül lehetetlen a valódi tudomány – nem véletlen, hogy a keresztény világon kívül sehol nem alakult ki a modern értelemben vett kutatás és fejlesztés…).
Minden ebből következik. Ha Isten van és szeret minket, akkor az ember is lehet objektív létező és szerethető. Akkor a világ is objektív és kutatható, megismerhető. Ha Isten szeret, akkor a világ alapvetően jó – még a bűn megromlottsága ellenére is. Akkor a testünk és lelkünk valóságos, szerethető. Hamissá válik minden életellenes test-gyűlölet (bár a bűn miatt fegyelmezettségre van szükségünk). Istentől jövő értékes és megőrzendő ajándékká válik minden létező, az egész teremtett világ.
Ebből is látható, hogy a világ mai szomorú állapota nem a kereszténység miatt, hanem épp a kereszténység elsorvadása miatt következhetett be. Amíg erős keresztény alapokon állt a társadalom, addig, minden bűne ellenére, előre haladt. Volt ereje szembenézni önmagával is. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” bibliai fogalmak, a nem keresztény kultúrákban nincs központi szerepük.
Csak a keresztény Európa hirdethetett harcot a kasztrendszer nyomora ellen, nevezhette pedofíliának és kényszerítésnek a gyereklányok kiházasítását középkorú fér-fiakkal, ítélhette el a nők körülmetélését, az öngyilkossági kultuszt – és még sorolhatnánk. És a kereszténységében meggyengült Európa (és Amerika) beszél újra a „kultúrák egymás mellett éléséről”, hogy ilyen módon megússza a szembenállást az újra feléledő rossz gyakorlattal – de már nem csak a keleti és arab világban, hanem Európában is.
A Látó életének középpontjában Isten áll – látszólag paradox módon épp ezért olyan emberközpontú. Többször megfigyeltem már, milyen osztatlan figyelemmel és megértéssel fordult a vele beszélgető felé (felém is).
A mai világ látszólag az embert helyezte a középpontjába, mégis teljesen embertelenné vált. Bár szinte minden az ember javát és kényelmét szolgálja, a reklámok lázas sietséggel ajánlják a még nagyobb jót mindenkinek – és lám, nem a dolgok váltak emberibbé, hanem épp fordítva, az ember vált egyre inkább dologgá. „Eltárgyiasult” – mondhatnánk megint csak „filozófiai” nyelven. És így is kezelik! Minden kényelmetlen, kellemetlen „állapotot” elrejtenek – kórházba, öregotthonba, hajléktalan szállóba… Ez a látszólag emberközpontú világ valójában embertelen világ, ahol mindannyian számokkal, sta-tisztikai adatokkal, gazdasági kimutatásokkal leírhatóak, nyilván tarthatóak, értékelhetőek vagyunk.
A Látó nem ismeri a statisztikákat. Csak egyes embereket lát, fájdalmukkal, problémáikkal, örömeikkel. Nem akar elrejtőzni előlük és őket sem akarja eldugni valami kényelmes hátsó sarokba. Éppen azért ilyen, mert Isten emberszeretete sugárzik át rajta. Együtt érző emberszeretete. Ez a mély derű és együttérzés azonban nem bájolgás, sóhajtozás, viccmesélés. Sőt, nagyon kényelmetlen is lehet, amikor a beszélgetésben hirtelen rátapint egy probléma valós okára, gyökerére, és szembesít vele. Nem elítélően, számon kérve – de néha olyan, mint a sötétségbe hasító villám – kikerülhetetlenül átvilágít, ha akarod, ha nem.
Azt hiszem, azért is lehet ilyen, mert nagyon fegyelmezett ember. Minden nyíltsága ellenére – hiszen mindenkivel leáll beszélgetni, senkit el nem kerül – belül zárkózott, önmagát nem tolja előtérbe, inkább rejtegeti. Így aztán nem is a saját benyomásaira, érzelmeire támaszkodik, hanem Isten megértett akaratára. (Nem kell ezt feltétlenül misztikusan felfogni: mint a Biblia jó ismerője, Ismeri Isten általában vett tanácsait, és ezt „alkalmazza”, de végtelenül személyesen és rugalmasan.)
