Szeretet történetek - A hűséges barát

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2013. március 04. hétfő

Volt két barát akik együtt jártak óvodába, iskolába és együtt vonultak be az  amerikai hadseregbe. Még a fronton is együtt harcoltak hazájukért.

Egy nap visszavonulás közben az egyik barát kapott egy halálos lövést, és felakadt a szögesdrótra. A másik barát mikor meglátta, azonnal a segítségére akart menni, de a parancsnoka ráförmedt.
- Ne menj ki a védett árokból, mert már úgyse tudsz rajta segíteni, még téged is lelőnek!
A barát meghökkent, de mihelyt elment a parancsnoka, azonnal a barátjához rohant. Vállára vette és sietett vissza vele.
Menet közben ö is kapott egy halálos lövést. Minden erejét összeszedte és alig vonszolta magát mig visszaért legjobb barátja holttestével,  de beért a futóárokba.
A parancsnoka ismét ismét mondta neki;
- Ugye, megmondtam, hogy ne menj ki érte, mert már nem tudsz segíteni rajta. De nem hallgattál rám. Most te is meg fogsz halni vele együtt. Megérte ez neked?
A barát még annyit tudott mondani:
-  Igen megérte, mert amikor odamentem hozzá, így szólt:
- Tudtam, hogy eljössz értem!

(levélben kaptam)