Pilátus avagy a hatalom arca (Mk 15, 1-15)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2011. április 20. szerda

Jézus Krisztus elítélésének és keresztre feszítésének drámájában új szerepl? lép színre: Pilátus, a római helytartó. Az elmúlt két évezredben id?r?l id?re felt?ntek olyan törekvések, amelyek megpróbálták ?t tisztára mosni, mintha csak kényszer hatására cselekedett volna. A szentírási szövegek - és az egyéb történelmi feljegyzések, amikre most nem tudunk kitérni – azonban megmutatják a helytartó valódi természetét. Ezek alapján világos, miért nincs „Szent Pilátus” a keresztény hagyományban és miért nem emelték még oltárra valamelyik templomban. Azért, mert nem lehet ott a szentek között – ez nagyon kemény ítéletnek t?nik, de azt hiszem a bibliai leírások igazolják ezt.

Lássuk először Márk szövegét. Ő nagyon szikáran számol be Jézus Krisztus elítélésének körülményeiről, hiszen célja nem történelmi leírás, sem pszichológiai jellemfestés, hanem annak bemutatása, hogy a bűnös ember – legyen zsidó vagy pogány, művelt vagy műveletlen -, hogyan ítéli el Isten Fiát és fordul el a kegyelemtől, amely Jézus Krisztusban ingyen az övé lehetne.

„Reggel a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte: „Te vagy-e a zsidók királya?” „Magad mondod” - válaszolta. A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust.

Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek tőle. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje.

Pilátus ismét megkérdezte: „Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?” Azok újra ezt kiáltozták: „Keresztre vele!” Pilátus folytatta: „Mi rosszat tett?” Azok annál hangosabban kiáltották: „Keresztre vele!” Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.” (Mk 15, 1-15)

Márk nem sokat árul el Pilátus jelleméről és motivációiról. Tudjuk, hogy gyűlölte a zsidókat, nyomorúságos provinciának tartotta a helyet és lealacsonyítónak hogy ő, a császár barátja – ez bizony politikai kitüntetés volt és hivatalos cím – egy ilyen helyen kell, hogy szolgáljon. Lukácstól tudjuk, hogy könnyen gyilkolt „rendteremtés” címén: „Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette.” (Lk 13, 1) (Azaz egy vallási szertartásba rontott bele és ölte meg annak résztvevőit, a „római béke” nevében.)

Azt is láthatjuk, hogy Jézus magatartása „meglepte őt”. Jézus ugyanis egyáltalán nem követi a hatalmi logikát, nem akarja magát menteni, nem könyörög, nem vádaskodik. Ez a „meglepődés” esélyt ad Pilátusnak, hogy feléledjen a lelkiismerete, kilépjen a megszokott ítélkezési rutinból és előítéleteiből. Ráadásul a felesége is üzenetet küld neki: „Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: „Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta.” (Mt 27, 19) Pilátus végül helyesen ismeri fel, hogy egy „koncepciós per” bírájává tették és egy „politikai gyilkossághoz” akarják őt felhasználni. Megérti, hogy Jézus Krisztus ártatlan és neki hatalma van arra, hogy szabadon bocsássa. Szabadon dönthet – és vajon mit cselekszik?

„Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok - mondta. - Ti lássátok!” (Mt 27, 24)

Vajon Pilátus valóban ártatlan Jézus meggyilkolásában? A legkevésbé sem! Ugyanúgy nincs mentsége, mint Júdásnak: bár világos értelemmel felismeri, hogy az előtte álló ember ártatlan és teljesen szabad akarattal dönthet – ráadásul könnyedén kimenekülhetne a helyzetből, hiszen elengedhet egy embert – mégis megostoroztatja a Messiást, hagyja, hogy a jelenlétében gúnyt űzzenek belőle – tövissel koronázás -, aztán vele gúnyolja a többi zsidót (íme az ember, a zsidók királya) és végül megöleti őt.

Mentségére felhozhatnánk, hogy a főpapok és vének azzal fenyegetik és zsarolják, hogy beárulják a császárnak – de ez igazából igen gyenge érv, ismerve a római közigazgatás hosszú és kanyargós ösvényeit és azt, hogy mennyi szava lehetett volna egy zsidó küldöttségnek a „császár barátjával” (és befolyásos körével) szemben. Pilátus talán védekezhetne azzal is, hogy nem akart zavargást de közben tudjuk, hogy a légiókat a nagy vallási ünnepek előtt felrendelte Jeruzsálembe és egyáltalán nem volt valószínű, hogy egy ilyen erős katonai jelenlét esetén bárki moccanni, lázadni merjen.

A római helytartó a szokásos kettős hatalmi játékot játssza. Megteszi amit tőle kérnek de úgy, hogy közben ne lehessen felelősségre vonni ezért. A legkönnyebb utat – Jézus szavaival a „kárhozatba vivő széles ösvényt” – választja. Önigazultságát és önfelmentését jól példázza, ahogy utána bánik az emberekkel. Ha dühös is – talán a lelkiismerete nyomasztja? – azt rögtön kivetíti környezetére, hiszen ő nem lehet hibás!

Még ennél is többet mutat a Lukács evangéliumában olvasható mondat Heródesről és Pilátusról: „Heródes udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak.” (Lk 23, 11-12) A két – addig egymással haragban lévő, rivalizáló - gonosz ember egy ártatlan halála fölött kibékül. A közös bűnben egymásra találnak, immár együtt utálhatják azokat, akiket vezetniük kellene.

Igen, a bűn által elbukott ember ha teheti, mindig önmagát választja. És ha hatalma is van hozzá könnyen felerősödnek rossz tulajdonságai. Mintha a hatalom felmentést adna a szeretet törvényei alól?! Ez lehetetlen. Isten soha nem egyezett ki a sátánnal, az Ő országában nincs helye a bűnnek. Mivel pedig mindannyian bűnösök vagyunk, csak egyet tehetünk: bűnbánatot tartunk és erős fogadalmat teszünk, hogy kerülni fogjuk a bűnt és a bűnre vezető alkalmakat is. De eljuthat-e idáig az, aki megátalkodik a bűnben? Pilátus példája azt mutatja, hogy nem. Legalábbis Isten Fia sugárzó jelenléte erre nem tudta rávenni…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)