Azt hiszem, természet-szeretete is ugyanígy, Isten szeretetéből fakad. Nem környezetvédő – bár elismeri ennek fontosságát. Nem hirdet semmilyen „vissza a természetbe” ideológiát. Nem magasztalja fel, nem lát bele mágikus dolgokat – ezeket mind babonának tartja és csak legyint rá. (Mosolygok, ahogy eszembe jutnak jellegzetes legyintései. Gesztusai jellemzőek rá. A látványos és tetszetős butaságokat ugyanazzal a jellegzetes gesztussal hessenti el magától, mint egy szemtelenkedő legyet.) Még csak nem is esztétikai módon élvezi a szép tájat – bár nyilván látja annak szépségét. Ő egyszerűen „benne él” a környezetében, a kertjében. Értő kézzel nyúl hozzá, akár egy fát kell metszeni, akár kapálni – és a gazt könyörtelenül kiveri a veteményesből, „marad elég a réten” – akár séta közben félrehajtani egy ágat. De leginkább „nem cselekedni” tud. Ülni egy széken, vagy a folyó partján, és szemlélődni, minden különösebb ok nélkül, „csak úgy”. Hogy ilyenkor hol jár a lelke, a szíve, nem tudom. De ha ilyenkor látom őt, olyan számomra, mint az élő béke.
A Látó hisz Magyarország meg-újulásában és felemelkedésében (a XXI. században). És azt is hiszi, hogy ez elválaszthatatlan az Egyház megújulásától, sőt, nélküle el-képzelhetetlen. Mert az Egyház őrzi a Kinyilatkoztatást, teszi jelenvalóvá az Áldozatot és csak az Egyház képes átjárni Isten szeretetével a világot. „Ha meg akarod újítani a világot, újítsd meg az Egyházat!” Ez a megújulás azonban végső soron nem emberi akaratból és okosságból történik, hanem Jézus Krisztus akaratából és a Szentlélek erejében…
Röviden így foglalhatjuk össze a Látó történelem-szemléletét: az Egyház a 18. században, a Felvilágosodás nagy szellemi áramlata idején elveszítette az értelmiséget. A 19. században, a munkásmozgalmak meg-erősödésének idején elveszítette a munkás-ságot, a 20. században pedig a földművelésből élőket is. Miért? Részben mert elzárkózott a problémák elől, illetve ha elismerte is azok létét, nem tudott választ adni rájuk és átengedte a terepet más erőknek és hatalmaknak.
És ugyanígy, a 19. században a lelki gondozást átvette tőle a Freud nyomán divatossá váló pszichoanalízis, a történelem eseményeinek magyarázatát Marx nyomán az anyagelvű dialektika, és az élet keletkezésének magyarázatát Darvin nyomán az evolúciós tanok. A keresztény vallás helyébe lépett a tudomány-vallás, Isten kegyelme helyébe a tőke és a tömegek kegyelme.
A 20. század végére a keserves tapasztalatok nyilvánvalóvá tették, hogy ezek az új általános magyarázó elvek megbuktak. Elvérzett a kommunista álom éppúgy, mint a szabad piac mindenhatóságába vetett hit. A gyónást és a lelki vezetést ugyan felváltotta a pszichológia, de nem csökkent, hanem éppen ugrásszerűen nőtt a pszichikai betegek száma. A darwini evolúciós elmélet ezer sebből vérzik és épp a végső kérdésekre nem tud választ adni. A tudományos kutatás és megismerés sok nagyszerű eredményt hozott – hogy aztán az így kikutatott igazságokat rettenetes eszközök kifejlesztésére fordítsák. Az emberi élet minden dimenziója - köztük az erkölcsi értékek is -, soha nem látott mély válságba került.
Itt tartunk most, és ami segíthetne, a krisztusi hit és tanítás már nem több egy szubkulturánál, egyike a sok választható lehetőségnek, és nem is a legnépszerűbbek közül."
Részlet Sípos (S) Gyula: Látó - a teljes könyv című könyvéből. Megrendelhető levélcímünkön (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), ára 900 Ft