Online Budapesti Tavaszi Fesztivált, megszűnő POSZT

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2021. március 04. csütörtök

Online, ingyenes programokkal rendezik meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) április 9. és 18. között, „Budapesten a kultúra szabad, a kultúra mindenkié” üzenettel. Az eseménysorozatot eddig minden évben a Fővárosi Önkormányzat és az állam közös szervezésében tartottak meg, de az állam kivonul a fesztiválból, saját rendezvényt csinál inkább, derült ki még februárban.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a BTF keddi online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány lehetetlenné tette a BTF megtartását, idén pedig újabb nehézséggel kell szembenéznie a fesztiválnak: a kormány negyven év után kivonult a BTF közös megrendezéséből, erről néhány hete értesítve a Fővárosi Önkormányzatot.
Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója elmondta: a járványhelyzetben szeretnének adni a Budapesten és az országban élőknek, valamint az eseményeket messziről követőknek is, ezért az idei fesztivál tartalmait ingyenesen streamelik. Hozzátette: a cél közelebb vinni az emberekhez a kultúrát.
Kiderült az is, hogy az online forma miatt előtérbe kerülnek majd a vizuális tartalmak. Minden nap lesz egy highlight esemény, emellett mai, aktuális kísérőrendezvényekkel találkozhat a közönség. A pontos programot a kezdés előtti hetekben teszik közzé.

*

Eddigi formájában megszűnik a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) névre hallgató pécsi színházfesztivál. Pécs városa még küzd azért, hogy valamilyen formában idén is megrendezésre kerülhessen a rangos fesztivál...