Voltak és lesznek - alkalmainkról röviden

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2013. április 29. hétfő

Múlt hét csütörtökön Budapesten, a Szent Gellért könyvesbolt kis szobájában voltunk tizenegynéhányan. Nagyon jó hangulatú összejövetel volt, több tanúságtétel is elhangzott gyógyulásokról, majd rövid buzdítás és közös ima után párokban imádkoztunk egymásért. Aztán: Szeretetláng lelki nap, regionális karizmatikus találkozó, cigány mise, gyógyító összejövetel Törökbálinton...

Szombaton Törökbálinton a szintén kis Szeretetláng kápolnában volt lelki nap, ahová az országból több helyről is eljöttek néhányan, hogy közösen imádkozzunk hazánkért. Köszönjük mindenkinek, hogy együtt lehettünk velük!

Vasárnap az Érd-ófalui templomban tartottunk (Tarnóczi Marikával) összejövetelt cigány misével, amit Boross Zoltán atya mutatott be. Öröm volt látni, ahogy a feszült arcok kisimulnak, megjelenik a mosoly, a derű. (Hála Istennek, többen gyóntak is és áldoztak közülük.)

Holnap, kedden, a sentségimádás uán megyek Szentendrére, ahol Alfa-kurzus keretében beszélek Isten gyógyító szeretetéről. (Nagyon jó közösség van ot, évek óta szervezik a kurzusokat, nagyszerű eredménnyel!)

Szerdán, május 1-én Regionális Karizmatikus Találkozó lesz Alcsútdobozon, amire szeretettel várunk mindenkit! A téma: "Telve hittel és Szentlélekkel" - biztos vagyok benne, hogy nagyszerű összejövetel lesz, sok kegyelemmel (lesz közbenjáró imaszolgálat is és püspöki szentmise.)

Csütörtökön a törökbálinti Alfa kurzuson beszélek Isten gyógyító szeretetéről, vasárnap pedig gyógyító összejövetel a templomunkban, amire szintén hívunk és várunk mindenkit!

Imával és szeretettel: Gyula