Hitetlen kísértők (Mk 15, 29-32)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2011. május 29. vasárnap

És még mindig nem adják fel. Az elsivárosodott, elsötétült emberi természet a magatehetetlen áldozatot szereti ütni a legjobban. Ilyenkor kiélvezi teljes hatalmát a másik felett – azt teszek veled, amit csak akarok! Jézus Krisztus összeverve, véresen függ a keresztfán – de vajon részvétre indítja-e ez az elítél?k szívét? Épp ellenkez?leg! Szavaik mögött pedig ott munkálkodik a sátán, aki még mindig nem adta fel egyetlen célját, hogy megtörje és küldetése feladására bírja rá a Messiást.

„Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek.” (Mk 15, 29-32)

Milyen könnyű félreérteni egy tanítást, ha félre is akarjuk érteni! De a templomra hivatkozás csak ürügy az embereknek arra, hogy kimutassák, ők aztán nem hisznek ilyen képtelenségekben, ők aztán kívül állnak ezen az egész őrültségen, ők igazán csak megvetéssel tudnak az ilyen ostoba, lázító beszédek szólói felé fordulni. A sátánnak pedig lehetőség arra, hogy ezeken a szavakon keresztül megpróbálja megingatni Jézus hűségét és kitartását: „mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” (Mk 15, 30)

A főpapok és írástudók ahelyett, hogy a húsvéti ünnep előkészületével lennének elfoglalva, ahelyett, hogy – a mózesi törvény értelmében -, böjttel és imával keresnék Isten akaratát és a kiengesztelődést – győzelmi tort ülnek és fenékig ürítik a gúnyolódás poharát: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Messiás, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” (Mk 15, 31-32) Észre sem veszik, hogy szavaikkal önmagukat ítélik el:

- Elismerik, hogy Jézus másokat megmentett. De ha ez igaz, ha Ő jó, akkor hogyan vehettek részt az elítélésében? A jó a jót el nem ítéli - a sötétség azonban nem tudja a világosságot befogadni. Ezek a szerencsétlen emberek mindent megtanultak Istenről, amit akkor tudni lehetett – a hatalom, a gazdagság és a gőg mégis elvette az eszüket, eltorzította a személyiségüket és gonosszá tette a szívüket.

- Márk úgy idézi a főpapok szavait, hogy azok nem feltételes módban – ha ő a Messiás -, hanem kijelentő módban – a Messiás – hangzottak el Jézusról. Azaz a főpapok és írástudók felismerték, hogy Jézus valóban messiási tetteket hajt végre. (János evangéliumában idézi is Nikodémust, ezt a farizeusok közül való tanácsost, aki „éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten.” (Jn 3, 2)) Felismerték tehát, hogy Jézus Istentől jött és jó dolgokat tesz, mégis elítélték – ezzel az ördög pártjára álltak és saját kárhozatukat készítették elő.

- Jézus vádolói Zakariás bűnébe estek, aki nem tudott hinni az angyal szavainak (lásd Lk 1, 18.) és ezért megnémult. Ő azonban belátta tévedését, végül a lapra felírta, hogy a gyermek neve János – ahogy az angyal mondta -, és ekkor megoldódott a nyelve és Istent dicsérte. Bizony, a Jézust gúnyolók is jobban jártak volna, ha inkább megnémultak volna! Így azonban beszélni tudtak, hinni azonban nem és nem akartak – Jézus se nem elég gazdag ehhez, se nem elég előkelő a származása, nem elég művelt és nincs kapcsolata a világi hatalommal sem. Jézus szemükben csak egy galileai csavargó, felforgató, békebontó alak, aki bármit tesz is, nem lehet hinni…

Vajon ha Jézus Krisztus leszáll a keresztről, hittek volna neki? Vajon ha alászáll a templom tornyáról – ahogy a sátán biztatta a pusztai kísértéskor – akkor elfogadták volna? Nem. Akkor is újabb és újabb csodajeleket vártak volna tőle, a hatalmáért könyörögtek volna, zsarolták és hibáztatták volna – eljöttél közénk, most már védj is meg minket a rómaiaktól! – és ha meg is hódoltak volna hatalma előtt, szeretet helyett csak számító haszonlesést kapott volna tőlük.

A Messiás azonban tudja, hogy minden hatalom csak illúzió és elvész az idők porában, ami nem Istentől van. Ezért Jézus - az egyetlen realista az egész történetben -, a keresztfán függ és ott is marad: „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10, 45)

Márk kihangsúlyozza, hogy Jézus meggyőződése és kitartása mindenki számára érthetetlen. Márk nem különbözteti meg a két latort sem – miként Lukács -, akikkel együtt keresztre feszítették: „Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek.” (Mk 15, 32) Mindenki gyalázza, senki nem érti Őt, még azok sem, akikkel teljes sorsközösséget vállalt. Istent elveti és elutasítja az Ember, pedig érte jött el, vele tett jót – és most halálig szereti és még azon is túl…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)