Kindelmanné Erzsébet asszony és a Szeretetláng prófétai lelkülete - 1. rész

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2016. február 25. csütörtök

„Bízzál! Mindig mondtam, hogy amit bizalommal kérsz, azt már meg is kaptad.” (Jézus szavai a Lelkinaplóban, 1963.05.24.)

A krisztusi ember és a Szeretetláng

 II. János Pál pápa azt mondta, az Egyház két tüdővel lélegzik, illetve az Egyház tüdejének is két oldala van: a keleti és a nyugati egyház. Ugyanígy mondhatjuk, hogy a krisztusi ember is két tüdővel lélegzik, illetve a tüdejének két oldala van. Az egyik oldal „Máriás” lelkületű, a másik  pedig „Szentlelkes”.

Jézus elküldte hozzánk az „Atya ígéretét”, a Szentlelket, „Aki elvezet bennünket a teljes igazságra” és „eszünkbe juttat mindent”, amit Jézus tanított. Ő a legnagyobb ingyenes aján-dék. Ő a Vígasztaló és a Bátorító, Ő az, aki élővé változtatja bennünk Jézus tanítását, Ő a Gyógyító és a Szabadító, aki a gonoszság minden kötelékéből el tud oldani és minden gyötrő iga alól fel tud szabadítani. Ő a Szeretet lelke, aki békét és örömet ad a szívbe. Ő a Jóság, Ő a Türelmes Lélek, Ő a Kedvesség és Szépség. Ő Krisztus lelke, a Szentlélek.

 Ő emel minket a szentek közösségébe – és mi hiszünk a szentek közösségében úgy, ahogy azt már az Apostoli Hitvallás is tartalmazza. Ezért hisszük, hogy Szűz Mária korunk legnagyobb apostola és evangelizátora, akinek egyszerű szavaira és kéréseire milliók mozdulnak meg. Minden hiteles Mária-jelenés Krisztusra mutató jel.

 Akit a Szentlélek vezet és Mária tanít, valóban krisztusi emberré válik, a királyi papság részévé, a szent nemzet tagjává és Isten gyermekévé. Erről prófétált Grignion Szent Lajos, amikor „A tökéletes Mária-tisztelet” című könyvében így ír: „az Úr papjai lesznek, akik mint valamely láng, mindenütt felgyújtják az isteni szeretet tüzét. (…) Lévi gyermekei lesznek, kiket a nagy szenvedések tüze megtisztított és Istennel bensőségesen egyesített. Ezért szívükben hordják a szeretet aranyát, lelkükben az imádság tömjénét, testükön az önmegtagadás mirháját. A seregek Ura megadja nekik a szót és az erőt, hogy csodákat művelhessenek és dicsőséges győzelmeket arassanak ellenségein.

 Megadatik nekik a galamb ezüstszárnya, hogy az Isten dicsőségére és a lelkek üdvére mindenhova eljussanak, ahova a Szentlélek szólítja őket. Jobbjukban feszület, bal kezükben rózsafüzér, szívükben Jézus és Mária neve. (…) Szűz Máriának kell kiképeznie őket a Magasságbeli parancsa szerint.”

 Szűz Mária nagy tanító munkája a Szeretetlángban teljesedik be. Itt a tökéletes szintézis, a Szentlélek által Mária szívében élő Jézus közvetítése az embereknek, ahogy az a Szeretetláng Lelkinaplóban le van írva: „Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus.”

 Ennél többet nem lehet nyújtani, ennél nagyobbat nem lehet kívánni, ennél jobb oktatókat nem lehet találni. Ahol a Szentlélek vezet és Mária tanít, ott valóban tökéletesen megvalósulhat Isten országa, a Szeretet földje: először a szívünkben, ahol az elvetett jézusi mag ezerszeres termést hozhat, másodszor környezetünkben, ahová kiárad a Szeretetláng, megvakítva a sátánt és romba döntve birodalmát, s így Jézus Krisztus királyságát hozva el a mindennapokba, s végül az egész földre: „Ezt az erőt mindenki érezni fogja, akihez csak eljut. Mert nem csak a nekem szentelt országokban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni, és az egész világon el fog terjedni.” (Lelkinapló, 1962. augusztus 1.)

