Csökkent a magyar anyanyelvűek száma Romániában

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. augusztus 28. kedd
A tavalyi romániai népszámlálás szerint nemcsak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában – derül ki a bukaresti országos statisztikai intézet augusztus 24-én közzétett adataiból.

Romániában a magyar anyanyelvűek száma 1 268 444, ami azt jelenti, hogy a tíz évvel ezelőtti cenzushoz képest mintegy 175 ezerrel csökkent a számuk. A februárban közölt előzetes adatok szerint – amelyek továbbra is érvényesek – Romániában 1 millió 238 ezer magyar nemzetiségű él: 194 ezerrel kevesebb, mint tíz éve. Ugyanakkor nem változott lényegesen sem a magyar nemzetiségűek, sem a magyar anyanyelvűek aránya az összlakosság keretében. A magyar anyanyelvűek aránya jelenleg 6,7 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest, a magyar nemzetiségűeké pedig 6,5 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest.

A statisztikai hivatal pénteken felekezeti felbontásban is közölte az első eredményeket: ezek szerint Románia lakosságának mintegy 86 százaléka ortodox vallású, a második legnagyobb felekezetnek a római katolikus számít 4,6 százalékkal, a reformátusok a harmadikok 3,2 százalékkal. Abszolút értékben kifejezve a római katolikusok száma – a román nemzetiségű római katolikusokéval együtt – eléri a 870 ezer főt, a reformátusok pedig 600 ezren vannak.

Románia állandó lakosainak száma 19 043 767, vagyis 2 637 207-tel kevesebb mint tíz évvel ezelőtt. A román anyanyelvűek és nemzetiségűek a népesség mintegy 90 százalékát teszik ki.

A magyar kisebbség után a második legnépesebb közösséget a romák alkotják, akik a lakosság 3,2 százalékát teszik ki. Számuk 619 ezer, ami növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 535 140-hez képest.

MTI/Magyar Kurír