A törökbálinti Szeretetláng-kápolnáról, röviden

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2016. február 17. szerda

1997 nyarán fejeződött be Törökbálinton a Szeretetláng-kápolna építése. Maga az épület egy év alatt készült el, története azonban több, mint egy évtizedre nyúlik vissza – és onnantól tart. 1985-ben itt hunyt el Kindelmanné Erzsébet asszony, a Szeretetláng Lelkinapló lejegyzője. Erzsébet asszony halálának tizedik évfordulóján szobor került a szobája helyére, az épen maradt házfalba. Rá egy évvel pedig elkezdődött a kápolna építése.

Nem emberi akaratból, vágyakból született meg ez a hely, hanem Isten kegyelméből. Amikor a szobor elkészült – adományokból, s készítője sem fogadott el külön tiszteletdíjat munkájáért -, még egyikünk sem gondolt arra, hogy kápolnát is kellene építeni.
A szobor szentelése 1995. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén történt, 1997. nyarára pedig készen állt a kápolna. Végül mintegy kétmillió forintba került az építése. Az éppen esedékes összegek mindig időben összegyűltek a költségek kifizetéséhez. Az oltárba Fausztína nővér - azaz az Isteni Irgalmasság apostola - csontereklyéje került, a falra a dél-koreai zarándokok zászlója és a mexikói zarándokok guadalupei Mária-képe mellé az Isteni Irgalmasság festménye: Jézusom bízom benned!
Az oltár mögött, a belső fal felszálló ágán van az Isteni Irgalmasság Keresztje. Ezen látható Jézus ostorcsapásokkal, vérrel borított teste, teljesen naturálisan ábrázolva. Ahogy Pál apostol írja: „Nem akarok másról tudni, mint Krisztusról, róla is mint megfeszítettről.” A kereszt mutatja meg nekünk megváltásunk mélységeit: mit vállalt értünk az Isten, amikor emberré lett, eljött közénk és meghat értünk, hogy mi élhessünk.
A szobormásolat alul rejt egy kis vérereklyét is – az eredeti, csodálatos módon emberi vérrel verejtékező szoborról felfogott vércseppeket. Ha rápillantunk a szoborra, soha nem feledhetjük el: Jézus vére árán szabadultunk meg, az Ő sebei által gyógyulunk meg – ahogy azt a próféták megjövendölték és Jézus Krisztusban valósággá lett. Mindez pedig nem csupán tan, hanem élő valóság. Elég sok testi és lelki gyógyulás történt már a kápolnában ahhoz, hogy higgyünk a Biblia szavainak valóságában.
A kereszt alatt található a Szűzanya szeretetláng-szobra – amely Máriát és Erzsébet asszonyt ábrázolja. Amikor a művésznő készítette a szobrot, először Mária jobb kezét tenyérrel lefelé fordítva formázta ki. (A bal kéz Erzsébet asszony fején nyugszik áldón.) Másnapra leesett a szobor keze. Akkor újra megmintázta, ismét tenyérrel lefelé. Megint leesett. Harmadjára kérő mozdulattal, tenyérrel felfelé alakította ki – s így már a helyén maradt! Így lett tökéletessé a mű mint jelkép, hiszen Szűz Mária maga is kér, állandóan könyörög Istenhez, s amit kap, azt osztja szét a benne bízóknak (s titokzatos módon minden embernek). Másrészt ez a kéztartás a karizmatikus megújulásban újra elterjedt ősi imádkozási forma. Ezzel emlékeztet minket az Ég a Lelkinaplóban leírtakra, az imádság, közbenjárás, engesztelés és a lelki ajándékok fontosságára.
Különösen fontos nekünk a hazánkért való imádság. Elkötelezettségünket mutatja a Magyarok Nagyasszonya szobra és a szent korona képe a falon. Ugyanezt tükrözi a mennyei indításra elkészült magyar zászló, benne az egyesült két Szent Szívvel és a kettős kereszttel. Ezzel újra és újra emlékezetünkbe idézzük: Istenben küldetésünk van a magyar néphez. Sőt, nemzetünk megújulása csak Istenben, a két Szent Szív szeretetében képzelhető el és valósulhat meg!
Nem feledjük azt sem, hogy e népnek nyilvánította ki először Isten a Szeretetláng kegyelmét, amely egybeforrasztja Jézus és Mária, és velük együtt minden hívő szívét. A velük való teljes egyesülésre hív minket – és általuk az egész nép szolgálatára. Emlékeztet ez minket a magyar nép hivatására is, hogy beteljesedjék Isten akarata, és az egész Kárpát-medence a Szeretet földje legyen!
Az oldalfalon található egy kis vitrin, benne Erzsébet asszony személyes hagyatéka, vagyona: egy kis kereszt, gyertyatartó, egy kopott tárca, néhány fénykép… kevés dolog, és a világ szemében semmi értékes. De számunkra Erzsébet asszony egyszerű és szent életének bizonyítéka, drága kincs!

Jelenlegi programjaink:
- Minden kedden 16-18 óráig: Szeretetláng-imaösszejövetel (szentségimádás, tanítás, stb.)
- Minden csütörtökön 9-13 óráig szentségimádás, közben szentmise.
- Időnként lelki napokat is tartunk, amelyeket külön hirdetünk.

Minden látogatónknak, levelező társunknak, támogatóinknak köszönjük eddigi segítség-nyújtásukat. Nélkülük mindez nem jöhetett volna létre. Istennek legyen hála érte!

A Szeretetláng Kápolna címe: 2045 Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46. Megközelíthető Budapestről a Kelenföldről induló 172-es vagy 173-as és 272-es busszal. Vonattal a Törökbálint megállóig és onnan az említett buszokkal, autóval pedig az M1, M7 és M0 autópályákon keresztül.