Lélek és test, erő és erőtlenség - Getszemáné (Mk 14, 32-42)

Kategória: Márkot olvasva Megjelent: 2011. március 16. szerda

Márk leírása Jézus getszemáni gyötr?désér?l ismét jól mutatja, hogy Péter tanúságát adja tovább – ezért emeli ki a három legközelebbi tanítvány, s f?leg Péter értetlenségét és bukását. Sok mindent lehetne írni err?l a jelenetr?l. Össze lehetne hasonlítani szövegét a másik három evangéliummal. Például Márk nem, de Lukács említi a vérrel verítékezést, János pedig leírja a szolga nevét (Malkusz), akinek Péter levágta a fülét – ebb?l arra is következtethetünk, hogy Malkusz kés?bb a keresztény közösség tagja lett. Lehetne beszélni Jézus háromszori segítségkérésér?l és annak kudarcáról, stb. Most azonban egy másik részletr?l szeretnék írni: arról, hogyan gy?zött Jézus Krisztus a Getszemáné kertben. Annak megértése ugyanis, hogy a test és az érzékek, a psziché er?tlenségét hogyan gy?zi le a lélek (szellem) ereje, a Jézus Krisztusban való gy?zelmünk kulcsa.

„Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt (Jézus) tanítványaihoz: „Üljetek itt le, amíg imádkozom.” Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!”

Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. „Abba, Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!”

Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott.

Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek. Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: „Még mindig alusztok és pihentek? Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!” (Mk 14, 32-42)

A sátán hatalmas támadást indít Jézus ellen, belülről akarja összeroppantani Őt. Elméjébe idézi az összes csalódását: az emberek nem értették meg tanítását, csak gyógyulni akartak, de az Isten királyságáról szóló beszéd már nem érdekelte őket, ha meghallgatták is félreértették és csak arra vártak, hogy evilág királyaként végre hatalmat és gazdagságot biztosítson nekik. A sátán egyrészt azzal gyötri a Messiást, hogy kudarcot vallott, másrészt elé tárja a rá váró szenvedéseket, a lelki és fizikai fájdalmakat, a megaláztatást és a kereszt borzalmát. Végül azt sugallja, hogy hagyja abba ennek az őrült és senkinek sem kellő célnak a megvalósítását, hiszen az mivel az emberek nem érdemlik meg az áldozatát. „Hiszen még a legközelebbi tanítványaid sem foglalkoznak veled!” És valóban: „Visszament hozzájuk, de alva találta őket.”(Mk 14, 37) Ismerjük el, hogy időnként minket is gyötörnek hasonló gondolatok, időnként mi is elfáradunk, erőt vesz rajtunk az önsajnálat, az elvágyódás, kiégettnek érezzük magunkat. És vajon hányszor adtuk már fel céljainkat, amire Isten inspirált minket! „A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” (Mk 14, 38) Ha értjük ugyan, mit jelent ez a mondat. Ezért mindig miénk marad Pál apostol figyelmeztetése: „Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni?” (Gal 3, 3) Igen, időnként ennyire értelmetlenek vagyunk, pedig mindig velünk az Isten…

A Messiás a külső és belső sötétségben teljesen magára maradt. A terhet, amit Ő hordozott, nem bírta el senki más - a tanítványok fáradtsága és szomorúsága erősebb mesterük iránti szeretetüknél, már alszanak, testben és lélekben egyaránt. Jézus Krisztus egyedül nézett szembe az ördög minden erejével és annyira „földre sújtotta” a rázuhanó sötétség, hogy felkiáltott: Apukám, vedd el tőlem ezt a rettenetes terhet!

A test, az elme, psziché már alig bírja, bőrének pórusaiból vér szivárog – Lukács azt írja, hogy Jézus már ekkor is a halállal (a sátán végső fegyverével) viaskodott! (lásd: Lk 22, 43-44)

Míg azonban a test és az elme (psziché) földre roskad, Jézus Krisztus személyiségének központja, „lényege”, szíve, lelke (szelleme) egy pillanatra sem válik el az Atyáétól: De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mk 14, 36)

Jézus válasza a nehézségre az ima az Atyához, az Atya válasza pedig az imára a segítség elküldése – és így van ez mindmáig és mindannyiunknál! (Lukács ezt is plasztikusabban ábrázolja: „Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott.” (Lk 22, 43) Általánosítva: az ember helyes válasza a sátán szétválasztó kísérletére a még szorosabb egység Istennel!

Ezt nagyon fontos megértenünk, mert ez a titka a mi győzelmünknek is. A test és mindaz, amit magában foglal, beleértve az érzékeinket, érzéseinket, vágyainkat, stb. (azaz a szóma – test, és psziché – elme, lélek) – a sátán által elérhető, megkísérthető, gyötörhető. Ha azonban lelkünk (szellemünk, pneuma), azaz személyiségünk örökéletű lényege, a „szívünk” Istennel egyesülten, Isten védelme alatt marad, akkor a sátán nem tud győzni, mert efölött nem tud hatalmat szerezni! (Ezért lehetséges, hogy például a sátán gyötör, akár a megszállásig egy embert, azaz birtokába veszi a testet és az elmét, de az ember mégis Istené marad, mert lelkével, akaratával Istenbe kapaszkodik.)

Közbevetés: Tudom, hogy ez a sokfajta elnevezés zavaró – ez a zavar csak mostanában keletkezett. Károli még következetes volt: a hústestet testnek írta, a pszichét elmének (ezért a pszichiátria magyarul elmegyógyintézet) és a pneumát léleknek. Aztán az új, XX. századi fordítók elkezdték a pszichét léleknek, a pneumát meg szellemnek fordítani – ebből aztán lett Szent Szellem a Szentlélek helyett és olyan zűrzavar a kifejezések között, ami máig sem csillapodott le. A katolikus egyház helyesen és okosan tanítja, hogy tulajdonképpen csak két rész van: a test – ami magában foglalja a pszichét, azaz az elmét is – és a lélek, azaz az örökkévaló szellemi valóság…

Jézus Krisztus azért állt fel győztesen a Getszemáné kertben a sátán rettenetes, testet és elmét érő csapásai után, mert szíve, lelke mindvégig teljesen az Atyánál maradt. A gonosz léleknek nem sikerült elérnie a célját, nem tudta megbontani a szeretetközösséget, ami az Atyát és a Fiút összekötötte. Jézus Krisztus, az Új Ádám, sikeresen ellenállt minden csábításnak és fenyegetésnek. Mivel a sátán közvetlen, lelki támadása megtört, így utat engedett Júdásnak és a katonáknak, hátha rajtuk keresztül elérheti célját…

Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)