Mindent az emberért (Mk 8, 22-26)
Jézus Krisztus egész életében mindent Isten dicsőségére és az emberek javára tett. És itt nem csak a hatalmas és nyilvánvaló dolgokra kell gondolni – az elviselt üldöztetésre és értünk hozott keresztáldozatára. Jézus Krisztus egész lényében az emberek felé fordult és az ő javukat akarta. Mennyire más kép ez, mint amit az emberek Istenről és a hatalomról gondoltak!
Jézus Krisztus istene nem egy hatalomba merevedett fáraó, nem egy magának mindent megengedő kényúr és nem is hadseregnyi embert halálba küldő hadúr. Jézus arra hív, hogy megváltoztassuk gondolkodásmódunkat, (megtérjünk) és így megértsük, hogy Isten ereje és hatalma az „atyaságban” jut kifejezésre. Isten „jó szülő”, aki gyermekei legkisebb dolgaira is figyel, a legelrejtettebb dolog is színe előtt van, s úgy cselekszik, hogy az gyermeke javát szolgálja. Ezt mutatja meg csodálatosan a betszaidai vak esete.
„Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!” (Mk 8, 22-26)
Nézzük meg, Jézus milyen gyengéd szeretettel és mély pszichológiai éleslátással gyógyítja ezt az embert. Először is kivezeti a faluból, az emberek gyűrűjéből, kivezeti a látványosságból, kivezeti a vakot esetleges szorongásából – nyugodt helyre, ahol ketten lehetnek, ahol figyelme osztatlanul az övé lehet.
Másodszor, megérinti a vakot, így hozva létre közöttük a szoros kontaktust. Ez az érintés a gyengéd szeretet jele. Nyállal keni meg a szemét – ez egyébként a gyógyítók szokásos eljárása volt -, hogy a férfi tudja és érezze, most lépett be a gyógyulás folyamatára.
Ezután ráteszi a kezét – de nem olvasunk semmi parancsoló szóról, gesztusról -, és megkérdezi, lát-e. Ennek az embernek valószínűleg szervi problémák okozhatták vakságát, s most regenerálódni kezdtek a látószervek.
A látása még nem tökéletes - „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” – ezért Jézus folytatja a gyógyító munkát. Nem türelmetlenkedik, nem erőlteti (nézd meg jobban), nem nyugtatja üres kijelentésekkel (majd lesz jobb is), nem elégszik meg fél eredménnyel (így már tudsz tájékozódni), hanem teljesen az ember gyógyításának szenteli magát. Így aztán a férfi „úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.”.
Jézus ezután még külön is figyelmezteti: „A faluba ne menj be!” Ő sem akar visszamenni, így elutasítva minden tömjénezést, ami a személyének szólna. (Vajon mi mit tennénk hasonló esetben? Lehet, hogy visszamennénk a faluba, hadd lássa mindenki, milyen nagy emberek vagyunk?) Nem ez azonban a fő ok, hanem a meggyógyult ember állapotának stabilizálása. Napjainkban is többször megfigyelték szemműtétek után, hogy a meggyógyult és látó ember újra elvesztette látását, pedig a látószervek épek voltak. Ennek oka, hogy az ismét látó embernek újra meg kell tanulnia a „látást”. A színes foltokból össze kell, hogy álljanak az alakok, a tér, a mélység érzékelése, stb. Ez bizony fárasztó feladat, időt és munkát igényel. Akik lelkileg nem végzik el ezt a munkát, azok visszaesnek a kényelmesebb, már megszokott és kevésbé megterhelő állapotukba.
Jézus nem akarta, hogy ezt az embert zaklassák, újra és újra próbára tegyék, hogy lát-e mindent, hanem időt hagyott neki, hogy nyugodtan végigmehessen a gyógyulás teljes útján.
Jézus nekünk is ad időt, hogy gyógyulhassunk, minket is óv – és arra hív, hogy mi is hasonlóképp bánjunk embertársainkkal…
Sípos (S) Gyula