Hatodik alkalommal rendezik meg az Isteni Irgalmasság országos konferenciáját

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. április 10. péntek

Az Isteni Irgalmasság VI. Országos Konferenciáját április 11-én és 12-én a Pest megyei Nyáregyházán rendezik meg – tájékoztatott Katona István nyugalmazott váci segédpüspök.

A kétnapos imatalálkozó április 11-én, szombaton az irgalmasság órájában, délután 3 órakor püspöki szentmisével kezdődik, amelyet Beer Miklós váci megyéspüspök celebrál. Április 12-én, vasárnap szintén az irgalmasság órájában kezdődő szentmisével ér véget a találkozó.

Az imatalálkozót megelőzően szombaton reggel 8.30-tól már színes programok, koncert, konferencia-előadás, tanúságtételek  várják az érdeklődőket.
Az Isteni Irgalmasság VI. Országos Konferenciája részletes programja itt olvasható.

A nyáregyházi Két Szív Római Katolikus Plébánia 2014. augusztus 5-én Szent Fausztina ereklyéjével gazdagodott. A két imanapot az ereklye jelenlétében töltik a résztvevők. Faustyna Kowalska fiatalon csatlakozott az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjához. Látomásai voltak, és üzeneteket kapott Jézustól, melyeket feljegyzett naplójába. Krisztus arra kérte őt, mondja el az egész világnak irgalmassága üzenetét, ami felkészíti az emberiséget az utolsó napokra.

Fausztinát II. János Pál avatta szentté 2000-ben, és a lengyel pápa jelölt ki külön ünnepnapot, húsvét második vasárnapját az isteni irgalmasságnak.

Fotó: Miserend.hu

Magyar Kurír