A püspöki kar tájékoztatója Ferenc pápa hazai programjairól

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2023. március 10. péntek

Április 28-án, pénteken délelőtt, érkezése után a pápa államfői minőségében először a köztársasági elnökkel a Sándor-palotában, majd a miniszterelnökkel találkozik. Aznap délután 17 órakor a Szentatya a budapesti Szent István-bazilikában a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik.

A bazilikába csak belépővel lehet majd bejutni; a részvételt az egyházmegyék és szerzetesközösségek koordinálják majd. A katekétákat, hitoktatókat és minden érdeklődőt szeretettel várunk a bazilika előtti térre, ahol a találkozót a tervek szerint kivetítőn is követni lehet majd.

Szombaton, április 29-én a pápa magánlátogatást tesz az 1982-ben Fehér Anna nővér által alapított Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában, amely mára már országos hatókörben látja el a halmozott fogyatékossággal élő, valamint az állami gondoskodásban élő látássérült gyermekeket, tanulókat. Ezt követően a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által fenntartott, illetve egyéb katolikus karitatív és szociális szervezeteink szervezésében szegényekkel és menekültekkel találkozik. Délután ifjúsági találkozóra kerül sor a Papp László Sportarénában, amelynek csúcspontja a Szentatya látogatása lesz 16.30-kor. A találkozóra ezúttal főként katolikus középiskolásokat, valamint egyetemistákat várunk, akiknek jelentkezését és részvételét egyházmegyéink koordinálják majd. Este a pápa az Apostoli Nunciatúra épületében a Jézus Társasága tagjaival, azaz jezsuita szerzetesekkel találkozik.

A Szentatya látogatásának csúcspontja az április 30-án 9.30-kor kezdődő vasárnapi szentmise, amelyre a püspöki testület tagjai nagy szeretettel hívnak és várnak mindenkit hazánkból és a környező országokból egyaránt. A helyszínül szolgáló Kossuth téren a szektorok kialakítása folyamatban van, a szentmisébe való bekapcsolódást a tervek szerint a téren és környékén elhelyezett kivetítők is segítik majd.

Délután, elutazása előtt a pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogat. Az egyetem a Hittudományi Kar révén majd négyszáz éves múltra tekint vissza, azonban jelenlegi formájában ebben az akadémiai évben ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Magyarország egyetlen szentszéki alapítású katolikus egyeteme. A Szentatya az Információs Technológiai és Bionikai Kar épületében az évforduló alkalmából az egyetem képviselőivel találkozik. Jelen lesznek az egri és a szegedi katolikus fenntartású egyetemek vezetői és a katolikus főiskolák rektorai is.

A pontos részletekről a későbbiekben, az előkészítő munka előrehaladtával tudunk tájékoztatást adni.

Imádságos lélekkel készüljünk a Szentatyával való találkozásra, imádkozzuk gyakran a pápai látogatást előkészítő imát, és közösen tegyünk tanúságot az út mottójával összhangban arról, hogy Krisztus a jövőnk.

(MKPK Sajtószolgálat)