Légy nevelő!

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. augusztus 29. péntek

Az alábbi felhívást Böjte Csaba tette közé a közösségi oldalán. " Szeretettel hívlak, gyere, légy nevelő!"

Nem tudok szebb, emberhez méltóbb feladatot elképzelni egy nő, egy férfi számára, mint a gyermeknevelést! A Szent Ferenc Alapítvány minden ősszel keres és befogad olyan családokat, vagy magányos embereket, akik főállásban összeköltöznek egy családba a gyermekekkel, akik az elveszett szülök helyett szülei lesznek a bajba került gyermekeinknek! A cél, hogy mindazokat az értékeket, szellemi, lelki készségeket, mik az élethez szükségesek, felkínáljuk a ránk bízott gyermekeknek!

 A nevelőket felkészítjük e szép, nemes feladatra, munkaszerződést kötünk velük, és azt szeretnénk, hogy egy évből tíz hónapon keresztül mind jó szülök tegyenek meg mindent az általuk felvállalt gyermekek nevelése érdekében! Mindenkinek jár a két hónapos pihenésen túl az alapítvány által biztosított nyári tábor is, melyet a gyermekeinkkel tölthet! Azt szeretnénk, hogy minél családiasabb legyen a légkör az általa vezetett kis családban, de az egész intézményhálózaton belül is!!

 Örvendünk azoknak a nevelőknek is, akik csak néhány évre vállalják e szép hivatást, de leginkább olyan nevelőkért imádkozok, akik életvitel szerint, hosszabb távon vállalják a gyermeknevelést! Az alapítvány számukra biztosítja a szükséges otthont, melyet 15-20 év után végleg meg is kapnak, hogy ugyanott, ahol profi szülők voltak, legyenek profi nagyszülők is a nagyranőtt gyermekeik gyermekei mellett!

 Szeretettel biztatlak, hogy dönts az élet mellett, vállald szerető szülőként a fészekből kihullott életet!

Csaba t.
forrás: Kolozsváros