Történetek az isteni gondviselésről - Aki úr testetek és lelketek felett

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2018. március 21. szerda

Legidősebb lányom már elég korán külön akart élni tőlünk, viharossá sikeredett kamaszkort követően. Én vágytam is rá, hogy költözzön, de féltettem is őt, nem akartam, hogy nehézségei legyenek. Rajta akartam volna tartani a szemem, nem így elengedni.

A nagybátyja kínált neki lehetőséget, (apja öccse), hogy lakjon az ő lakásában. Számomra ez valamelyest megnyugtatóan hangzott, hiszen közeli rokonról van szó, aki ráadásul egy erős, nagydarab ember, biztosan védelmére lesz a lányomnak. Ettől függetlenül kialakítottam egy olyan szokást, hogy minden reggel, amikor autóval dolgozni mentem, egész úton imádkoztam. Jézus vérének oltalmába helyeztem a gyermekeimet, és kértem Szűzanyát, hogy vegye őket és egész házam népét a palástja alá. Ezt soha nem mulasztottam el.
Két hónap múlva lányom különös állapotban jelent meg nálam, és kérdezte, hogy visszaköltözhet-e? Nagyon örültem ennek, de nem tetszett, ahogy beszélt. Éreztem, hogy cipel valamilyen titkot. Ő pedig erre elmesélte, hogy a nagybátyja gyilkos indulatokkal volt iránta, megfenyegette lányomat, sőt azzal állt elő, hogy engem, és kicsiny gyermekemet fog bántani először. Én azonnal húzni akartam a cipőmet, hogy elmegyek hozzá és megbeszélem ezt vele, de gyermekem nem engedte, ettől nagyon féltett engem. Aztán tovább beszélt, hogy mi történt még a nagybátyjánál a lakásában. Férfiak jöttek a lakásba, és kokaint használtak. Megkínálták vele a lányomat is, aki pedig úgy gondolta, hogy kipróbálja. De csodálkozva tapasztalta, hogy semmilyen hatással nem volt rá a szer. A nála kétszer nagyobb férfiak kifeküdtek a szertől, a lányom pedig érintetlen maradt a hatásától.
Valamivel később, pár nap múlva a reggeli imádságom közben egy kérdést hallottam a szívemben: „Mit gondolsz? Miért nem hatott a szer?”
„Mert Te vigyáztál rá!” – válaszoltam hálásan.
A te reggeli imádságaid mentették meg őt! Az anyák imáinak óriási ereje van!” – hallottam az Úr szavát.

Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink