MEGHÍVÓ az augsburgi MEHR konferenciára

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. november 06. csütörtök

Minden évben, január első hétvégéjén szervezi meg az augsburgi Imádság Háza az európai imádáság házak ökumenikus konferenciáját MEHR (németül TÖBBET) Augsburgban, Németországban. Az általában  kb. 3-4 ezer résztvevő több mint 15 országból, sok felekezetből érkezik.

"Az augsburgi Imádság Háza egy katolikus alapítású, ökumenikus nyitottságú közösség, akik Európában elsőként kezdték el a folyamatos 24 órás dicsőítést, ami már több éve folyik, megszakítás nélkül. A közösség alapítói többek között dr. Johannes Hartl (a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Találkozójának főelőadója volt 2011-ben), katolikus teológus és felesége. Az augsburgi Imádság Háza a német karizmatikus megújulás, az ébredésért való szüntelen imádság és a szellemi harc egyik legfontosabb helye. Tájékozódni német és angol nyelven a konferenciáról és a közösségről, szolgálatukról a www.gebetshaus.org honlapon lehet. 
Az elmúlt három évben én is részt vehettem ezen a rendezvényen, nagy, meghatározó lelki élményt jelentett.

2015-ben január 3.-e, szombat estétől 6., kedden kb. délig tart majd ez a rendezvény (január 6., Vízkereszt ünnepe, Németországban napján ünnepelt ünnep és munkaszüneti nap).

(Így azok számára, aki tervezik a prágai év végi taizéi találkozón való részvételt, nem igazán jön szóba, mert a kettő nagyon közel van egymáshoz.)

A program helyszíne egy Augsburgban lévő konferencia-csarnok komplexum. A szervezés nagyon színvonalas.  A program általában egy reggeli és esti egy-egy órás dicsőítésből, Johannes Hartl remek előadásaiból, tanúságtételekből, sok kreatív imádságból és szentmisékből, istentiszteletekből áll. Az egész program alatt van magyar fordítás. Az énekek szövegeit német és angol nyelven vetítik ki.

Ebben az évben több izgalmas előadás, tanúságtételre is számíthatunk. Ott lesz többek között a heiligenkreuzi ciszter apát (biztos tudjátok, a legélőbb kolostor Ausztriában, de talán a német nyelvterületen is, mély lelkiséggel, rengeteg hivatással), aki Krisztus szerelméről fog beszélni, és Vilmos császár leszármazottja, aki amúgy evangélikus lelkész, és aki idén, az I. világháború kitörésének évfordulóján a londoni Royal Albert Hallban a családja nevében bocsánatot kért az első világháborút kirobbantó aggresszióért. És ott lesz Allen Hood is, az IHOP University igazgatója Kansas City-ből, ahol 1999 óta (most ünnepelték a 15. évfordulót) zajlik a 24/7 dicsőítés és közbenjárás megszakítás nélkül.
Isten valami újat készít Európában, ezt kapták a konferencia címéül az idén Johannesék, és úgy tűnik, ennek jelei is látszanak!

A déli órákban egy hosszabb ebédszünet alatt több fakultatív programlehetőség is van. Személyes közbenjáró ima, gyónás, csendes szentségimádás, városnézés, stb.
A Kelet-, és Közép-Európából érkezők számára jelentős kedvezményt biztosítanak. Nekünk az egész konferencián való részvételért
 csak egy 15 euros regisztrációs díjat kell fizetni (amit elég érkezéskor a helyszínen a regisztrációs asztalnál fizetni).. Nekünk "tömegszállást" is biztosítanak, ingyen. Ez egy nagy tornacsarnokot jelent, amiben a nők és a férfiak külön vannak elszállásolva (kb. 100 fő). A szállásra a konferencia helyszínéről reggel és este buszt biztosítanak, ha szükséges (azok számára, akik vonattal érkeznek). Akik koruk, egészségi állapotuk, stb. miatt nem tudnak a tornateremben a földön aludni, kereshetnek, foglalhatnak más jellegű szállást is, de ez egyénileg történik, és  ennek, természetesen a szállás minőségétől függően, plusz költsége van, amit mindenki egyénileg fizet, és maga intéz. A német honlapon lehet tájékozódni evvel kapcsolatban.
Az utasbiztosításról és étkezésről (az egész konferencia alatt) mindenki maga gondoskodik.

Külön ajándék, hogy a konferencia ideje alatt is folyamatosan zajló 24 órás dicsőítésbe is be lehet kapcsolódni, a konferencia csarnoktól néhány perc sétára lévő Imádság Házában!
 Az utazás autóval, busszal, vagy vonattal történhet. Augsburg tőlünk kb. 800 km-re, Münchentől kb. 1 órányira van

Tavaly és tavalyelőtt voltak, akik vonattal utaztak (ez kényelmes, gyors, de a legdrágább megoldás) /kb. 35 ezer forint a jegy/,  és többen autókkal mentünk (ez gyors és olcsó megoldás, de alkalmas autót és vállalkozó szellemű sofőrt kíván) /kb. 15 ezer forint az útiköltség fejenként (diesel üzemanyagú autóval ennek akár a fele is lehet), ha tele van egy 5 személyes kocsi/.

Szívesen vállalom, hogy közvetítek a személyautós utazással kapcsolatban (ha valakinek lenne üres helye, vagy szívesen társulna valakikhez). 

Azért, hogy az utazást tudjuk szervezni, azt szeretném kérni, hogy minél hamarabb, de legkésőbb 2014. november 16., vasárnap estig jelezzétek részvételi szándékotokat nekem is!

Az októberi máriabenyői Imádság Háza Konferencia szervező csapatának szándéka, hogy összefogja az anyaországból kiutazó testvéreket. Jó lenne tudni, hogy honnan hányan megyünk, akkor is, ha az regisztrációt és utazást egyénileg oldjátok meg. Azt szeretném kérni, hogy jelezzétek nekem e-mailben hogy melyik településről vagy melyik közösségből hányan jöttök, és kérem, hogy egy kontakt ember elérhetőségét (név, e-mail, telefonszám) is adjátok meg. Ígérem, hogy fölöslegesen nem zaklatunk benneteket, de az idei konferencián is adódott néhány spontán szerveződő lehetőség (külön magyar mise, külön közbenjárás a magyar népért az Imádság Házában, stb.), amit csak így tudunk megosztani.

Úgy gondolom, hogy minden korosztály számára nagyon jó ez a találkozó. Gondolhatunk bárkire, aki szívesen részt venne egy több napos karizmatikus konferencián. (Végig vannak gyermek és ifjúsági programok, de ezeken nincsen fordítás, inkább a helybeliek részvételét könnyítik meg.) 

Jó lenne a környezetünket, közösségeinket, egyházközségeinket megszólítani, hívogatni. Különösen fontos lenne zenészeket, dicsőítésvezetőket személyesen is hívni. Szerintem a 24 órás dicsőítésbe való belekapcsolódás, és a konferencia dicsőítésein való részvétel nagy ajándék lehet a számukra is. A tanítások is nagyon hasznosak. Erre a konferenciára bármilyen más felekezetű testvért nyugodtan hívhatunk. Bátorítalak benneteket, hogy azokat, akik anyagi okokból nem tudnának részt venni, de nagyon fontosnak érzitek, hogy eljöjjenek, lehetőségeitekhez képest támogassátok anyagilag!

Aki másokat képvisel, szervez, javaslom, hogy kérjen előleget (5-10 ezer forintot). Tapasztalatom, hogy az előleg befizetése jó fokmérője a jelentkezés komolyságának.
A Lélek nagy erővel van jelen ezek alatt a napok alatt, sokféleképpen. Azoknak az egyéneknek, közösségeknek is nagyon ajánlom, akik szeretnének egy új lendületet, lelkesedést, szeretnének visszatérni az "első szeretethez", vagy szeretnének az egyéni vagy közösségi életükben előre lépni, választ kapni bizonyos kérdésekre, vagy megerősödni, "megmártózni" a Lélekben. 

Kérem, hogy kérdezzetek bátran, ha tudok válaszolok!

Azoknak, akik úgy döntenek, hogy biztosan jönnének, attól függetlenül, hogy az utazás hogyan fog történni végül, egyénileg vagy csoportosan kellene regisztrálni a közösség honlapján /www.gebetshaus.org/ (német/angol nyelven lehetséges). Ebben is nagyon szívesen segítek (akár regisztrálok is helyettük).

A regisztrációval kapcsolatban néhány fontos információ:

(FONTOS, hogy  minél hamarabb, ha lehet, NAPOKON BELÜL, REGISZTRÁLJATOK, mert a szervezők a napokban írtak, hogy már most kétszer annyian jelentkeztek, mint tavaly ilyenkor, és felső létszámkorlátot kellett megállapítaniuk /4200 fő/.)

A regisztráció a www.gebetshaus.org honlapon történik.

Az Imádság Háza honlapján ( www.gebetshaus.org ) lehet regisztrálni.

Az alábbi linken lehet választani az angol vagy német nyelvű regisztráció között.

https://crm.gebetshaus.org/

Nagyon fontos, hogy aki szeretne élni a kedvezményes 15 euros regisztációs díjjal, és akinek a tömegszállás is megfelel, az a „SPECIAL RGEISTRATION” lehetőséget válassza. Aki itt regisztrál, az egyben a tömegszállásra is jelentkezett.

Aki nem tömegszálláson aludni, annak a „sima” regisztrációs lehetőséget kell választani, ott lehet válogatni az egyéb szállások között.

Csoportos jelentkezésre is van lehetőség. Egy fő több „jegyet” is kérhet. Ebben az esetben is meg kell majd utólag adni a csoport tagjainak adatait.  

A befizetendő regisztrációs díjról érkezik majd egy „számla”, amit elég (ahogy fentebb már írtam), megérkezéskor a helyszínen a regisztrációs asztalnál befizetni.

Jézus csodálatos, senkihez nem hasonlítható, és minden dicséretre méltó!

Testvéri szeretettel és imával!

Gábriel Zoli 
+36-30-71-88279

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. "