 Erzsébet asszony pontosan látta ezt a nagy munkát, amit a Szentlélek Isten és a Szűzanya az ő szívében kezdtek el. Jézus „felvilágosító szavaiban a Szentlélek Úristen, az Erősség Lelkének csodálatos kegyelmét árasztotta rám, s a Szentlélek Isten csodálatos fényessége megvilágította az elmémet. A hit és bizalom csodálatos erejű kegyelmét adta most nekem – mondta az Úr Jézus. Mert e kettő nélkül semmi erény nem gyökeresedik meg bensőmben, sem mások lelkében. Ez az alappillére annak a nagy, szent ügynek, melyet csakis így lehet megindítani. (…) Közben sokat beszélt velem a kegyelmi időről és a Szeretet Lelkéről, mely szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja erejével a Földet, s ez a nagy csoda, melyre felfigyel az emberiség. Ez mind a Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása…” (1963. március 24.)

 Jézus ígérete: „eljövök hozzátok, nem hagylak árván titeket” – valósul meg újra, ahogy Ő mondta: „Elküldöm Atyám Lelkét, a Szeretet Lelkét, aki megjelentet mindent amit tanítottam, és elvezet benneteket a teljes igazságra”. A Lelkinapló pedig az igazságra vezérlő kalauz és a krisztusi új ember kialakulásának módszertana lehet életünkben, ha valóra váltjuk ajánlásait.

 Jézus szavait – „tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és így nyugalmat találtok lelketeknek” – visszhangozza a Lelkinapló, amikor az alázatosság fontosságára hívja fel a figyelmet. A Szűzanya így tanítja 1962.09.29-én Erzsébetet: „Nem kell feltűnést csinálni, a szeretetet nem kell dobra verni. Ott dobog az a szívek mélyén és átterjed mások lelkére is. Nem kell semmit sem írni, sem hangos szavakat terjeszteni, hisz már ismernek engem névről az egész világon. És most azt akarom, hogy ne csak nevem ismerjék, hanem Anyai Szívem Szeretetlángját, mely értetek lángol és ennek a lángoló szeretetnek elterjedését rád bíztam. Ezért légy nagyon alázatos. Ilyen nagy kegyelem keveseknek adatott meg, becsüld meg ezt a sok kegyelmet, és ezek között is legjobban szeresd és keresd, a külső és belső megaláztatásokat; ne becsüld magad soha semmire, a magad semmibe vevése fő gondod legyen. Ennek gyakorlását soha ne szüneteltesd, ennek még a halál után is érvényre kell jutni, ezért is kaptad meg a külső és belső megaláztatások állandó kegyelmét. Így meg tudsz maradni hűséggel Szeretetlángom terjesztésében. Csak ragadj meg minden alkalmat, a külső és belső megaláztatásokat keresd a magad erejéből is, mert amit te keresel, az még jobban növeli alázatosságodat.”

 Ez a hihetetlenül kemény lelki program bárkit visszariasztana – kivéve azokat, akikben valóban Krisztus lelkülete él. Csak Ő, aki „megalázta magát, egészen a halálig, mégpedig a kereszthalálig” és önként lemondva minden hatalmáról, értünk vállalta a szenvedést, csak Jézus példája és kegyelme adhat erőt egy ilyen lelki program véghezvitelére. Jézus Krisztus pedig kiárasztotta kegyelmét, hogy Erzsébet asszony küldetése sikerrel járhasson. A kölcsönös szeretet izzásában kiált így Erzsébet: „Kié is lehetnék, ki fogadna el engem minden bűnömmel, gyarlóságaimmal és fogyatékosságommal? Uram! Imádott Jézusom! Boldogan áldozom fel kevés kis életem a lelkekért. Minden vágyam a Te örök gondolataid; a lelkek megmentése. Minden nap és minden órában úgy ahogy Te kértél. Isteni szobrász! Csak faragj engem a Te képedre és hasonlatosságodra, hogy rám ismerj halálom óráján. Én, a Te szent kezed munkája vagyok. Ó áldott Isteni Kéz, mely farag és simogat egyszerre. Lelkem túlárad a vágytól, ha szavaidra gondolok, hogy Neked szükséged van az én áldozatomra. Mily nagy kitüntetés ez! Imádott Jézusom, áldalak és magasztallak szüntelenül!” (SZ.L. 1962.09.01.)

(Megjelent Sípos (S) Gyula: Szeretetláng - egy világhírű magyar lelkiségről  című könyvben. Nyomtatott változata rég elfogyott, elektronikus formában ingyen elküldjük annak, aki kéri.)