A főépítész szerint 2026-ra befejezik a Sagrada Familiát

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. október 25. csütörtök
A Sagrada Família munkálatait mostantól irányító új főépítész, Jordi Faulí az ötödik építésznemzedéket képviseli a székesegyház történetében. A Vatikáni Rádió kérdezte őt. A katalán építész, Antoni Gaudí által tervezett barcelonai Szent Család székesegyház alapköveit 1882-ben rakták le, amelyet előre láthatólag 15 éven belül sikerül befejezni.

Jordi Faulí a Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy nagy lelkesedéssel és felelősségvállalással kezdi meg munkáját. Bár már 22 éve részt vesz az építkezésben, ez a megbízás nagy felelősséggel jár, amely nagy örömet jelent számára. Nagyon megható a géniuszként ismert Antoni Gaudí által elképzelt tervek megvalósításáért tevékenykedni, valamint egy olyan templom építésében részt venni, amely már minden keresztény ember szívében helyet kapott – magyarázta a katalán szakember.
Faulí azt is kifejtette, hogy a művészetben, építészetben elengedhetetlen a kontinuitás, a folytonosság, amely a Sagrada Família története során mindig megvalósult. Végül elmondta, hogy a jelenlegi elképzelések, előrejelzések szerint a Sagrada Família építészeti szempontból 2026-ra fog elkészülni. „Mindannyian azt reméljük – hangsúlyozta a főépítész –, hogy 2026-ra elkészül a székesegyház, ugyanis abban az évben emlékezünk majd Antoni Gaudí halálának 100. évfordulójára. Ez a dolgok mai állása szerint megvalósítható a jelenlegi adományoknak és a munkálatok előmenetelének köszönhetően”.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír